Translate

2011. december 20., kedd

Virsli életre halálra


Nekem mindig konfliktusom támad a virslikkel. Ezért most óvatos leszek, és ha véletlen nagymennyiségű virsli közelébe kerülnék, akkor előre kidolgozott védekezési terveim egyikét fogom bevetni.

Mert a virsli komoly dolog. Már elég csak azt nézni, hogy milyen támadóan meredezik. Na jó, stand by módban, nálunk sem úgy állnak a virslik a serpenyőben, mint a pipacs a búzamezőben, félreértés ne essék. De még ebben a pihenő üzemmódban is veszélyesek. És köp, fene a belesét, nem bírja a meleget, oszt köp. 

A legnagyobb virslitámadás 1998-ban ért egy langyos májusi napon, egy galád bundáskenyeret hívott cinkostársul. Egy padlástér lakájossá kiképzett kis konyhájában sütögettünk István barátommal, mikor a serpenyő, minden előzetes integetést mellőzve, szinte felvetette magát a levegőbe, amit én bambaságom látva "Ó, ott repül a kaja!" teljesen felesleges szózattal kommentáltam, és egyidőben repültem én is a serpenyő felé...persze a food menekült, de az olaj, az ...az világéletében kézkrém szeretett volna lenni, és most felcsillant előtte a sosem remélt lehetőség! Tapasztalatlan lévén, bőven mérte magát, és beburkolta a csuklóm mérhetetlen boldogsággal. Én mértem. Mentem egyet ordítozni a mosókonyhába. István meg a lehető legocsmondibb kötést applikálta fel, amit másnap már csak kitépni lehetett testem mélységeiből. Azóta is gyászos mementóként viselem a csuklómon a gyalázatos forrázás emlékeit. Még majdnem rokkantsági szabadságot is kaptam.

Apropó, ha ismét lesz sorozás, márpedig úgy néz ki, hogy nagyon szeressék azt valahol fent, hogy hazánk fiai rendeződjenek szép kövér katonás oszlopokba...no, akkor majd titkos cédulákon el fogom terjeszteni az igét: "Süss virslit, és a a virsli felszabadít! Inkább ma egy hólyag fájjon, mint ho'nap a bakancs vájjon!"

Szóval nemsokára megint jön a Szent Virslifőzési Nap, december 31-e, mikor virslik ezrei lényegülnek át magasztosabb eszmévé...kérem, szenteljünk csendes 12 mp-t, míg a  víz felforr, az olaj sercegni kezd, annak, hogy megtisztult szívvel, indulatok nélkül tudjuk ezeket a jószágokat átsegíteni a zsírgangesz áldott hullámaira.
Különben meg vessen mindenki magára. Egy Avonos napozás utáni hűsítő zselé pedig csodákra képes.

Áldott, békés, virsliattacktól mentes ünnepeket!

2011. december 1., csütörtök

átugrottam az előző napot

a fiam apu nevét kapta
első matek  felmérő:  96%, bingo!
rómeó és júlia potenciálisan mindenkiben benne van, mázsányi roppanások feszítik a világot, egymást mérgezzük, és magunkban vérzünk el - de újra, és újra akarjuk
apu 28 éve mondott áment a világnak
a szürke szín nem csúnya, csak nagyvonalúan átengedi a csillogást, miközben mindenttudó mosollyal borul rá a hajnalokra, belopva magát titkos helyekre
a piszok miért lesz mindig sötét színű?
musical énekesnek kellett volna mennem

2011. november 29., kedd

Hétszínvirág...egy mese tanulságai, avagy mire is vágyunk

....vágyom. Mire vágyom úgy igazából?
Van egy orosz mese, gyerekkoromból nekem is rémlett, de leginkább a versike belőle. Időnként, akár azért mert épp nincs kedvem máshoz, vagy azért, mert kellenek a kapaszkodók, az ismerős dolgok, vagy csak azért, hogy együtt skandálhassuk a fiúkkal, és elmondhassuk mi is, hogy ki mire vágyik...szóval időről-időre előveszem ezt a mesét. 

Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfelé,
szállj el, szállj el százfelé!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -...(kívánság)


A könyvet ráadásul egy kicsi, sötét, szuterénban bújó antik boltos polcán találtam, ezért jár hozzá egy olyan jó meleg érzés, amit a bajai nagyi, vagy a szentiváni rokonok padlásán túrkálva éltem át. A félhomályos-poros-kicsit fullasztó meleg mindig rejtett valami elfeledett ruhadarabot, ami ismerős volt a megfakult fényképekről, vagy egy kalendáriumot, amiben már lakott ugyan pár nemzedék moly és pók, de még mindig büszkén hirdette a bort-búzát-békességet az újévi oldalon, és páratlan bölcsességeket ontott a magamfajta naív városi gyereknek az év minden napjára ganéjozást, és időjárást illetően.
Meleg persze nemcsak azért volt, mert hidegben amúgyis perverz dolog lenne a padláson molyolni, hanem mert többnyire a nyarak adtak lehetőséget ilyen padláson turcizós, kotorászós eseményekre, amire sokszor a szomszéd gyerekekkel bandázva kerítettünk sort. Milyen jó is volt, ki-beugrálni az ablakon titokban,  pedig közben a szívünk majd megállt, hogy nehogy a nagypapa észrevegye, mert annak már a szigorú nézésétől is tél lett a nyárból.
Sokkal nagyobb csínytevéseink nem voltak. Érzem az orromban az utcán lerakott kavicshalom illatát, amiből órákig tudtuk kotorni a lapos kavicsokat, és csak a fülbemászók rettegett hada szakított fel egy-egy sikolyt a lányok torkából..enyémből is, persze, de még milyet! Ezt a jó kis sikoltozós szokásomat azóta is lelkesen őrzöm, már már védjegyem. A kavicshalomtúrásért persze járt a szigorú nézés, hogyne járt volna. Rendes porta előtt nincs rumli. A nagyszüleim, anyu szülei aztán nem hagyták, hogy a szomszédok szája legyen a históriás könyvük viselt dolgaikról. 

A napokban, mikor mentünk a V-hoz ebédre, és a rakparton hajtottunk végig, döbbenten láttuk, hogy a Duna olyan alacsony, hogy látszik a híd lába. És sosem hallottam, de anyunak felidézte a nagymamám sóhaját, aki legszebb korszakaként azt élte meg, mikor a nagypapámmal Bajáról hajóval hozták fel a kofákat árustul Pestre. Micsoda élet! És mennyire belémmart, hogy milyen bezárt, levegőtlen, és színtelen életet élünk. Arról nem is beszélve, hogy mennyire nem tudok semmit akár a nagyszüleim viselt dolgairól sem. De még saját anyuméról is csak suttyomban elolvasott fiatalkori szerelmes leveleiből hullanak elém morzsák. 

Szóval, hogy mire is vágyunk? A mese röviden arról szól, hogy egy kislány elindul perecet venni, amit útközben hazafelé elkótyavetyél, de valami csoda folytán összeakad egy nénivel, akinek a kertjében terem a hétszínvirág, hét kívánsággal. És a kislány természetesen az első hat kívánságot könnyen gyorsan kimondja, és azon veszi magát észre, hogy már csak egy kis szirom van. És csak rájön...rájön, hogy olyan dolgokra vágyik, melyekre lehet, de a pillanatnyi örömön kívül elenyésznek, pótolhatók, léha kívánságok. Majd útjába akad egy kisfiú, akivel nagyon szeretne játszani, de a kisfiú sánta. A kislány megtalálja a kívánságát, és odaajándékozza a kisfiúnak a járás képességét, magának meg egy barátot. Happy end? Szerintem igen.
 
Mese közben mindig elgondolkodom én is, hogy mire vágyom igazán. Azt hiszem, meg kellene tanulni vágyakoznunk. Valahol olvastam egy kavicsos hasonlatot. Béna dolog más agyszüleménypét lopkodni, de mit tegyek, ha olyan jó vizuálissá teszi nekem a szellemét  a mondanivalónak, amennyire nekem szükségem  is van rá. Adott egy üveg, meg különböző méretű kavicsok. Ha a nagyokat tesszük be előbb, utána még fér  a közepesből, a kicsiből, és az igazán apróból is mellé. Ha az aprólékkal kezdjük, utána már igazán nehéz beletuszkolni nagyot. Néha félek, hogy én csak aprólékkal töltöttem meg eddig is azt az üveget. Pedig igazán igyekszem gondolkodni, jól gondolkodni, de valahogy mindig elcseszem ezzel a balkáni szívemmel, vagy minek nevezzem ezt a ujjongó-borongó lelket, amit kaptam? És hogy mire vágyom...megsúgom magamnak, ha megtaláltam az igazi vágyam. Az aprólékból, és közepesből van pár maréknyi, de szeretném, hogy férjen még a nagyobb méretű kavicsból is. Vagy ez olyan téves hozzáállás, mint a legjobb falatot a végére hagyni, de akkor már dugig vagyunk, és nem tudjuk élvezni?



Hétszínvirág mese


Volt egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Annuska. Édesanyja elküldte perecet venni. Vásárolt is hét perecet: két köménymagosat apának, két mákosat anyának, két cukrosat saját magának és egy kis rózsaszínűt Öcsinek, Pavliknak. Fogta a füzérbe fűzött pereceket, s hazafelé indult. Megy, mendegél, elbámészkodik, megszámolja a varjakat, elolvassa a cégtáblákat. Azalatt odasomfordál egy ismeretlen kutya, s fölfalja a pereceket, egyiket a másik után: apa köménymagosait, anya mákosait, Annuska cukrosait. Érzi ám Annuska, hogy könnyebbedik a perecfüzér. Odanéz, hát üres a fonál, a kutya épp az utolsókat ropogtatja -- Öcsi rózsaszínű perecét. Még a száját is megnyalta utána.
-- Jaj, te rossz kutya - kiabált Annuska, s a kutya után eredt.
Szaladt, szaladt, de csak nem érte utol, s végül el is tévedt. Nézi, nézi, micsoda idegen helyre vetődött. A nagy házak eltűntek, s csupa kis viskó van körülötte. Megijedt Annuska, s keservesen sírva fakadt. Hát csak ott terem egy anyóka.
-- Kislány, kislány, miért sírsz?
Annuska elmesélte hogy járt.
Megsajnálta az anyóka Annuskát, bevezette a kertjébe, s így szólt hozzá:
-- Ne sírj, ne ríj, majd én segítek a bajodon. Perecem, igaz, nincsen, és pénzem sincs. De nő az én kertemben egy virág, a neve: Hétszínvirág, az mindent megtehet. Látom, te jó kislány vagy, ha szeretsz is elbámészkodni az utcán. odaadom neked a Hétszínvirágot, az majd segít rajtad.
S ezzel letépett a tövéről egy nagyon szép virágot, s odaadta Annuskának. Olyanféle volt az, mint a margaréta, csak épp hogy minden szirma más-más színű: sárga, vörös, kék, zöld, narancssárga, ibolyaszín meg égszínkék.
-- Ez a virág nem közönséges virág ám. teljesítheti minden kívánságodat. Csak tépd le valamelyik szirmát, dobd el, s mondd el ezt a verset:
Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -
Aztán megmondod, hogy mit kívánsz, s nyomban teljesül. Annuska szépen megköszönte az anyókának a virágot, s kiment a kapun. Az utcán jutott az eszébe, hogy nem tudja az utat hazafelé. Már vissza is fordult volna a kiskertbe, meg akarta kérni az anyókát, hogy vezesse a legközelebbi rendőrhöz, hát uramfia! - se kiskert, se öregasszony, mintha a föld nyelte volna el őket.
Mit csináljon?
Szokás szerint már éppen elsírná magát, össze is húzódik az orra, mint egy kis harmonika, mikor eszébe jut a titokzatos virág. Gyorsan letépett egy szirmot, a sárgát, eldobta, s így szólt:
-- Lássuk csak, mit tud ez a Hétszínvirág.
Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -
hogy otthon legyek azon nyomban a perecekkel együtt.
Ahogy kimondta, már otthon is volt, kezében a perecekkel.
Odaadta a pereceket a mamájának, s így gondolkozott magában: "Bízzon, ez csakugyan nagyszerű virág; ezt a legislegszebb virágvázába kellene tenni."
Annuska még nagyon kicsi lány volt, ezért fogott egy széket, ráállt és felnyúlt a mamája legislegkedvesebb virágvázájáért, amely a legislegmagasabb polcon állt. Hát nem éppen akkor repült el egy sereg varjú az ablak előtt? Annuska pontosan meg akarta állapítani, hány a varjú: hét vagy nyolc? Kinyitotta a száját és elkezdte őket számolni, ujjait egyenként begörbítve.
A váza pedig leesett, ezer darabra tört.
-- Már megint eltörtél valamit, te haszontalan? - kiáltott be anya a konyhából - Csak nem az én legislegkedvesebb vázámat?
-- Nem, anyukám, dehogy, semmi sem tört el- Rosszul hallottad! - kiáltott vissza Annuska, gyorsan letépte a vörös szirmot, eldobta, és így suttogott:
Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -
hogy anyu legislegkedvesebb vázája megint ép legyen.
Alig, hogy ezt kimondta, a cserepek maguktól összeszaladtak s összenőttek.
Anyu beszaladt a szobába, s látta, hogy legislegkedvesebb vázája a helyén áll, mintha mi sem történt volna. Annuskát mindenesetre megfenyegette az ujjával és kiküldte az udvarra sétálni. Kint a fiúk éppen "Északi sark"-ot játszottak, ócska deszkákon ültek s egy nagy karó volt mellettük a földbe dugva.
- Fiúk, fiúk, vegyetek be engem is játszani!
- Még mit nem! Nem látod, hogy ez az Északi-sark: Csak nem viszünk lányokat az Északi-sarkra!
- Ez az Északi-sark? Ez négy öreg deszka.
- Ez nem deszka, hanem jéghegy! Eredj, ne zavarj! Épp most van a legnagyobb jégnyomás.
- Szóval nem vesztek be?
- Nem! Eredj!
- Hát nem is kell! Én nélkületek is eljutok az Északi-sarkra most mindjárt. És nem is olyan rongyosra mint a tiétek, hanem olyanra, mint az igazi.
Pukkadjatok meg!
Annuska a kapuhoz ment, elővette a titokzatos Hétszínvirágot, letépte a kék szirmot, elhajította, és így szólt:
Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -
hogy az Északi-sarkon legyek, de most rögtön. Még ki sem mondhatta, amikor szörnyű szélvihar kerekedett, a nap elsötétült, körüs-körül koromfekete éjszaka lett, a föld meg úgy forgott a lába alatt, mint a pörgettyű.
Annuska úgy, ahogy volt, vékony nyári ruhácskájában, csupasz lábával, egyes-egyedül ott találta magát az Északi-sarkon, ahol száz fok hideg van.
- Jaj, mamácskám, megfagyok! - kiabált Annuska, és sírva fakadt, de a könnyei nyomban jéggé fagytak, s úgy lógtak az orráról, mint a jégycsapok az esővízcsatornáról.
A jéghegy mögül előcammogott hét fehér medve, s egyenest a kislánynak tartott: egyik szörnyűbb a másiknál. Az első - ni, jeges, a másik - ideges, a harmadik - talpas, a megyedik - tenyeres, az ötödik - lába kicsit csámpás, a hatodik - szeme tüzes lámpás, a hetedik - a legislegmérgesebb.
Annuska félholtra vált rémületében, jéghidegre fagyott ujjaival épp csak hoyg le tudta tépni a zöld szirmot, eldobta, s kiabált, ahogy csak a torkán kifért:
Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -
hogy otthon legyek az udvarunkon, de rögtön.
Abban a szempillantásban megint az udvaron termett. Néznek rá a fiúk, és nevetnek rajta.
- Na hol az a te híres Északi-sarkod?
- Ott voltam.
- Hiszi a piszi, bizonyítsd be!
- Nézzétek, még lóg a jégcsap rólam!
- Ez neked jégcsap? Macska farka ez, nem jégcsap!
Annuska megsértődött, s megfogadta, hogy többet nem bajlódik a fiúkkal, inkább átmegy a másik udvarra, ahol a kislányok játszanak. Odamegy, s látja, hogy azoknak mindenféle játékuk van. Egyiknek kis kocsija, másiknak labdája, a többinél ugrókötél meg kis tricikli, sőt egy kislány karján egy nagy beszélőbaba csücsült, a fején babaszalmakalap s a lábán babahócipő. Elbúsulta magát Annuska. Az irigységtől még a szeme is sárga lett, mint a macskáé. "Na - gondolta magában -, majd én megmutatom nektek, kinek van több játéka."
Elővette a Hétszínvirágot, letépte a narancsszínű sziromlevelet, eldobta, és nagy hangon mondta:
Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -
hogy a világ minden játéka az enyém legyen.
Azon nyomban özönlött feléje a sok játék a világ minden tájáról. Elsőnek persze a babák, csak úgy csattogott a szemük a nagy pipslákolásban s szüntelenül kiabáltak, hogy "papa, mama!" - "papa, mama!". Annuska először megörült, de azután olyan sok lett a baba, hogy megtelt velük az egész udvar, a kis utca, s a térnek is jó fele. Egy lépést sem lehetett tenni, hogy baba ne kerüljön láb alá.
Egyebet sem lehetett hallani körös-körül, csak a babák sírását. Elképzelhetetlen, mekkora lármát tud csapni ötmillió baba. S ezek csak a moszkvai babák! Annuska egy kicsit megijedt, de ez még csak a kezdet volt. A babák után gurultak a labdák, golyók, kerékpárok, triciklik, traktorok, autók, könnyű harckocsik és ágyúk. Az ugrókötelek úgy kúsztak a földön mint a kígyók, a lábak közé tekeredtek, s ettől az ideges babák mégjobban rikácsolta. A levegőben milliószám röpködtek a játékrepülőgépek, léghajók és vitorlázók. Az égből szüntelenül hullott a töménytelen sok tulipán formájú ejtőernyő, és fönnakadt a fákon meg a sürgönypóznákon. A közlekedés elakadt. A rendőrök felmásztak a lámpaoszlopokra, s nem tudják mitévők legyenek.
- Elég, elég: - kiabált rémülten Annuska, fejéhez kapva - elég lesz!
Nagyon kérem! Nekem nem kell ilyen sok játék, csak tréfáltam. Félek...
De hiába, a játék csak úgy özönlött mindenfelől. Kifogyott a szovjet játék, következtek az amerikaiak. Már az egész város a háztetőkig megtelt játékszerekkel.
Annuska felszaladt a lépcsőn - a játékok utána. Ki a balkonra - a játékok a nyomában. Föl a padlásra - a játékok is. Akkor kiszaladt a háztetőre, letépte az ibolyaszínű sziromlevelet, eldobta, s gyorsan elmondta:
Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -
hogy a játékok menjenek vissza a boltokba, de most mindjárt.
S a játékok azonmód eltűntek. Ahogy Annuska ránéz az ő Hétszínviráhgjára, hát látja ám, hogy már csak egyetlenegy szirom van rajta.
"Ejnye, ejnye, hat szirmot már elfecséreltem, s mi hasznom belőle? Na nem baj. Ezután jobban meggondolom."
Megy az utcán s töri a fejét.
"De mit is kívánhatnék? Rendelek két kiló töltött csokoládét, gy fél kiló savanyúcukrot, tíz deka törökmézet, tíz deka cukrosmogyorót, s hogy el ne felejtsem, egy rózsaszínű perecet Öcsinek, no és?
Ha meg is kapok mindent, megeszem az egészet, és akkor nem marad semmim.
Nem, akkor már inkább triciklit kérek. Különben minek? A végén úgyis elveszik a fiúk. Sőt meg is vernek. Nem. Jobb lesz, ha jegyet kívánok a moziba vagy a cirkuszba. Az legalább mulatságos. Vagy talán új szandált kérjek? Ennél különb dolgot is kívánhatok. csak el ne hamarkodjam, ez a fő."
Ilyenformán tűnődött Annuska, amikor egyszercsak meglátott egy szép kisfiút, aki egy kapu előtti padon ült. Nagy, kék szeme volt, vidám, de szelíd. Nagyon tetszett neki a fiú, messziről látszott rajta, hogy nem verekedős, és Annuska nagyon szeretett volna vele megismerkedni. Oda is ment hozzá bátran, olyan közel, hogy mind a két szembogarában meglátta saját arcát s a vállán lógó két kis copfját.
- Fiú, mondd, te fiú, hogy hívnak?
- Vityának, hát téged?
- Annuskának. Gyere, játsszunk fogócskát!
- Nem lehet. Sánta vagyok.
Most látta meg csak Annuska, hogy a fiú lábán furcsa, magas talpalású cipő van.
- Milyen kár! - mondta Annuska - nagyon tetszel nekem, s nagyon szívesen szaladgáltam volna veled.
- Te is nagyon tetszel nekem, s én is nagyon szeretnék veled játszani, de sajnos, lehetetlen. Hiába minden. S ez már így marad egész életemre.
- Ej, micsoda csacsiságokat beszélsz, te fiú! - kiáltott fel Annuska, s elővette az ő Hétszínvirágát. - Ide nézz!
S ezzel a kislány óvatosan letépte az utolsó sziromlevelet, az égszínkéket, egy pillanatra a fiú szeméhez tartotta, aztán szétnyitotta ujjait, s boldogságtól reszkető, vékony hangocskáján énekelte:
Szívem szirma, szeretlek,
szállj nyugatról keletnek,
északról meg délfele,
szállj el, szállj el százfele!
Földet, ha érsz kis szirom,
legyen úgy, mint akarom,
tedd meg nekem, szépen kérlek -
hogy Vitya lába meggyógyuljon.
A fiú ebben a pillanatban leugrott a padról, elkezdett Annuskával fogócskázni, s olyan pompásan futott, hogy a kislány sehogy sem tudta utolérni, akárhogy igyekezett is.

2011. november 10., csütörtök

Valaki

 

Csak egymáshoz (Reményik Sándor)

 



Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.


 -------------------------------------------------------------------

egész kicsit egysíkúan választok verset, ha éppen olyanom van...reményik sándor, ha látsz, mit szólsz?

2011. november 8., kedd

SMS szemelvények, avagy majd két év egysorosakban I. fejezet.

és amiket még nem töröltem ki...nemválogatva
kb a 2010-es év....

2009/11/15: Szia Sz! Isten éltessen sokáig!:-) remélem jól vagytok! Mi megvagyunk, nehéz dolgozó anyának lenni, mindig rohanás van. Nálatok is? Téged lehet munka közben hívni? Beszéljünk már, kiváncsi vagyok, mi van Veletek.Puszi! Lujza
2009/11/16: hahó! TJ a mai naptól Bécsben dolgozik :o) Elköltöztünk Bru-ből, Schönbrunn mellett fogunk lakni.Mi még csüt reggelig Szhelyen. Mikor tudunk dumcsizni? puszik, La
2009/11/20 Szia! Még idén visszahívsz? Jó, tudom, h elfoglalt vagy. Jól vagytok? CsK
2009/11/22 Sziasztok kik fontosak vagytok nekem! Szeretném, ha tudnátok, hogy éjjel megszűnt dobogni a szíve annak aki engem szült, pont 37 éve. Csókok. Most ne hívjatok HZsu
2009/12/05 Van szolfézs, igen, sőt a Mikulás is jön! Várom a fiúkat. Ági néni
2009/12/06 Kedvesek! A búcsúztató 2009. dec.15-én, 17 ó-kor lesz. Közel a Karácsony, megértem, ha nem jöttök, akkor gondoljatok ránk. Ha jöttök, ne hozzatok semmit. cím:.... HZs
2009/12/31 Kedves M! remélem jól telt a tegnap estétek:o) Boldog Karácsonyt s vidám Újesztendőt kívánunk! 1,5 hónapja Bécsben lakunk, gyertek el majd hozzánk! p LA
2010/01/01 Elkezdődött...szívből kívánom legyen sikeres és boldog ez az év! renyammnyamm Dr.PD
2010/01/06 SZ! Én most éppen beleroppanok az élet terheibe. Ez a fő tevékenységem. M(LM)
2010/01/17 Bocs, tegnap nem voltam itthon, telom meg itthon maradt, de ettől függetlenül jogos az utálat. Én is gondban vagyok magammal, meghülyültem, és halmozom a hülye tetteim. Remélem mihamarabb észhez térek. CSLL
2010/01/19 Elképesztő ez a Conall. Gyönyörű, szerelmes, szeretik, és erre megy, aztán meghal. Tényleg minden férfi ENNYIRE  hülye?! Néha komolyan szégyenlem magam LCZ
2010/01/31 Szia, érzem, hogy így NEM jó, lekések mindenről. Félek változtatni, pedig szenvedek. Nem tudsz hívni? RKA
2010/02/07 Kösz, majd megnézem. épp itt vagyok a barátnőmnél, elkérjem a leleted?
2010/02/19 Szia. Apu erről semmit sem tud. TMS
2010/03/03 Szia! Megvan a mozgásterápiás logopédus elérhetősége. küldöm mailben. A75
2010/03/05 Sz! Nagyon jólesett az sms, ismételgetem, mint Füles Micimackó jókívánságát! Sokszor annyira nem érzem, hogy lehet nekem örülni.M(LM)
2010/03/06 Sziasztok! Ugye nem vagytok betegek, várunk titeket a cirkuszban. toncsi
2010/03/16 Épp most! Simán ment, magzatvíz szép tiszta. megyek haza heverészni. kata
2010/03/17 Várlak! pszichoetus
2010/03/29 Hogy alakul a napod? Tudsz a fiúkért menni? Pusz, Anyu
2010/04/01 bocsi, elfelejtettem, hogy fejtágításon vagy. majd ha ráérsz, akkor beszélünk. megy le valamikor anyukád a fiúkkal? LV.MN
2010/04/03 Minden rendben. Noszvajon már várják önöket. házinéni
2010/04/03 happy new-l barika . galambos
2010/04/04 Sz! Áldott húsvéti ünnepeket kvánok! Nyuszinak nagyon örültek a gyerekek. Kedden már dolgozol? Vonatos Börzsöny túra? m(LM)
2010/04/06 Hallo! Figyi, beszéltél anyuddal, hogy ne említse, hogy kikkel kirándult? Gé aggódik picit. Mi kb hatra érünk Pestre, belefutottunk egy dugóba. CSLL
2010/04/16 Szuper! én is most jöttem meg MAT-ról. Zumbán is voltam már 3x. Nekem is bejön, bár nagyon béna vagyok. rita
2010/04/26 Honey. I wish u the best.of luck in ur exams. come out from the exams room with flying colours and ur face full of smile.i know u will amke it bcos u r more clever than u believe. kisses down there
2010/05/27 Sz! Lenyúlták a kocsit éjjel a ház elől. M(LM)
2010/07/13 Az életunt uszomester még unottabban mint tavaly itt a BM-en. M(LM)
2010/07/23 Akkor várunk holnap itt. veszek mirelit pizzát. rita
2010/08/30 Szegények, annyira rossz, hogy vége van a nyárnak. te vitted őket? P LV.MN
2010/09/13 én most megyek l-ért, aztán meglátjuk mi is, remélem nekünk is beelfér egy kis játszó! p, LV.MN
2010/09/21 viszed a fiúkat focizni? anyu
2010/10/07 Nálam a "bikinid" délután bedobom anyukádnak, o
2010/10/22 Boldog szülinapot kívánok! M a másodikról:-)
2010/10/27 IGEEEEN! várunk benneteket! szombat este elmehetsz a színházba is, én vigyázok a gyerkőcökre. majd még bezséljünk, puszi! lujza
2010/11/04 Igazad lett!;-) Olyan lett a kisszobám mintha bemennél egy mandarinba és onnan néznél kifelé...LCZ
2010/11/25 Akkor te kellessz nekem! Imádom a nem normálise mebreket! kedd este hat után? :-) pszichoetus
2010/12/02 Mókust papámnak hóban, 7végén nem bírutnk mutatni.. Sztem alszanak, de cinege tuti lesz. enyémek az alvóhelyeket osztottál el:o) p. L wien
2010/12/07 na, letépted a fejét és belehánytál? kiszakítottad a szívét és megetted? ugráltál a maradék darabkákon? vagy, mintha mi sem történt volna? LCZ
2010/12/09 she has a different face. so u just do ur job n ntting else. talk later. kisses
2010/12/09 húbasszameg, most fog be! de a kerekeit leresztjük:-) LCZ
2010/12/09 Jöttök? mikor? Kicsik nálunk jólvannak, nehogy valaki kidőljön! :o) L wien
2010/12/10 hahó, Gé 38,2 hónaljban, s vadakat álmodik. utoljára Brü-ben volt ilyen... igazad volt, jó volt sajna a megérzésem. P L wien
2010/12/14 meghívók csütörtökre nálam. gézé
2010/12/15 szia! minden oké, 1,5 cm hosszú van szívverés. boldogok vagyunk!  csók, PJ
2010/12/24 szívem szárnyra kap :-) gézé
2010/12/25 olyan mérhetetlenül unalmas hely ráck. hogy a második nap már semmit sem lehet csinálni. olyan mint bj. gyertek le! LCZ
2010/12/30 szia, itthon vagyunk ma, ha esetleg szívesne veszed a társasáunk, szóljál és repülünk, puszika
2010/12/31 minden jót az újévre, amit szeretnél, váljon valóra! szeretettel: p, fló, g, hzsu
2010/12/31 Bumburnyék! gézé

2011. október 30., vasárnap

Halottak napja gyerekszemmel, de ki a gyerek?


Kimentünk apuhoz a temetőbe. A fiúk szeretnek kijárni, mert tesznek-vesznek, virágmegfigyelés, bogárgyűjtés, alacsonyan szálló repülők...nekik ez mind mind a temető. 

Ma nagyon sok teamécsest gyújtottunk. Nem számtalant, de sajnáltam, hogy nem volt még estefelé, szívesen megnéztem volna a fénypettyes sírt. 
K-t mindig elbűvöli a gyertyaláng, még jó hogy nem éjjeli lepkének született. Felolvasztott pár csészényi viaszt rögvest, majd levelekre csorgatta, levélujjlenyomatot gyártott. És a Nagyi!..Csodát művelt a nagyival. Eleinte morcosan nézte a gyertyás kreatívkodást, ahogy kis száraz fűszálakkal aprócska máglyákat csináltak az alumímiumtartók felett..majd K bűvkörébe került, és egyszercsak arra eszméltünk, hogy gyűjtöget. Gyűjtögette a kisebb nagyobb száraz fűszálakat, gallyakat. Hmm, mondom mifene...Na de nem aprózta el, nem ám csak úgy odakucorít a teamécses kanóca mellé, és lesi, hogy majd lángra kap, ó, nem! 
Kérem szépen, ezt egy építőmérnök a következőképpen csinálja: szépen összeszedett egy jó adag száraz miazt, keresett egy rugalmasabb szálat, és szépen kis "nádkunyhót" formázott belőle. Talán még Matula bácsi is örvendezett volna egy ilyennek, ha megfelelő méretű. Fogta szépen, és egy kis mécses felé kerekítette, amit már csak meg kellett gyújtani. No igen...No igen, csak kisebb csemete nem jól célzott, és a gunyhó fogott tüzet, mécses csendesen várta a sorát. Szépen lángolt, nem mondom a fűcsomó, de nem kevésbé szépen a fiam kezében lévő száraz tujaág is. Nagyi dinamikusan kikapta a D kezéből a gallyat, és született tanyasi leányként jó erősen megtaposta. Ezzel megvolnánk nézéssel, izgatottan akarta menteni a kis fűcsómó elképzelt fellángolási folyamatát...ekkor már én is elrebegtem egy: "Nagyi, azt hiszem rád kell szóljak!" féle hihetetlen mondatot, mikor a sírok közötti úton, épp mikor Nagyi újabb lángforrással közeledett a kis dédelgetett máglyarakása felé, megjelent egy rendőrautó. Nagyi, rendőrök!- szóltunk, erre Nagyi rajtakapottan fújta el gyorsan a kis lángocskát a kezében, enyhén pironkodó arckifejezéssel. 

Fiúk közben megbeszélték, hogy a Papának ez biztosan tetszett. Mert ők tudják, ha meghalunk, a lelkünk nem vész el, hanem örökkön él. D szerint ugyan a levetett bőrünket is visszük magunkkal, amit felakasztunk a Nagy Égi Fogasra, de K kijavította, hogy higgye el, ez nem így van, mert csak a lélek örök, a test múlandó. Hmm, hittan.
hazafelé még egy kérdés gyötörte K-t:
- Mami, a Nagyi fog még élni, ha lesznek gyerekeim?
- Kicsi, ha vigyáz magára, és mi is Rá, akkor lehetséges, de...
- Nem kéne dohányoznia, ugye?
- Hát, nem, igazad van. Félek, hogy ez nem tesz neki jót.
- Ne félj, majd akkor a temetőben találkozik velük.
- öööö..khmm, végülis...

Néha szeretnék én is hívő lenni.

Érdekes, ma nem utáltam elmenni a temetőbe.


2011. október 20., csütörtök

Sehonnai szavak...


Szavak, szavak, szavak...mindenütt csak szavak. Megfúlok a szavakban. A gondolatok bezzeg láthatatlanok.... és hallhatatlanok?

kora reggel, még éppen hogy csak szürkéllik az ég alja, s szürke arcú emberek töltik szürkére a reggelt.
a kórház alagsorából kicsorgó neonvilágítás próbál jó reggelt kívánni, és egy takarítónőnek álcázott tűzokádó sárkány akarja visszaverni a gyereket szülni vágyó, vizsgálatra váró nőstények hadát. képes rá egyedül, hiszen fel van szerelve éles nyelvvel, és 50 év fájdalmával, amit csak még jobban feltüzel a hasukkal ellene tüntető, s jobb jövőt remélő pirospozsgás arcú fiatalasszonyok rémséges fala.
és csak beszél, és csak mondja, és csak bugyognak egyre a záptojásszagú szavak, és nincs ami lecsillapítsa.

bemehetünk végre. 
ott vár  belül, az üvegajtón túl a paradicsom, a hipószagba mártott biztonság! hiszen foglalkoznak velünk: meghallgatnak, vért vesznek, kivájnak, és szétszednek, néha összeraknak, s még többször megváltanak. 
és a görnyedt, csípőficamos takarítónő - épp úgy, mint aki hálivúdban tanulta a hatásvadász jeleneteket - hirtelen ismét megjelenik, előreszegezve takarítókocsiját utat vág a terhes nők között. odavág. rátol. de megy és nyomja.
micsoda élet, vagy annak hiánya lehet mögötte? mi tette ilyen gyülölködővé, ami már az arcát is szétmarta?
és megint csak mondja, mondja...de minek??
be akarom fogni a fülem, nem akarok hallani semmit! nem mond semmit, nem tudok meg semmit, csak azt érzem, hogy a gyülölete éget, és már nem tudom sajnálni, már nem akarok azon gondolkodni, hogy miért....

csak maradjon csöndben.
néha többször csöndben kéne maradni.

2011. október 5., szerda

Hajvágás félvér módra



Lustanyu blogját olvasgattam  - nemrég fedeztem fel - , aki arról írt, hogy micsoda kínszenvedés levágni a kiscsajának a lábáról a körmöket. 
Egyből tudtam asszociálni a skacokkal folytatott hajvágós csörtéinkre. elkezdtem ott írni egy kommentet, de rájöttem, hogy ezt meg kell magamnak is örökíteni, mert ha megnőnek, sosem fogják elhinni, hogy anyájuk micsoda hős volt nekivágni a hajvágásnak minden alkalommal.

Két, némileg cappucino gyerek anyjaként a hajvágásokat igazán katartikus élményként szoktam megélni, a nagy nagyon göndör, és a kisebb eléggé göndör hajával.

- Skacok, ki jön előbb a fürdőbe?
- Mami, én! (jön a nagy, és tudom, hogy túl akar lenni rajta, és mindig elhiszem neki, hogy nem fog átmenni "te-meg-akarsz-engem-ölni" jelenetbe. De igen, mindig átmegy)
- Na, kifésülöm előbb jó?
-Jó, de ugye nem vágsz bele megint a fülembe?
-Dehogy, csak akkor ne ficeregj!

Ez mindig így indul. 
A folytatás pedig:Hozzáér a kezem a fésűhöz, s már látom, hogy készíti a rémült arcát, de én zord vagyok. Most már a fésű is hozzáér a fejéhez, és kezdődik a gyilkolós jelent: már patakzik a könny a szeméből, és a feje teteje szinte egyvonalban a vállaival, én könyörgök, még nyugodtan, hogy próbáljon egyenesen, nyugisan stb. Erőt vesz magán, hiszen férfi, és előveszem a Nagy Zörrögőt (á lá kisebbik fiam). Itt elszabadulnak az indulatok.
Jahaj, tudtam, sóhajtanék fel, ha nem ordítanom kéne, mert tényleg majdnem megint a füle bánja...hajvágó gép, anya, anyafia, reppennő hajtincsek kavalkádja, s hogy ki lesz az erősebb. (Többnyire azért én győzök.)
És hopp, megint egy kis rész kicsit kopaszabb lett....vajon miért? Kezdek mindent előlről...mint a farönk és a fogpiszkáló esete...
A végére megint keletkezik egy kidobható bugyi és póló(a fiúkat már rutinosan ádám kosztümben vágom), hajtörmelékkel teleszórva. Egy db sápadt fiúgyermek, a zuhany alatt szipogva, s kissé kopaszabban a tervezettnél..és akkor még ott a kisebbik.

A hajas bugyi már kegyetlen szúrja a fenekem, de megpróbálok újult optimizmussal nekivágni a kisebbik gyerekem fejének. Elvileg könnyebb a dolog, mert neki nem annyira göndör a haja, cserébe sokkal jobban meglátszik, ha kissé jobban megszalad a hajvágó. Így tudnak különös kreációk keletkezni. A legutóbbi hajkölteményre ráfogtam, hogy olyan mint Kirikou-é, a kis afrikai mesehősé, aki folyton megmenti a törzsét. Lsd kép...egészen hasonló volt, csak középen kissé vastagabb volt a hajcsíkmaradvány.


Azt már nem is könyvelem el veszteségként, hogy az egész művelethez hozzátartozik, hogy egész idő alatt serényen kell sepregetnem a testükre ráhulló hajazatot, az ÉN szépséges aranyszínű szépségecsetemmel, vagy mi a szösszel. A rosszabbik verzió, mikor maguknak csinálják, mert az okozhat némi véres jelenetbe forduló schnittet (hehe, milyen vicces vagyok..schnitt, vágás, tudod..hehe..jaaaj, anya), elszabadult Nagy Zörrögőt, és ijedt kapkodást, hogy nehogy az én hajam is áldozatul essen. (Majd egyszer elmesélem nekik, milyen ügyes voltam, mikor a tojásfehérjéből habot képzendő, egyszer óvatlan kieresztett hajjal kezdtem el a gépet használni, és frankón rátekeredtem a cuccra. A fehérje is egyből rákötött, én sikkantva húztam ki a falból a dugót, és egy keverőgéppel a hajamban, némi habbal terhelten mentem a mosogatóhoz...mikor csöngettek lent. Hihetetlen önuralommal téptem ki a maradék hajakat - aminek a másik vége még a fejemen volt - a kavarógépből, és már csak pár habpettyel megtűzdelve mentem ajtót nyitni. Nem is nevettek ki)

Szóval azt hiszem nagyon hősies vagyok, hogy minden egyes alkalommal, tudván mivel fogok szembenézni, újra és újra kísérletet teszek arra, hogy a fiaim fején ne nőjön szénabála. Persze, aki a sorok mögé lát, tudja, hogy ők még hősiesebbek, mert annak ellenére, hogy gyerekgyilkosként tekintetek rám, hajvágóval a kezemben, újra és újra odajárulnak a vágóhídra.

Skacok, anyátok örvend, ha vísítva is, de elviseltek.

2011. szeptember 22., csütörtök

Diákigazolványa van K-nak


Nem is tudom, hogy fogom ezt feldolgozni. 
Igaz, hogy az övé már tipp-topp new generation, mert szkennelt kép és aláírás, kis plasztik kártya, nettül betéve egy kis plasztik tartóba....s ez erősen különbözik az én megboldogult, jó öreg elavult papírra nyomott diákigazolványomtól, amibe még jópáran tudták egyetem után is vígan gyártani gyűjteni az érvényességi pecsétet.

Nem tudom, hogy a helyek, meghatározzák-e annyira az ember sorsát, hogy visszaszivárogjunk oda, és most a gyerekem is majdnem ugyanazoknak az utcáknak a porát, zaját, fényét szívja, mint amit anno én, kislánykoromban. 

Furcsa dolog reggel végigzötyögni a trolival azon az utcán, ami engem szárba szökkentett. 
Egy hetedik kerületi, öreganyám hegedűművész pasija szerint csak proli lakókkal teli ház második emeletén laktunk, és az ablak előtt makacsul zöldellő platánfán tavasszal ott ült galambanya, galambfiókáival...majdnem elértük őket. Elérhettük volna. És újra emlékszem, hogy itt még nem volt a lakásban fürdőszoba, már a szüleim tették be a konyha sarkába a kádat, illúzióként, hogy nekünk van külön fürdőszobánk. A WC a folyosó végén volt, 5 db az egész folyosóra, és még most is érzem a hideg cseppeket a derekamon, ahogy görnyedezés közben aláhullottak a tartályból. Sötét, málladozó falak....de a sarokban lévő lakásban lakott Ili néni, minden gyerek kedvence, akinek a fia már akkor, a 80-as évek elején NSZK-ban dolgozott, és mindenféle csudálatos dolgott hozott onnan. Sokáig őrizgettem egy kis kínai lampiont: fekete keretes volt, fehér selyempapírral, elmaradhatatlan sárkányokkal és finom, selymes, piros zsinór lógott az alján. Nem gondoltam volna akkor, hogy majd ha felnőtt leszek, akkor ennyi kínai meki fogja tarkítani a várost, telis-tele sárkányos lampionokkal.

A Városligetbe jártunk játszani, ismerem az összes utcát arrafelé, majdnem mindenhol lakott egy osztálytársam. A fiam is így fog kötődni ehhez a részhez, akármilyen is, ahol most lakunk? Azt hiszem igen. Az óriási különbség, hogy én a szomszédos oviba jártam, ahonnan sokan együtt mentünk tovább a szomszédos iskolába. Jaj, az az iskola! Szerettünk oda járni, szerettem az osztálytársaimat, a papírgyűjtést is szerettem....

Annyi mindent tudnék most még leírni, bugyognak az emlékek, de....akkor még élt az édesapám. Ott még együtt jártuk az utcákat, ha itthon volt. Mert keveset volt itthon. Ő is dolgozott NSZK-ban, és Donald kacsa rágót hozott haza, meg kólás izű gumicukrot, és gyöngyvirág illatú szappant....és aztán elköltöztünk innen, és egyszercsak nem jött már haza. Haza kellett hozni. A babát is hazahozták, azt az orosz, csodálatosan szép babát, amit ő már nem tudott nekem odaadni. Poros lett a haja, már nem fénylik úgy mint régen....hiszen már lassan 28 éves. Lassan 28 éve, hogy meghalt az édesapám. 

És a fiamnak is már diákigazolványa van. És az ő apja is sokat van távol. Nem jó ez így.

2011. augusztus 25., csütörtök

Mottó nyárra: "Bérbeadó a gyerekem, azaz Kids For Rent"

Mi a fene lesz nyáron a gyerekekkel? - hördültem fel megint, mikor az oviban a nyári ovis táborról való megbeszélést követően a többi nővel, aki anya, ötleteltem.

Egyébként gyerekvállalás előtt komolyan egy ilyen stresszfaktoros tesztet kellene kitölteni az ábrándos, "virágszirmokat fog majd a gyermekem az úton szórni" (az egyébként a muskátli, és szaggatja, és ledobja a harmadikról, és te takarítod) és "Hófehérke madarai repdesnek majd a feje felett" (ha ragad a méztől, méhekre van esély..ha mástól ragad, akkor jó a döglégy is) utódokat elképzelő, rózsaszín felhőn ügető, de legalább brendonos habosbabosban gondolkodó szülőjelölteknek.

Mert amíg még otthon vagy vele nyáron, akkor max az akaszt ki, hogy miért csak te vagy ilyen béna, hogy a játszón vagy és a többi gyerekes hogy tudott elmenni a strandig, míg mikor már dolgozol, akkor meg azon morcogsz, hogy miért csak neked van ilyen hülye munkahelyed, ahol még nem kötetlen a munkaidő.

Naszal, itt a nyár (hahó, ez az összefoglaló, ne légy már hülye, a nyárnak vége, és csak 39 fok van már csak)

Szóval valamit ki kell találni, mert mind a két gyerek lassan psp függő lesz, és ezt nem szabad hagyni. Azt mondják, káros az egészségre. K kapott öcsémtől tavaly, majd apjuktól egy újat idén, így D megkapta azt, amit K kapott tavaly. (Már csak nekem kéne egy, mert engem sose hagynak játszani. Max éjjel, sutyiban.)

Megint eltértem a lényegtől, ááááá.
Naszal, ha van két gyereked, és nincs egy rakat nagyszülő, és nincsenek egymás sarkán tapodó rokonok, akik rokongyereket akarnak nyára, akkor az tiszta szívás. Főleg, ha kettő is a csemete, mely törődésileg minimum 6,3 gyereket jelent. De csak ha ketten vannak egyébként. Ha csapódik hozzájuk barát, akkor mondjuk 1,3. Fene érti, de majd felcsapom az Obádovics féle piros műbőr kötésű matematikai kiokost, hátha van benne erre egy jó képlet. És akkor ki lehetne keresni azt, ahol ez a szám a nullához közelít. Nullát mondjuk nem jó ha eléri a törődésmutató, mert akkor tudathasadás jön létre, és exotikus tünetek keletkeznének a nulla odafigyelést igénylő gyerekkupac miatt. Mondjuk arra ösztökélném őket, hogy hangosabban játszanak, hogy végre lepisszeghessem őket, hogy nadeaszomszéd!

Szóval az a zseniális gondolat jutott eszembe, hogy volt az én kisszoknyás, vagy épp fakómelegítős lánykoromban, a Városliget elején,  a kerek kőházban a lábbal hajtható kisautó-kölcsönző, éppúgy lehetne nyitni egy GYEREKKÖLCSÖNZŐT - Kids For Rent!

Az üzemmódról pedig a kölcsönadó család rendelkezhet, mint pl: nagyihajtású, vagy természetbúvárakkus, vagy lufierőműs, und zo weiter (Felvágok csak, mert a hétvégén voltunk Bécsben, és "sikerült" németül vitáznom egy török asszonysággal, akitől sulitáskát szerettem volna venni. Jó, néha angolul, magyarul, hollandul gazdagítottam a szöveget, de megértette az a lényeg. A táskát nem vettem meg. Heel schmutzig was de táska.)

Egyébként meg mivel fő a lényeg,  ezen a terven még gondolkodnom kell. Közösségi oldal, bérbaadók és bérbevevők számára.
Bérbeadó: minden 1 vagy annál több gyerekkel rendelkező, magát szülőnek érző lény.
Bérbevevő:pl
- nagymama, tengernyi idővel, és őszebb már úgysem lesz
- nagypapa temérdek pecabottal, és egy svájci bicskával
- bohókás életművészek, akik örökre nem, de 1 hétig tökéletes szülők tudnak lenni
és folytatható a lista. de maradjunk inkább a nagyikorúaknál. sajnos minden családban amjdnem kevés van belőlük...

Na..egyébként meg, ha kiszámolom, ezen a nyáron kb 200 ficcs volt a tábor erre arra. És még hülye vicceket is tanultak.

2011. július 1., péntek

Paradicsom, fecske, miegymás, avagy egy bérház flórája és faunája

No igen, bérházlakók vagyunk. A teljesen tipikus pesti, külső-belvárosi körfolyosós, téglafalú, áporodott pinceszagú, kongó-zengő lépcsőházas, ütött-kopott udvarú, hálós szatyrot cipelő-ablakon kihunyorgó öregnénikkel, és robajló gyerekekkel  tűzdelt ház. A harmadik emeleten lakunk, Lift persze nincs.

Még emlékszem, hogy milyen átkozottul nehéz volt az a tél, amikor a nagyobb még csak 1,5 volt, a kisebb meg már kb akkora volt a hasamban, mint egy rögbilabda és fel kellett vonszolni magam az emeletre, mikor K elnyúzottan jött hazafelé a sétából, s lift híján én voltam a fuvaros. S persze mint minden anyával, a gyerek mellé jár a túlélőfelszerelés, és elsősegélyláda is, ami biztos nyom annyit, mint egy jobb bőrben lévő 1,5 éves....No, de most már kinőttük a lábuk, egészen leér a földig, így kisebb gondot jelent feljönni. Főleg, hogy  a kezük is ugyanilyen ütemben nőtt, így az is leér a földig. Remek példái vagyunk az evolúciós lépcsőháznak. Legalábbis, ami a "négykézláb feljőve feltörölöm a ruhámmal a folyosót" féle, most már standard hazaérkezést illeti.

No, de a csoda nem ez. Bízom benne, hogy egy idő után a fiúk is csak két végtaggal jönnek fel. A csoda az az, hogy ha hazajövünk, akkor a mi kis fészkünkben, házunkban egész sereg látnivalón kell végigmenni. Van, hogy még látni nem is látjuk, de a messze hangzó csivit már húzza-hívja a fiúkat először az udvarra, majd onnan, mint a csomóját vesztett lufi, kilőnek, és száguldanak fel a hátsó csigalépcsőn a legfelső emeletre.


Az udvaron egy kerti rozsdafarkú család lakik, egy magasan elhelyezkedő, valamilyen elektromos drótokat rejtő szekrényben.  Most már ritkábban látni őket, azt hiszem gyakorolják az életet. Korábban reggel oviba és munkába menet, sokszor álltunk meg nyitott szájjal családilag bámulni, ahogy a szülő cikázva közlekedik a három emelet és a szabad ég között, meg-megvillantva oly beszédes nevét adó rozsdaszínű farkát. Kicsit később már az egész madárcsalád gyakorlati színterévé vált a körfolyosó - még jó, hogy nem griffmadarak, mert a korlátok annyira nincsenek jó állapotban.

A házban a legfelső szint egy egy lakást befogadó kis ficak, a csigalépcső végén. mondjuk legyen ez a 3+ emelet. 

A fecskék pedig ott találtak maguknak fészkelőhelyet. Na ők az igazi zajcsinálók! De milyen kellemes tud lenni ez, ha megpróbáljuk kizárni azt a tényt, hogy a ház falain kívül robog a napi autófolyam, és a villamos sem aluszik.

Mi meg annyira vágyunk, vágytunk kertre, hogy kipróbáltuk a kertészkedést á lá city style. Mivel nem igazán hittem benne, hogy itt ebben a bűzben, porban, s harmadik emeleti szélviharban bármi is kibírja a már lassan őshonos borostyánon kívül, ezért majdnem csak annyiból állt a nagy veteménygyártás, mintha egy madár tojta volna ide a magot. És mégis!


Megátalkodott egy paradicsomunk van. Azt hiszem ugyan bonsaiban nyomja, de ez nem csökkenti semennyire sem azt az élményt, hogy a minap mikor ránéztünk, azt kellett látnunk, hogy ez a matchbox méretű paradicsom - bogylik, termést fejleszt, úgy csinál, mintha itt jó lenne!! Lesz a termés izében - ha kedve lesz pirosra váltani - biztosan egy kis galambszürke, és villamoscsörgés, meg vakolatpor, és fémforgács, de ez a mi balkoni-balkáni paradicsomunk lesz! Halleluja!







És igen kérem, a következő képen, már határozottan a termés mutatkozik!

Aztán persze vannak más egyéb zöldségek is: 
- egy kis tölgyfa, amit Tőserdőn szedett makkból neveltünk, 
- OBi-s fűmagkeverék, ami tényleg fű lett a végén, de csak cserépnyi,
- van egy kis tuja is, amit megmentettünk valahonnan, a teste alján még mutatja az ínséges napokat, de a teteje már ünneplőbe ötltözött
- anyu számtalan muskátlicserepe stb. stb.

És az egész egy sárga falú, koszos-poros téglás bérház virágos ölében van.


 A cigi nem az enyém..