Translate

2012. május 7., hétfő

Új extrém sport: beiratkozás elsőbe

Mit ad isten, ismétlem önmagam. Iskolát kerestünk!

Na persze, most nem olyan vehemenciánnal, mint tavaly. (Tudom, hogy kell írni a szót, csak megnöveltem a szó jelentését, empátikusoknak, leírva egy szóban a tavalyi mérgezettt egér módjára rohangálok, ide-oda, és lelkesen keresek..)

Most ugye adott már kiinduló pontnak a nagyobbik iskolája, mint bázis létesítmény. Azonban nem szeretném ilyen lazán lepattintani magamról a kötelességet, s ha nincs teher, veszek magamra.Ezért megnéztem/tünk egy másik kerületi sulit is. Végeredmény: D is oda fog járni (egyelőre), ahova K.

K sulija amúgy nem volt kifejezetten béna választás. Igaz, hogy csak úgy behuppantunk a beiratkozás előtti utolsó nap, se tantónénit, se oskolát nem ismerve, de jobb opciónak tűnt, mint a helyi illetőségű gázos arcokkal teli suli.
Az eleje kicsit döcögősebben indult, mint amire számítottam simulékony természetű fiamat ismerve, de a megszokás előbb utóbb az utálatot is csalfa szeretetféle érzéssé változtatja. Azért itt nem erről van szó, szeret oda járni a gyerek, de ugye sok választása nincs.
Mi tetszik: átlagos, normális, kissé művészi lelkületű családokkal van tele a suli. Tanítónénik se nem túl nyálasak, se nem túl zordonok. Na jó, a tesitanítónéni az kissé olyan én időmbeli hangulatú.Ez mit is jelent? "Fiam! Nyugdíjas klubban vagy, vagy átöltözöl végre?", "Szoktál te rendesen enni? Zongorázni lehet a bordáidon!"..és persze, ha Eszmáté szokás szerint rendetlen, akkor lőttek a játéknak, és a pöttyöslabdás kidobó helyett lehet hasizmot erősíteni 30 felüléssel. 

D persze a szokásos szívatópályán nyomul, mert úgy néz ki, hogy a jövő évi tanítógárda nem lesz olyan áktíf, mint K-é. Pedig, ha valakinek kell, akkor D-nak aztán nem ártana egy kis úszás, korcsolya, miegymás. 

Ja, a másik suli. Persze. Na, ha nem adtak volna annyi fals infot, talán ott kötünk ki, de attól tartok nem olyanok írták a beiratkozással kapcsolatos szabályokat és lehetőségeket, akinek akár egy gyereke is lett volna, vagy mondjuk iskolavezetés közelében járt volna.

Melyik elvetemült szülő (és iskolaigazgató) kedvenc extrém sportja lenne ez, hogy minél izgalmasabbá tegye a beiratkozás körülményeit? Hogy is nézne ez ki?
Pályázati feltételek:
- iskolaéretté nyilvánított gyermek
- aggódó szülő
- nevelő/tanító célzatú objektum, melyet a csemeténk befogadására szemeltünk ki

Különleges feltétel: a körzeti iskolába tilos beiratkozni, különben a versenyből kizárásra kerül az induló.

Gyakorlati megvalósulása:
beiratkozás napja: 2012. április 19-20 (cs-p)

állórajt, utolsó ellenőrzések: 2012. április 16. hétfő
anyuka: Érdeklődni szeretnék, hogy akkor a jelenlegi kondíciókkal, biztos, hogy felvehető a gyermek az Önök iskolájában?
iskola: gyermek neve?
anyuka: XYZ
iskola: ööö...biztos, hogy adott be jelentkezést?
a: Igen, már két levelet, és három telefont is megeresztettem, és voltunk játszóházban. Feliratkoztunk. (anyuka kezd kicsit ideges lenni, tépkedi a zsinórt)
i: öö...máris
a: átiratkoztunk a másik osztályba a jelentkezési lapon, ha ez segít esetleg
i: Ó megvan, akkor az angolos osztály?
a: NEEEM! Épp említettem, hogy a másik osztályba szeretnénk menni.
i: Hihi, ja, akkor valami gixer volt, na jó...de azért itt a lapjuk.
a: Rendben, akkor a címünk biztos jó lesz? Csak ideiglenes.
i: ELőször biztos a körzeteseket veszik fel, utána a többit megnézik.
a: nekünk az, de ideiglenes, máshol ezt nem fogadják el, anyukától úgy hallottam, hogy itt lehet, hogy igen, igaz?
i: öö...hát, körzetest veszünk fel először
a: Köszönöm (a nagy semmit!), viszonthallásra.
i. viszhall

most akkor jó, vagy nem????

2012. április 16 még mindig
okmányirodában senki nem veszi fel a telefont, hogy időpontot foglalhasson anyuka
a honlapon sem megy
cím tulajdosonosa nem elérhető
kezd beállni az agyhalál

2012.április 17. kedd délelőtt
és igen! okmányiroda felveszi a telefont: Mikor szeretne, igen, csak egy időpont van, mindegynekembármijóholnap! oké, akkor 10 óra...(bassza meg, de korán)

egész napos bénázás után tulaj elérhetetlen, energia a zéró szintre süllyedt.
Tesó iskolája csörög: Ugye jönnek csütörtökön beiratkozni? Vallomás, miegyéb, holnap szólok jó? Jó, de a másik iskola nem indíthat 3 osztályt, azt tudja? (nem hogy rohadjanak meg, még ez is csak ámítás volt?) Ja, hmm. rendben, köszönöm, holnap szólok.

2012. április 18. szerda. 
Már nem sikerült időben elérni a tulajokat. Lőttek az állandó lakcímnek. 
Phh.
Csörr: Igen? Jó napot kívánok, megyünk holnap beiratkozni! rendben, várjuk!

2012. április 19. csüt délután 5 óra.
megtörtént.

2012. április 20 péntek délután 3.
csörr: Igen? Jó napot kívánok! XYZ anyukáját keresem! Én vagyok. Nem jönnek beiratkozni? Lenne még pár hely az angolos osztályba. (Hogy fordulna fel mindenki!!! És azt mondtam, hogy németes!!!) De nem jó a címünk, már beiratkoztunk máshova. Ó, de sajnálom, kiderült, hogy jó lenne! (MENJEN MINDENKI A FENÉBE!!!!!! és kissün, vacogós cápa meg egyebek)

utálom a rendszert.





Nincsenek megjegyzések: