És sose hagynám abba valószínűleg, ha nem lenne beiratkozási határidő. Míly szerencse, hogy van. Így tudom, hogy már csak max. három hét gyötrődés, és egészen szeptemberig nyugalom - dehogyis! Akkor jön a "jósulibairattam?"-para.
Miért ilyen kínszenvedés ez a suliválasztás?? Persze tudom a választ.
Egyrészt túlparázom, de ez egy olyan faktor, amit a legtöbb anyaszerű lény nem tud kiküszöbölni.
Másrészt - hát nem tojt minket az Isten krémiskola közelébe, s a körzeti rémiskolát értelemszerűen csak a rémek rémje választja. Mivel azonban az ovibajárás már adott elég támogatást a Shell kútnak, s anyu is kezd kinőni a szupernagyi funkcióból, ami a reggeli és délutáni crossautózás jellegű ovibamenéseket illeti, így keresni köllött egy emészthető távolságban lévő iskolát.
Miután Pest - Budapest - összes iskoláját feltérképeztem, kizárva az olyanokat, hogy ilyen erővel akár Győrbe is járhatna a gyerek, már csak 526.312 db iskola maradt, amit meg kellett emészteni. Szerencsére ebből is jópár kizárható volt: nagyon sportos, nagyon zenés, nagyon felzárkóztatós, nagyon tehetséges, nincs udvar, van udvardebrrr, nem tanul nyelvet, tanuldemilyet, naidebiztosnem - és így már csak 328.514 db iskola maradt. Következetesen próbáltam számbavenni, hogy mik legyenek a szempontok, mert ez így túlzás alapon... erre is gyártottam egy Excel táblát. Ez már beteges. Egyébként semmi értelme nem volt, de azért pár embernek elküldtem, hadd örüljenek ők is, hogy milyen jól funkcionálunk anyaként - ilyen összeszedettek és alaposak vagyunk!
Na, akkor elmentünk 126 játszóházba, 59 iskolafelkészítő foglalkozásra (ha más nem, a matrica miatt megérte), a nyílt órákat pedig különös vehemenciával vettem be. K-t csak egy ilyenre vittem el magammal, ahova jött a tesó is - a tökéletes beégés. K 3 percig tudott figyelő arcot vágni, utána előszedte a transformer autóját, és azzal brummogott (amit különben sosem tesz). D pedig gondosan átvette bátyó szerepét, s arra a kérdésre, hogy mi a kedvenc időtöltése, mit is felelhetett volna mást: Mi mindig Tv-t nézünk!. (Nabassz, mondom, csoda jó kezdet a tanítónőnél....persze azt nem említi a gyerekem, hogy kirándulunk, vonatozunk, horgászunk, kézműveskedünk..ehh, egye fene, úgysem ide akarunk jönni)
Így az iskolák száma drasztikusan lecsökkent - hol, milyen, tancsi néni - s most már csak egy van, ami jó lenne, DE...de ott van a fránya "de".
A környék kicsit rémes, de mondjuk én is azon a környéken jártam suliba, nem lett semmi bajom (ne cáfolja meg senki!). Az, hogy szemben az a kórház van, ahonnan az Alzheimer kórban szenvedő öreganyám időnként eltünedezett, mikor bent volt egy ideig - hát, nem mondanám, hogy pikáns ízt ad a dolognak, de végülis a nyomasztó emlékeket jobb feldolgozni. Az egyik legundokabb dolog: az odajutás. Nincs horrormessze, csak az illetékes BKV-s eszköz, amivel odajuthatunk, az gyomorforgató közönséggel van többnyire teli. És most akkor bájosan kedvesen fogalmaztam. A másik undok dolog pedig a suli porlepte, mindeneszürke udvara. Napok óta azt kutatom, hogy hogyan lehet pl. ilyenre támogatást szerezni - mert az az udvar lélekölő. Szürke udvar, szürke házfal, szürke pókháló, szürke nap, szürke gyerekek....jujj.
Na jó, a cél: április 14-15. Túlélem. Csak utána a fiam is élje túl. Jól. Jaj, istenem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése