Halottak napja gyerekszemmel, de ki a gyerek?

Kimentünk apuhoz a temetőbe. A fiúk szeretnek kijárni, mert tesznek-vesznek, virágmegfigyelés, bogárgyűjtés, alacsonyan szálló repülők...nekik ez mind mind a temető. 

Ma nagyon sok teamécsest gyújtottunk. Nem számtalant, de sajnáltam, hogy nem volt még estefelé, szívesen megnéztem volna a fénypettyes sírt. 

K-t mindig elbűvöli a gyertyaláng, még jó hogy nem éjjeli lepkének született. Felolvasztott pár csészényi viaszt rögvest, majd levelekre csorgatta, levélujjlenyomatot gyártott. És a Nagyi!..Csodát művelt a nagyival. Eleinte morcosan nézte a gyertyás kreatívkodást, ahogy kis száraz fűszálakkal aprócska máglyákat csináltak az alumímiumtartók felett..majd K bűvkörébe került, és egyszercsak arra eszméltünk, hogy gyűjtöget. Gyűjtögette a kisebb nagyobb száraz fűszálakat, gallyakat. Hmm, mondom mifene...Na de nem aprózta el, nem ám csak úgy odakucorít a teamécses kanóca mellé, és lesi, hogy majd lángra kap, ó, nem! 

Kérem szépen, ezt egy építőmérnök a következőképpen csinálja: szépen összeszedett egy jó adag száraz miazt, keresett egy rugalmasabb szálat, és szépen kis "nádkunyhót" formázott belőle. Talán még Matula bácsi is örvendezett volna egy ilyennek, ha megfelelő méretű. Fogta szépen, és egy kis mécses felé kerekítette, amit már csak meg kellett gyújtani. No igen...No igen, csak kisebb csemete nem jól célzott, és a gunyhó fogott tüzet, mécses csendesen várta a sorát. Szépen lángolt, nem mondom a fűcsomó, de nem kevésbé szépen a fiam kezében lévő száraz tujaág is. Nagyi dinamikusan kikapta a D kezéből a gallyat, és született tanyasi leányként jó erősen megtaposta. Ezzel megvolnánk nézéssel, izgatottan akarta menteni a kis fűcsómó elképzelt fellángolási folyamatát...ekkor már én is elrebegtem egy: "Nagyi, azt hiszem rád kell szóljak!" féle hihetetlen mondatot, mikor a sírok közötti úton, épp mikor Nagyi újabb lángforrással közeledett a kis dédelgetett máglyarakása felé, megjelent egy rendőrautó. Nagyi, rendőrök!- szóltunk, erre Nagyi rajtakapottan fújta el gyorsan a kis lángocskát a kezében, enyhén pironkodó arckifejezéssel. 

Fiúk közben megbeszélték, hogy a Papának ez biztosan tetszett. Mert ők tudják, ha meghalunk, a lelkünk nem vész el, hanem örökkön él. D szerint ugyan a levetett bőrünket is visszük magunkkal, amit felakasztunk a Nagy Égi Fogasra, de K kijavította, hogy higgye el, ez nem így van, mert csak a lélek örök, a test múlandó. Hmm, hittan.

hazafelé még egy kérdés gyötörte K-t:

- Mami, a Nagyi fog még élni, ha lesznek gyerekeim?

- Kicsi, ha vigyáz magára, és mi is Rá, akkor lehetséges, de...

- Nem kéne dohányoznia, ugye?

- Hát, nem, igazad van. Félek, hogy ez nem tesz neki jót.

- Ne félj, majd akkor a temetőben találkozik velük.

- öööö..khmm, végülis...

Néha szeretnék én is hívő lenni.

Érdekes, ma nem utáltam elmenni a temetőbe.

Sehonnai szavak...

Szavak, szavak, szavak...mindenütt csak szavak. Megfúlok a szavakban. A gondolatok bezzeg láthatatlanok.... és hallhatatlanok?

kora reggel, még éppen hogy csak szürkéllik az ég alja, s szürke arcú emberek töltik szürkére a reggelt.

a kórház alagsorából kicsorgó neonvilágítás próbál jó reggelt kívánni, és egy takarítónőnek álcázott tűzokádó sárkány akarja visszaverni a gyereket szülni vágyó, vizsgálatra váró nőstények hadát. képes rá egyedül, hiszen fel van szerelve éles nyelvvel, és 50 év fájdalmával, amit csak még jobban feltüzel a hasukkal ellene tüntető, s jobb jövőt remélő pirospozsgás arcú fiatalasszonyok rémséges fala.

és csak beszél, és csak mondja, és csak bugyognak egyre a záptojásszagú szavak, és nincs ami lecsillapítsa.

bemehetünk végre. 

ott vár  belül, az üvegajtón túl a paradicsom, a hipószagba mártott biztonság! hiszen foglalkoznak velünk: meghallgatnak, vért vesznek, kivájnak, és szétszednek, néha összeraknak, s még többször megváltanak. 

és a görnyedt, csípőficamos takarítónő - épp úgy, mint aki hálivúdban tanulta a hatásvadász jeleneteket - hirtelen ismét megjelenik, előreszegezve takarítókocsiját utat vág a terhes nők között. odavág. rátol. de megy és nyomja.

micsoda élet, vagy annak hiánya lehet mögötte? mi tette ilyen gyülölködővé, ami már az arcát is szétmarta?

és megint csak mondja, mondja...de minek??

be akarom fogni a fülem, nem akarok hallani semmit! nem mond semmit, nem tudok meg semmit, csak azt érzem, hogy a gyülölete éget, és már nem tudom sajnálni, már nem akarok azon gondolkodni, hogy miért....

csak maradjon csöndben.

néha többször csöndben kéne maradni.

Hajvágás félvér módra

Lustanyu blogját olvasgattam  - nemrég fedeztem fel - , aki arról írt, hogy micsoda kínszenvedés levágni a kiscsajának a lábáról a körmöket. 

Egyből tudtam asszociálni a skacokkal folytatott hajvágós csörtéinkre. elkezdtem ott írni egy kommentet, de rájöttem, hogy ezt meg kell magamnak is örökíteni, mert ha megnőnek, sosem fogják elhinni, hogy anyájuk micsoda hős volt nekivágni a hajvágásnak minden alkalommal.

Két, némileg cappucino gyerek anyjaként a hajvágásokat igazán katartikus élményként szoktam megélni, a nagy nagyon göndör, és a kisebb eléggé göndör hajával.

- Skacok, ki jön előbb a fürdőbe?
- Mami, én! (jön a nagy, és tudom, hogy túl akar lenni rajta, és mindig elhiszem neki, hogy nem fog átmenni "te-meg-akarsz-engem-ölni" jelenetbe. De igen, mindig átmegy)
- Na, kifésülöm előbb jó?
-Jó, de ugye nem vágsz bele megint a fülembe?
-Dehogy, csak akkor ne ficeregj!

Ez mindig így indul. 

A folytatás pedig:Hozzáér a kezem a fésűhöz, s már látom, hogy készíti a rémült arcát, de én zord vagyok. Most már a fésű is hozzáér a fejéhez, és kezdődik a gyilkolós jelent: már patakzik a könny a szeméből, és a feje teteje szinte egyvonalban a vállaival, én könyörgök, még nyugodtan, hogy próbáljon egyenesen, nyugisan stb. Erőt vesz magán, hiszen férfi, és előveszem a Nagy Zörrögőt (á lá kisebbik fiam). Itt elszabadulnak az indulatok.
Jahaj, tudtam, sóhajtanék fel, ha nem ordítanom kéne, mert tényleg majdnem megint a füle bánja...hajvágó gép, anya, anyafia, reppennő hajtincsek kavalkádja, s hogy ki lesz az erősebb. (Többnyire azért én győzök.)
És hopp, megint egy kis rész kicsit kopaszabb lett....vajon miért? Kezdek mindent előlről...mint a farönk és a fogpiszkáló esete...
A végére megint keletkezik egy kidobható bugyi és póló(a fiúkat már rutinosan ádám kosztümben vágom), hajtörmelékkel teleszórva. Egy db sápadt fiúgyermek, a zuhany alatt szipogva, s kissé kopaszabban a tervezettnél..és akkor még ott a kisebbik.

A hajas bugyi már kegyetlen szúrja a fenekem, de megpróbálok újult optimizmussal nekivágni a kisebbik gyerekem fejének. Elvileg könnyebb a dolog, mert neki nem annyira göndör a haja, cserébe sokkal jobban meglátszik, ha kissé jobban megszalad a hajvágó. Így tudnak különös kreációk keletkezni. A legutóbbi hajkölteményre ráfogtam, hogy olyan mint Kirikou-é, a kis afrikai mesehősé, aki folyton megmenti a törzsét. Lsd kép...egészen hasonló volt, csak középen kissé vastagabb volt a hajcsíkmaradvány.

Azt már nem is könyvelem el veszteségként, hogy az egész művelethez hozzátartozik, hogy egész idő alatt serényen kell sepregetnem a testükre ráhulló hajazatot, az ÉN szépséges aranyszínű szépségecsetemmel, vagy mi a szösszel. A rosszabbik verzió, mikor maguknak csinálják, mert az okozhat némi véres jelenetbe forduló schnittet (hehe, milyen vicces vagyok..schnitt, vágás, tudod..hehe..jaaaj, anya), elszabadult Nagy Zörrögőt, és ijedt kapkodást, hogy nehogy az én hajam is áldozatul essen. (Majd egyszer elmesélem nekik, milyen ügyes voltam, mikor a tojásfehérjéből habot képzendő, egyszer óvatlan kieresztett hajjal kezdtem el a gépet használni, és frankón rátekeredtem a cuccra. A fehérje is egyből rákötött, én sikkantva húztam ki a falból a dugót, és egy keverőgéppel a hajamban, némi habbal terhelten mentem a mosogatóhoz...mikor csöngettek lent. Hihetetlen önuralommal téptem ki a maradék hajakat - aminek a másik vége még a fejemen volt - a kavarógépből, és már csak pár habpettyel megtűzdelve mentem ajtót nyitni. Nem is nevettek ki)

Szóval azt hiszem nagyon hősies vagyok, hogy minden egyes alkalommal, tudván mivel fogok szembenézni, újra és újra kísérletet teszek arra, hogy a fiaim fején ne nőjön szénabála. Persze, aki a sorok mögé lát, tudja, hogy ők még hősiesebbek, mert annak ellenére, hogy gyerekgyilkosként tekintetek rám, hajvágóval a kezemben, újra és újra odajárulnak a vágóhídra.

Skacok, anyátok örvend, ha vísítva is, de elviseltek.