Szóval ez így néz ki... egyelőre csak fájdalomcsillapítóval megy a létezés. A legrémisztőbb azonban az esténként visszatérő lidérces álom jelenség...
Mikor K-t kihozták a műtőből, nem is tért magához, csukott szemmel hányta-vetette magát, dörzsölte az orrát szegény...nem számított semmit, hogy a karomba veszem. Olyan volt egy idő után, mint aki delíriumban van: forgott a szeme, s hadakozott a szörnyekkel - elviselhetetlen volt, nézni, neki meg átélni gondolom. "Mondja már meg valaki, mi történik?", "Segítség! Valaki segítsen!" "Szörnyű, nem bírom elviselni!" "Ez a legszörnyűbb nap az életemben, mikor lesz már vége?"...s közben néha hirtelen felült, csak a szeme fehérje látszott, s mintha a ki akarta volna tépni a nyelvét. A szájtámasztól tiszta seb volt a szája körben, két foga kilazult, az arca feldagadt - erre biztosan nem számítottam. Sokkoló volt, pedig voltunk már kórházban. Kb. 1/2 11-kor jött ki a műtből, viszonylag sokat aludt, de hajnalig nem szűntek a szörnyekkel való hadakozások...
És most kedd van, kicsit ugyan jobb, de még mindig csak fájdalomcsillapító tartja életben. Sírni nem tud, csak nyöszörög, ha már nem hat. Az arca még mindig fel van dagadva, a szája széle már gyógyul. Levegőt még csak úgy tud venni, mint régen - de állítólag még ez a sebek miatt van...Enni egyelőre nem mindent tud, a legnagyobb fogyasztás nestéből van. Már én unom.
És nem várom az alvásidőt, mert jönnek a szörnyek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése