nah, igen, gagyi mami vagyok. nézek valóvilágot. tiszta pszichodráma. én meg azt hiszem, hogy majd leszűröm a leszűrendőket.
egy valami azonban megint igazolást nyert. ehhez ugyan nem kell zseninek lenni, csak érdekes. érdekes, hogy mi, emberek, ennyire függőek vagyunk. és aki fikázza a földi függést..az meg, haha...nem evilági függő, igaz, ellenben jajdeszépen túlvilági, vagy nirvána, vagy jóisten fan.de az más tészta.
ja, és hogy mi nyert igazolást? egész életünkben kisebb-nagyobb csoportokban vagyunk kénytelenek ugye mozogni. szerencsés esetben azért ezek a csoportok (iskola, sportklub, a troli utazóközönsége stb) vannak annyira nagyok, és dinamikusak, hogy nem kell azt éreznünk, hogy mindig ugyanazt a két arcot bámuljuk egész életünkben.
ja, hogy hogy jön ehhez a való világ. lehet dobálni kővel a műsort, a résztvevőket is, és biztos, hogy a szereplőknek nem csak a szabad akarata rajzolja a műsor képét, de...
de milyen remekül látszik a kétségbeesett vágyakozás, hogy valaki azt mondja: kellessz, igazad van, jó vagy.
az ember ilyen. mindegy, hogy mekkora csoport, de legyen benne valaki, aki mellém áll, aki mellé odaállhatok. legyen valaki, akinek a szemében nem szarcsimbók, hanem rózsabimbó vagyok. szükségünk van arra, hogy szükség legyen ránk. tudni akarjuk, hogy a létezésünk, hogy a nap, amibe belefogunk nem hiábavaló. ha nem manipulálják a szívünk, majd megtesszük magunkkal, csak hadd érezhessük, hogy számítunk.
és elhisszük, el akarjuk hinni, hogy ezek valódi választások, és nem a környezet, nem saját sóvárgásunk szülte hamis vágyból fakadó sürgetés.
akik ott vannak, elképzelhető, hogy egy nagyobb csoport részeként semmiképp sem találnának értéket a másikban. de a helyzet szülte kényszer, s mert a lélek töltődni akar, korrigálja a határokat, az igényeket. aki máshol-máskor persona non grata lenne, most dícső tulajdonságok birtokosa, kebelbarát, és szívtipró.
és ilyenkor elbizonytalanodik az elme...hiszen párt is csak ilyen korlátozottan tudunk keresgélni, akkor mi értelme az igazi keresésének? hazudni kell magunknak egy érzést, egy igazit, aki számáunkra elviselhető, szagolható tapintható....hiszen úgyis a hely, idő, lelkiállapot, affinitás stb adott pillanatban érvényes összetevői miatt alakul egy Igazi...s válhat hamissá. de az a mi hamisságunk. szem kinyit, érzés reloaded..lehet, hogy csak ennyi kell?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése