Terézanyu pályázat - na ja, haha!

Szóval: meghirdettek egy ilyen terézanyus izét, két témában. Gondoltam csak úgy magam bolondítására elkezdem írni, hátha kisül belőle valami....na ja. Gondolhattam volna, hogy nem tudom csak úgy ledobni a nyűgem-bajom. 

Két témából lehet választani:

- Hány élete van egy nőnek?

- Első szerelmem története
Töpreng, töpreng, majd kis törpeng után az első témát érzem ihletősebbnek....és nekikezdek:

"Rögtön akkorának születtem, hogy az már majdnem kettő. Abban az időben nem volt divat, hogy anyu magzatvédő vitamint szedjen, így hál’ isten nem növeltek még nagyobbra. Megboldogult nagyanyám, mikor meglátott, állítólag kis hallgatás után megjegyezte anyumnak, - aki szintén valami kis rózsaszín, kopasz csomagra várt - nem törődve pszichológiával, és lelki bajokkal: „Nem baj lányom, de azért a miénk!”.

Azóta sem tudom eldönteni, hogy ez a welcome - mondat, vagy a rossz csillagzat, vagy mi irányítja az életem, mert egyet biztosan tudok – nem én.

37 éves vagyok, két kis nagyravágyó örökössel a sarkamban. Felvetődik bennem a kérdés, hogy hány élete, megélt élete lehet egy nőnek, aki még az anyjával él, maga is anya, dolgozik, és a pasija folyton külföldön van? És igen! Aki most azt mondta, hogy „tudja a fene”, az jár legközelebb az igazsághoz. Persze, mert erre még nem találtak ki semmit.

Valahogy szaporítani kéne a nagyszülőket. Próbálkoztam, nem mondom. Regisztráltam a nagyit egy társkereső oldalon, de talán a „vén kéjencek kíméljenek” szlogenből a NE szócskát nem kellett volna kihagyni. Utaztam már szószátyár taxissal is, akivel majdnem szerveztem egy vakrandit, szintén nagyinak. Otthon azonban visszacsengett a fülemben, ahogy a taxis a kishölgy-kisnaccsád fordulatokat minden egyes sarkon az orromra szegezte szinte, és nem, ennyire nem tudok nyitott lenni. Ilyen mostohanagypapa nem kell, bocs, Nagyi!

Így, tetszik-nemtetszik, marad a felállás: nagyi, anyja lánya, anyja lánya gyerekei, és olykor egy anyja lánya pasija. Ebből a felsorolásból tisztán látszik, hogy nálunk bizony matriarchális társadalom van. Egy élettel máris kevesebb? Sok szavam ugyanis nincsen. Amikor van, az úgy hallék, mintha dac szülte volna. A dolgok nem velem történnek, hanem általa, körülötte élünk meg mindent. Lám, most is róla írok....

...................

"

És itt rájöttem, hogy kész, nyista. Ebből megint ugyanaz sül ki, mint mindenemből. Anyámat hibáztatom az elcseszett életemért, mert nem tanított meg önálló, bátor, önmagáért kiálló nőnek lenni. Vagy magamtól lettem ilyen?

Mindegy, a lényeg a lényeg. Semmi terézanyusan bohókásan sanyarú, vagy hajlóbálósan vidám életutat nem tudok nemhogy 5felé-5félét, de egy normális láncra sem felfűzni.

Csessze meg, valamin változtatni kell.