Hajvágás félvér módra

Lustanyu blogját olvasgattam  - nemrég fedeztem fel - , aki arról írt, hogy micsoda kínszenvedés levágni a kiscsajának a lábáról a körmöket. 

Egyből tudtam asszociálni a skacokkal folytatott hajvágós csörtéinkre. elkezdtem ott írni egy kommentet, de rájöttem, hogy ezt meg kell magamnak is örökíteni, mert ha megnőnek, sosem fogják elhinni, hogy anyájuk micsoda hős volt nekivágni a hajvágásnak minden alkalommal.

Két, némileg cappucino gyerek anyjaként a hajvágásokat igazán katartikus élményként szoktam megélni, a nagy nagyon göndör, és a kisebb eléggé göndör hajával.

- Skacok, ki jön előbb a fürdőbe?
- Mami, én! (jön a nagy, és tudom, hogy túl akar lenni rajta, és mindig elhiszem neki, hogy nem fog átmenni "te-meg-akarsz-engem-ölni" jelenetbe. De igen, mindig átmegy)
- Na, kifésülöm előbb jó?
-Jó, de ugye nem vágsz bele megint a fülembe?
-Dehogy, csak akkor ne ficeregj!

Ez mindig így indul. 

A folytatás pedig:Hozzáér a kezem a fésűhöz, s már látom, hogy készíti a rémült arcát, de én zord vagyok. Most már a fésű is hozzáér a fejéhez, és kezdődik a gyilkolós jelent: már patakzik a könny a szeméből, és a feje teteje szinte egyvonalban a vállaival, én könyörgök, még nyugodtan, hogy próbáljon egyenesen, nyugisan stb. Erőt vesz magán, hiszen férfi, és előveszem a Nagy Zörrögőt (á lá kisebbik fiam). Itt elszabadulnak az indulatok.
Jahaj, tudtam, sóhajtanék fel, ha nem ordítanom kéne, mert tényleg majdnem megint a füle bánja...hajvágó gép, anya, anyafia, reppennő hajtincsek kavalkádja, s hogy ki lesz az erősebb. (Többnyire azért én győzök.)
És hopp, megint egy kis rész kicsit kopaszabb lett....vajon miért? Kezdek mindent előlről...mint a farönk és a fogpiszkáló esete...
A végére megint keletkezik egy kidobható bugyi és póló(a fiúkat már rutinosan ádám kosztümben vágom), hajtörmelékkel teleszórva. Egy db sápadt fiúgyermek, a zuhany alatt szipogva, s kissé kopaszabban a tervezettnél..és akkor még ott a kisebbik.

A hajas bugyi már kegyetlen szúrja a fenekem, de megpróbálok újult optimizmussal nekivágni a kisebbik gyerekem fejének. Elvileg könnyebb a dolog, mert neki nem annyira göndör a haja, cserébe sokkal jobban meglátszik, ha kissé jobban megszalad a hajvágó. Így tudnak különös kreációk keletkezni. A legutóbbi hajkölteményre ráfogtam, hogy olyan mint Kirikou-é, a kis afrikai mesehősé, aki folyton megmenti a törzsét. Lsd kép...egészen hasonló volt, csak középen kissé vastagabb volt a hajcsíkmaradvány.

Azt már nem is könyvelem el veszteségként, hogy az egész művelethez hozzátartozik, hogy egész idő alatt serényen kell sepregetnem a testükre ráhulló hajazatot, az ÉN szépséges aranyszínű szépségecsetemmel, vagy mi a szösszel. A rosszabbik verzió, mikor maguknak csinálják, mert az okozhat némi véres jelenetbe forduló schnittet (hehe, milyen vicces vagyok..schnitt, vágás, tudod..hehe..jaaaj, anya), elszabadult Nagy Zörrögőt, és ijedt kapkodást, hogy nehogy az én hajam is áldozatul essen. (Majd egyszer elmesélem nekik, milyen ügyes voltam, mikor a tojásfehérjéből habot képzendő, egyszer óvatlan kieresztett hajjal kezdtem el a gépet használni, és frankón rátekeredtem a cuccra. A fehérje is egyből rákötött, én sikkantva húztam ki a falból a dugót, és egy keverőgéppel a hajamban, némi habbal terhelten mentem a mosogatóhoz...mikor csöngettek lent. Hihetetlen önuralommal téptem ki a maradék hajakat - aminek a másik vége még a fejemen volt - a kavarógépből, és már csak pár habpettyel megtűzdelve mentem ajtót nyitni. Nem is nevettek ki)

Szóval azt hiszem nagyon hősies vagyok, hogy minden egyes alkalommal, tudván mivel fogok szembenézni, újra és újra kísérletet teszek arra, hogy a fiaim fején ne nőjön szénabála. Persze, aki a sorok mögé lát, tudja, hogy ők még hősiesebbek, mert annak ellenére, hogy gyerekgyilkosként tekintetek rám, hajvágóval a kezemben, újra és újra odajárulnak a vágóhídra.

Skacok, anyátok örvend, ha vísítva is, de elviseltek.