örökkémost

És most ott álltak. A most pedig végtelen volt, nem volt előtte, és nem volt utána

Aki őket látta, zavarba jött: megfoghatatlan volt a most állandósulása. 

Az elmenők már a következő lépésre gondoltak. 

Az érkezők arra, merről kerüljék ki őket. 

Ők nem gondoltak semmire.
 

A lány volt a forrás, a fiú a forrásnak éltet adó sziklaöböl. Ahogy átölelték egymást a lány úgy érezte, hogy széttárt karral pörög, s a képzeletbeli nagy fehér szoknyája körülötte repült, és a bokrok, fág ágai lassan lebontották a testéről ezt a burkot. A szikla elrejtette. Nem ijedt meg. És ahogy teste szabaddá vált, vált lelke is azzá, és forgás közben, széttárt ujjai végéből előbuzgott a forrás vize...a víz pedig átmosta, körülsimogatta a sziklát.

Lehet, hogy ott álltak volna az örökkévalóságig, azonban a sarkon megállt egy piros, festett gitárok képétől tarkálló kisbusz, evilági barátokkal, és másnapos kedvvel. Zajosan, chipset ropogtatva kiömlött belőle a jókedv, és a fiú barátai mintha nem látták volna a lányt, lebontották a zsákot a fiú hátáról, miközben segítő-sürgető kezük erdeje befelé rángatta őt. 

A lány csak állt kábán, szédülten a képzeletbeli forgástól, csak az ujjai indultak el öntudatlan a vizespalack felé...még hallotta a fiú hangját beszorulni a kisbusz becsapódó ajta mögött - "nem tudom, honnan, de jó csaj.." - érteni ugyan nem értette, nem volt közös a nyelvük.
Kortyolt egyet a palackból, a kezében szorongatott izzadt szalvétadarabot a fiú számával bedobta az út szélén végtelenbe néző kukába. Megigazította a hátizsákja pántját, majd jobb keze a feltartott hüvelykujjal szinte automatikusan fellendült a levegőbe.

nem képet akarok őrizgetni

hanem a hajuknak a szagát, mikor végre sikerült kicsábítani őket a partra
a bőrük a melegét, mikor éjszaka gyűrötten, de csalhatatlan irányzékkal bekucorodnak mellém az ágyba
a keze simagotását, miközben arra gondolok, hogy most ezt még én kapom, még nekem jár
a puszit, amit kötelezően kapok minden este
a boldog kacagást egy hét távollét után
a nedves pofit, mikor igazságtalanság éri
csak ezt, mikor azt mondják"de mamiiiii"

olyan hamar felnőnek, tényleg olyan hamar
olyan hamar lettem 38, és még emlékszem, mikor én jöttem meg vonattal az iskolai táborból

Operett csillagok éjszakája?

Anyut tegnap spontán elráncigáltam egy ilyen élvezzük a nyarat esti előadásra. Az operett szóra ráharaptam, ahogy a neten keresgéltem: Vajdahunyadvára, operett, langyos nyári este - mi kellene még?

És szenvedtem.

Olyan hangulatom volt végig, mintha egy iskolai előadást néznék, kisebb-nagyobb bakikkal, és ügyetlenkedésekkel, de a végén a büszke szülők ezzel nem törődve úgyis lelkesen és állva fognak majd tapsolni. Ahogy elnéztem valóban sok rokon és ismerős töltötte a széksorokat. olykor már olyan gyanú is eltöltött, hogy én vagyok az egyetlen, aki jeggyel jutott be. Aztán megkönnyebbültem, hogy még pár oroszt is sikerült csőbe húzni.

A műsor elején bejött egy apró ember, akiről kiderült, hogy ő az egyik alapító tag, és a hölgy is a műsorban fellépő énekes volt. Már itt feltűnt, hogy a hangosítással nincs talán minden rendben, és ez csak rosszabb lett a műsor folyamán. A kisemberről később az jutott eszembe, hogy végülis jól csinálta, összehozott magának egy fix munkahelyet.

Kálmán Imre, Lehár Ferenc stb, csupa favorit dal, mindenki ismeri a világon - de az este során némelyik teljesen  felismerhetetlenné vált. Egy ember volt, aki érthetően énekelt, úgy nézett ki, mintha még készült is volna az előadásra, és meglepő módon a mikrofont is jó helyre ragasztották rá. 

Az este: erőltetett volt, ügyetlen, élvezhetetlen a rossz hangzástól, a színpadon szorongó táncosoktól és énekesektől. Tény, hogy végigugráltak 2 órát, tény, hogy kb hússzor váltottak ruhát, tény, hogy az idejüket ránkszánták, ahelyett, hogy otthon az olimpiát nézték volna - de bár ne így lett volna, vagy bár ne ilyen amatőr módon tették volna, amit tettek.

Hogy mit láttam: próbálkozást. Vagy a próbát? A második félidőre úgy vettem észre, hogy sikerült némileg helyrepofozni a technikát és a hallhatatlanul éneklő művésznőnek hirtelen hangja lett. De a helyzet nem változott: kaotikus táncolás, kisember béna poénjai (istenem, hát, na, nem volt meggyőző macho és hódító, mikor úgy kellett pipiskedve állnia a karjába omló hölgyek mögött, hogy ő is kilátsszon), a vendégművésznő (nekem) csalódást okozott, a harisnya gyűrötten volt felhúzva, a hajpántok hullottak, a cuppanós csókot a mikrofonok kapták - jajjjj, a zenekar meg ...hát, na.

A ruhák szépek voltak. Sajnálom, hogy nincs egy elfogulatlan ember, aki rájuk szólna. Vagy csak én voltam rossz passzban? A gyerek iskolai néptánc előadása mindenesetre jobban feldobott.