Van olyan, amikor benned maradnak a gyermekkorodból hangok, zajok, illatok, egy hirtelen oldalpillantás, egy kép a vonatablakon keresztül, a mozdulat, ahogy leültél meginni a répalét kelletlen az oviban....
És ez egy ilyen. Gyerekkorom zenei maradványa, egy lelet. Énekelgettem gyakran, tudatlan inkább, mint tudattal, ezt az egyetlen kis részletet: Miszkápálápipi, miszkápálápipi, miszkápálápipi, Papa....és újra és újra, és sokszor, és persze csak most tudom, hogy ezt nem így kell leírni, és ezt sem magamtól.
Egyik nap ezt morogtam az orrom alatt munka közben, s csak úgy megemlítettem a szobatársaknak, hogy ez biztos valami gyerekkori nóta, de csudatudja mi lehet. Egyikőjük konyít valamit olaszhoz, és nem akartam elhinni, hogy ez, az én gyerekkori szent daltöredékem ott virít a youtube-on! És de. És még a bácsit is felélesztették, hogy elénekelje ezt a dalt 30 évvel később.
Meg kell mondjam, jó a zenei memóriám.
A nóta egyébként - mert most nem vagyok hajlandó leguglifordítózni - mintha a kiválasztásról szólna, és így is daloltam, szépen magyarul olyan hatéveskén, hogy aszondja....: "Pipilni kell már, pipilni kell már, pipilne kell már, Papa.."
No, ezen része az életemnek legalább állandó. Biztos kézzel tudnék felvázolni egy fél Európát átölelő toálettkalauzt.
Ps: apu, hiányzol
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése