Translate

2011. május 30., hétfő

Mi scappa la pipi....attttyaisten!



Van olyan, amikor benned maradnak a gyermekkorodból hangok, zajok, illatok, egy hirtelen oldalpillantás, egy kép a vonatablakon keresztül, a mozdulat, ahogy leültél meginni a répalét kelletlen az oviban....

És ez egy ilyen. Gyerekkorom zenei maradványa, egy lelet. Énekelgettem gyakran, tudatlan inkább, mint tudattal, ezt az egyetlen kis részletet: Miszkápálápipi, miszkápálápipi, miszkápálápipi, Papa....és újra és újra, és sokszor, és persze csak most tudom, hogy ezt nem így kell leírni, és ezt sem magamtól. 

Egyik nap ezt morogtam az orrom alatt munka közben, s csak úgy megemlítettem a szobatársaknak, hogy ez biztos valami gyerekkori nóta, de csudatudja mi lehet. Egyikőjük konyít valamit olaszhoz, és nem akartam elhinni, hogy ez, az én gyerekkori szent daltöredékem ott virít a youtube-on! És de. És még a bácsit is felélesztették, hogy elénekelje ezt a dalt 30 évvel később. 
Meg kell mondjam, jó a zenei memóriám. 

A nóta egyébként - mert most nem vagyok hajlandó leguglifordítózni - mintha a kiválasztásról szólna, és így is daloltam, szépen magyarul olyan hatéveskén, hogy aszondja....: "Pipilni kell már, pipilni kell már, pipilne kell már, Papa.."

No, ezen része az életemnek legalább állandó. Biztos kézzel tudnék felvázolni egy fél Európát átölelő toálettkalauzt. 

Ps: apu, hiányzol


2011. május 10., kedd

Terézanyu pályázat - na ja, haha!



Szóval: meghirdettek egy ilyen terézanyus izét, két témában. Gondoltam csak úgy magam bolondítására elkezdem írni, hátha kisül belőle valami....na ja. Gondolhattam volna, hogy nem tudom csak úgy ledobni a nyűgem-bajom. 
Két témából lehet választani:
- Hány élete van egy nőnek?
- Első szerelmem története
Töpreng, töpreng, majd kis törpeng után az első témát érzem ihletősebbnek....és nekikezdek:

"Rögtön akkorának születtem, hogy az már majdnem kettő. Abban az időben nem volt divat, hogy anyu magzatvédő vitamint szedjen, így hál’ isten nem növeltek még nagyobbra. Megboldogult nagyanyám, mikor meglátott, állítólag kis hallgatás után megjegyezte anyumnak, - aki szintén valami kis rózsaszín, kopasz csomagra várt - nem törődve pszichológiával, és lelki bajokkal: „Nem baj lányom, de azért a miénk!”.
Azóta sem tudom eldönteni, hogy ez a welcome - mondat, vagy a rossz csillagzat, vagy mi irányítja az életem, mert egyet biztosan tudok – nem én.
37 éves vagyok, két kis nagyravágyó örökössel a sarkamban. Felvetődik bennem a kérdés, hogy hány élete, megélt élete lehet egy nőnek, aki még az anyjával él, maga is anya, dolgozik, és a pasija folyton külföldön van? És igen! Aki most azt mondta, hogy „tudja a fene”, az jár legközelebb az igazsághoz. Persze, mert erre még nem találtak ki semmit.
Valahogy szaporítani kéne a nagyszülőket. Próbálkoztam, nem mondom. Regisztráltam a nagyit egy társkereső oldalon, de talán a „vén kéjencek kíméljenek” szlogenből a NE szócskát nem kellett volna kihagyni. Utaztam már szószátyár taxissal is, akivel majdnem szerveztem egy vakrandit, szintén nagyinak. Otthon azonban visszacsengett a fülemben, ahogy a taxis a kishölgy-kisnaccsád fordulatokat minden egyes sarkon az orromra szegezte szinte, és nem, ennyire nem tudok nyitott lenni. Ilyen mostohanagypapa nem kell, bocs, Nagyi!
Így, tetszik-nemtetszik, marad a felállás: nagyi, anyja lánya, anyja lánya gyerekei, és olykor egy anyja lánya pasija. Ebből a felsorolásból tisztán látszik, hogy nálunk bizony matriarchális társadalom van. Egy élettel máris kevesebb? Sok szavam ugyanis nincsen. Amikor van, az úgy hallék, mintha dac szülte volna. A dolgok nem velem történnek, hanem általa, körülötte élünk meg mindent. Lám, most is róla írok....
...................
"
És itt rájöttem, hogy kész, nyista. Ebből megint ugyanaz sül ki, mint mindenemből. Anyámat hibáztatom az elcseszett életemért, mert nem tanított meg önálló, bátor, önmagáért kiálló nőnek lenni. Vagy magamtól lettem ilyen?
Mindegy, a lényeg a lényeg. Semmi terézanyusan bohókásan sanyarú, vagy hajlóbálósan vidám életutat nem tudok nemhogy 5felé-5félét, de egy normális láncra sem felfűzni.
Csessze meg, valamin változtatni kell.