Szavak, szavak, szavak...mindenütt csak szavak. Megfúlok a szavakban. A gondolatok bezzeg láthatatlanok.... és hallhatatlanok?
kora reggel, még éppen hogy csak szürkéllik az ég alja, s szürke arcú emberek töltik szürkére a reggelt.
a kórház alagsorából kicsorgó neonvilágítás próbál jó reggelt kívánni, és egy takarítónőnek álcázott tűzokádó sárkány akarja visszaverni a gyereket szülni vágyó, vizsgálatra váró nőstények hadát. képes rá egyedül, hiszen fel van szerelve éles nyelvvel, és 50 év fájdalmával, amit csak még jobban feltüzel a hasukkal ellene tüntető, s jobb jövőt remélő pirospozsgás arcú fiatalasszonyok rémséges fala.
és csak beszél, és csak mondja, és csak bugyognak egyre a záptojásszagú szavak, és nincs ami lecsillapítsa.
bemehetünk végre.
ott vár belül, az üvegajtón túl a paradicsom, a hipószagba mártott biztonság! hiszen foglalkoznak velünk: meghallgatnak, vért vesznek, kivájnak, és szétszednek, néha összeraknak, s még többször megváltanak.
és a görnyedt, csípőficamos takarítónő - épp úgy, mint aki hálivúdban tanulta a hatásvadász jeleneteket - hirtelen ismét megjelenik, előreszegezve takarítókocsiját utat vág a terhes nők között. odavág. rátol. de megy és nyomja.
micsoda élet, vagy annak hiánya lehet mögötte? mi tette ilyen gyülölködővé, ami már az arcát is szétmarta?
és megint csak mondja, mondja...de minek??
be akarom fogni a fülem, nem akarok hallani semmit! nem mond semmit, nem tudok meg semmit, csak azt érzem, hogy a gyülölete éget, és már nem tudom sajnálni, már nem akarok azon gondolkodni, hogy miért....
csak maradjon csöndben.
néha többször csöndben kéne maradni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése