Hogy mi is az a kutyszarkeringő?? Hogy nem ismeritek? Ó, pedig igazán ismerhetnétek! Ugyan hol ilyen, hol olyan! Bámulatosan tudja változtatni az alakját! Azaz a koreográfiáját. Ha akarom, ha nem. Van, hogy aprókat topoghatsz a Király utcán, van hogy bátran szökdécselhetsz, lágy toccsannásokkal szabdaltan egy-egy elvétett lépéskor, ha a Városliget kies fövenyén keresel alkalmat a kikapcsolódásra. Mostanában leginkább egy beszívott egér vitustáncához hasonlít. Szóval igazán ismerhetnétek, ti, Pesten felnőtt páriák.
Néha úgy elegem van. Korábban nagyon kutyabarát voltam, de mióta átmentem anyába, kicsit tartózkodóbb lettem a fent nevezett lényekkel kapcsolatban. Szinte képtelenség apró gyerekkel a városban, a városi parkokban önfeledten kóborolni, mikor mindig halkan, barnán kucorgó fondorlatos, fűben lapuló mozdulatlan csomagokba botlunk, lépünk, markolunk (ááááá...volt rá példa)
Sokáig Vé kutyájukat sem tudtam kedvvel fogadni. Bár Maszlag igen szimpatikus eb. Igaz, ő máshogy támad. Ha látogatóban van nálunk, akkor csontszilánk-aknákat helyez el a lakásban szerteszana, minek folytán gyakran szakad ki belőlem még utána is pár napig az óbazzz jajszó. Tudom, tudom, nem kéne meztélláb lenni, de ősasszony lényem ezt követeli.
Kutyát lakásban tartani maximum plüss formában fogok. Nemcsak azért, mert büdös a szájuk, és reggel, mit reggel!, hajnalok hajnalán a másik végükből áradó gázfürdő ébresztene, hanem mert nem...nem lennék hajlandó olyankor kelni, amikor még a pacsirta is kevesli a csipát a szeme sarkában, hogy körülnézzen a világban. És mert lelkiismeretes vagyok, szednem kéne a produktumot, de valahogy annak is tudtam örülni, hogy kinőttek a skacok a pelenkás korszakból.
S most már a legszentebb ok sem tudna másra rávenni, mióta egyik reggel, munkába menet, épp a kutyaszar-keringőt járva, egy eb látványa égett a retinámra...kicsi kis vacogó szőrcsomó, kb 2,5 dkg, felette a szintén a termésre remegve lecsapni készülő gazdival...mikor már éreztem.. jó az orrom, csessze meg. Nehéz reggelre ébredt a kutyó, azt hiszem úgy kellett vele atomrakétaként lejönni, hogy a szaporát ne otthon nyomja, de broáfff....könyörgöm, egy virsli nagyságú szőrős izé, hogy tud ilyet, és...ááááááá. Nem, lakásban nem kell kutya.
És szabadságharcot sem tudnék vívni nap mint nap a kutyaszart leszaró kutyatartókkal. Nem lenne annyi zacskó a földön, (de annyi gyomor sem), amiben kis imádottjuk termését sok szeretettel utánuk lehetne vinni.
Kedves kutyatartók, virággal etessétek az ebet, hátha parfümöt fog pisilni, és mazsolát tojni, mert TI megváltozni nem fogtok.
Még jó, hogy ezt csak magamnak írom, így biztos sokáig még nem kell félni, hogy parfümban, és virágillatban fog feredőzni a város.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése