Szóbelin túl

Mindig azt hallják tőlem, hogy az őszinteség a legkifizetődőbb erény az életben. Lehet, hogy a mai nap után revidiálnom kell ezt az álláspontomat.

 - Na, kicsi, mesélj már, mi volt!
- Hááát, semmi különös, könnyű volt. Kedvesek voltak.
- Mit kérdeztek? Mit kellett csinálni?
- Hááát, volt matekfeladat, abból csak egyet nem tudtam.
- De mennyi volt?
- Kettő.
(egész picit összerándult az izom a gyomromban...de, hát akkor kettőből egyet nem, az...nah, mindegy, menjünk tovább...)
- Oké, és amelyik nem sikerült...?
- AZt megbeszéltük a tanárokkal, mondtam, hogy izgultam.
- Volt még más?
- Magyar, de azt csak el kellett olvasni, meg, hogy mivel kezdődhetett a történet.
- Volt általános műveltségi?
- Jaja, de az nagyon könnyű volt!
(fellélegzek, mert tegnap még elveszetten ültünk, a bolygók, házi berkenye termése, és a melyik madár girigol..stb kavalkádjában...de akkor ezt hallom..)
- Tudod, az a vers volt, ami azzal indul, hogy "Gyere haza már harcolni, blabla..." , a Szabadság dal.
(jajajaj...asszem túltoltuk a március 15-ös infókat).
és üdvözülten üldögélne, ha nem próbálnám pontosítani:
- A "Talpra magyar, hí a haza.." kezdetű Nemzeti dalra gondolsz?
ööö - mosoly lefagy.
- Arra - közli némileg morcosan.
kis csönd...
- De legalább Petőfi írta, ugye?
- Hálistennek ő. Na, és miről beszélgettek még veled?
- Milyen az életem, van e tesóm, mit csinálok napközben.
(Innen csak az olvassa tovább, akinek erősek az idegei. Gyereket nem sikerült igazán marketingből felhoznom...)
- Na, de te mit mondtál?
- Háááát, hogy a tesóm majdnem ugyanolyan magas, mint én (tehát van tesója), és hogy velem ellentétben ő szeret olvasni (óanyám, óanyám..). És hogy én inkább legózok. Ja, és előszedtem az érmeim.(hát ja, oklevél cska egy volt, remélem látják, milyen leleményes a gyerek) Csodálkoztak, hogy milyen sok! Meg láttam, hogy kuncogtak közben, mikor a fogalmazás füzetem olvasták.(Hát azon én is jókat rötyögtem, kreatív a kölök na!) Ja, és mondtam, hogy focista akarok lenni. (hát, akkor köszönjük az érdeklődést...óistenem, remény huss...)

A műköröm

Egyébként egy teljességgel szokványos estének nézett elébe.

Igaz, kicsit kimerítő volt a napja, megint zárások a könyvelésben, bejött pár új cég is, s köztük az egyiktől kicsit el is dobta a billentyűzetet, amikor meglátta a beküldött számlákat, ami alapján könyvelnie kellett.

A billentyűzet azonban meglepően lágyan szállt az íróasztal felett, olyan lágyan, hogy egy kicsit mintha az idő is megállt volna. Hajladozó pálmafákat látott, melyeknek a forró görög homok volt a kínáló tálcájuk , érezte a bőrét hevesen égető napsugarakat…de csak a billentyűzet fejezte be rövid életű álmodozását – s leértében még odakapott a frissen lefőtt kávétól gőzőlgő csészéhez, de az nem átallott nemet mondani, és a gazdájára vetődni. Álmodott pedig egy másik életről, ahol nem ütik-verik naphosszat, ahol szabadon szárnyalhat. Bárcsak ne olyan csörgős zörgős koppanással landolt volna az íróasztal egy viszonylag papírmentes szegletén, bárcsak a kávé ne mondott volna nemet! Olyan rövid ideig álmodhatott. Erre a nő is sziszegős sóhajtva felállt, felrezzenve a pálmafás délibábos kábulatból, s kiment a fürdőszobába, hogy átcserélje a nadrágot valami kevésbé kávésra.

A nap ezek után viszonylag eseménytelenül csordogált tovább. De a billentyű lágy szárnyalásának vissza-visszatérő képe olyan volt, mintha belebújt volna egy finom, puha papucsba, mely minden mozzanatnál emlékeztette őt arra, hogy bütyökkel élni is jó! El is határozta, hogy este kinéz valami jó kis utat, úgyis a lelke már menésben volt egy ideje, csak hozzá kellett igazítania a valóságot.

Fél hétkor aztán odavágott képzeletben az asztalra, és elrobogott a fitness terembe. Két karhajlítás közben is arra gondolt, hogy hamarosan pakolni fog, és a számlák egészen más, üdvözítőbb aspektusban - mint pl. vodkanarancs, főtt rák, csónakos kiruccanás - töltik ki a napjait.

Otthon csak ledobta a táskáját, és már csorgatta is a vizet magára. Azt az orchideás-krémes, diszkrét illatú tusfürdőt használta zuhanyozáshoz, amit mindig csak nyaralások alkalmával szokott magával vinni, de aminek az illata egyből meghívta a tengerparti élményeket: egy kis betóduló sós víz a szájba, pár homokszem a fürdőbugyiban, apró rákokkal megspékelve, egy kagylóvágta lábujj és egy tengeri sün által mintázott térgyekalács…na de ott volt a víz horizontja is, meg a szemérmetlen giccses naplemente a fehérre festett házfalak felett.

Végre-végre odaülhetett a gép elé, és rákeresett a kedvenc utazási irodájának az oldalára. Miközben gépelt, kedvtelve nézegette a körmeit. „Ügyes ez az új kiscsaj” – gondolta magában. „Igaz, egész kicsinkót lehetett volna gyorsabb is, de a munkája tökéletes. Hmm, talán egy kicsit hosszú, de majd legközelebb …..”

Miközben már egy dél-afrikai utazás infoinak részleteit emésztgette és a pontosabb válaszokért cserébe be kellett vinni a saját privát életének minden nyűgös kis részletét (mikor menne – hát amikor!, mégis hány éves – micsoda kérdés ez egy nőtől?, dohányzik-e – de most már komolyan!? - le is ellenőrizte, hogy nem véletlen valami randioldalra tévedt siettében), szóval miközben töltögetett, nem vette észre, hogy a kisköröm művi – és kissé hosszúra sikeredett - része vadul lájkolgat valami oldalt, minden egyes megnyomásakor a space billentyűnek.

Harmadnapra arra ébredt, hogy vagy harminc, izzadságtól párás, de nagyon barátságos eszkimó, kicsi és nagy toporgott a háza előtt, kezükben egy kék lapot szorongatva. A lap hátoldalán vidám betűkkel ez kanyargott: „Láss vendégül egy eszkimót! Csak egy lájkodba kerül, a többit mi álljuk!”

Az aznap délután a háziorvosi rendelőben találta, egy csokor aggódó és értetlen eszkimó körében. Kezében zsebkendőt szorongatott, amit időnként a lehorzsolódott orrához emelt.

Az átlagos izgalmasabb

Az összes valóságshowban ugyanolyan arcok vannak. Pasik, akiknek akkora felfújt bicepsze van, hogy folyton retteg az ember, hogy egyszercsak kipenderedik a bőrük alól az összegyömöszkölt zokniméretű izom. Csajok, akiknek ugyanezt az aggodalmat az ajkuk vagy a keblük kelti. Vagy csak egyszer simán szétnyílik a homlokuk. Ja és persze, olyanok mind, mint a lakótelepi tömbházak, hogy ők sem tudják egymást között, hogy ki melyikbe megy bele, mert annyira egyformák.

S mindig ugyanazt is nyújtják: hamarrosszullevős-húdefaszagyerekvagyok tivornyák, cikornyás szavakkal próbálkozó modellek, akik katakombán szállnak pl a tengerre, meztelenségükkel takaródzó önbizalomhiányos, kamaszkorból kinemnőtt egyedek.

Pedig mennyivel izgalmasabb az átlag!

Szoktam merengeni villamoson, sorban állás közben, doktornál üldögélve, hogy ki mit rejt. Bicepszék, és punciajkúak nem rejtenek semmit, ők átlátszanak. Illetve nem, tudom, hogy ez maszk, de az életképtelenségnek ez a menekülési módja engem késztet menekülésre.

Mi lenne, ha egyszer egy showban átlagunalmasnak kinéző elemeket szednének össze?

Pl Bori néni, aki a másodikon lakik, és mindig olyan rejtélyesen les ki a narancsüveges szemüvege mögül, és évek óta nem doglozik, de minidg korán megy el otthonról...hova megy? Lehet, hogy titokban börtönőr? Vagy aquafitness oktató? Már elképzeltem, ahogy komótosan lebontogatja a gyógycipője fűzőjét, majd kigombolja a piszkosszürke dzsekijét, lassan leveszi a plisszírozott szoknyáját, és nejlonblúzát, óvatosan mellétéve a saját kézzel javított kompressziós harisnyáját...majd frissen előkapja a tök leharcolt hátizsákjából a legújabb divat szerinti Adidas dresszt, hóna alá csapja a szivacskarikát, és már harsan is a hangja a medence oldaláról: "Hölgyek, jó reggelt! Kezdünk, terpeszállás!"

Vagy ott van az az öregember, aki mindig hazafelé tartott már, mikor én munkába. Ő is, hol volt?? Mindig fessül festett. Lassan ballagot a 2-3 zsemlét rejtő műanyag zacskóval a kezében, annyira nem illik hozzá. Régen láttam. Mi derülne ki róla a valóságshowban? Persze lehet, hogy csak egy igényesebb éjjeliőr, de az is lehet, hogy a szomorú vasárnapot játssza minden éjjel rogyásig, mióta csak játszani tud, vagy festő, aki csak éjjel tud dolgozni, és kizárólag öltönyben, de emiatt kizárólag csak miniatűröket fest, mert az kevesebbet koszol..tényleg, lehet is, hogy azért olyan fura a pillantása....mert ha felnéz a munkájából, hirtelen az óriások közt találja magát...vagy ...vagy lehetne akármi!

Mennyivel több titkot rejtenek ők.

Mert Ő tájékozott

- Mami, én két nagyon gazdag embert ismerek!

- Ó, és kik lennének azok?

- Az egyik Dagobert bácsi.
- ?
- A másik Putyin.

Tárgyalópartner avagy esti csevege

- Mami, beszéljük meg, hogy mind a kettőnknek lenne min változtatni!

- No, és mi lenne az?

- Ami engem illet, igyekszem majd nem mindenen megsértődni. De ezt majd szerdán beszéljük meg részletesebben.

- Hogyhogy?

- Mert akkor van idő suli után, és azért is, mert most arról szeretnék beszélni, hogy neked min kellene változtatni.

- S szerinted mi lenne az?

- Jó lenne, ha megengednéd, hogy az ÉN zsebpénzemből azt vehessek, amit ÉN szeretnék. Legalább néha.

-------------
azé micsoda egy diplomata...adok-kapok megvan már

Raffaello

D rápillantott a Raffaello csomagolására és örömmel megállapította, hogy "Még nem járt le a zamatossága!"