A műköröm

Egyébként egy teljességgel szokványos estének nézett elébe.

Igaz, kicsit kimerítő volt a napja, megint zárások a könyvelésben, bejött pár új cég is, s köztük az egyiktől kicsit el is dobta a billentyűzetet, amikor meglátta a beküldött számlákat, ami alapján könyvelnie kellett.

A billentyűzet azonban meglepően lágyan szállt az íróasztal felett, olyan lágyan, hogy egy kicsit mintha az idő is megállt volna. Hajladozó pálmafákat látott, melyeknek a forró görög homok volt a kínáló tálcájuk , érezte a bőrét hevesen égető napsugarakat…de csak a billentyűzet fejezte be rövid életű álmodozását – s leértében még odakapott a frissen lefőtt kávétól gőzőlgő csészéhez, de az nem átallott nemet mondani, és a gazdájára vetődni. Álmodott pedig egy másik életről, ahol nem ütik-verik naphosszat, ahol szabadon szárnyalhat. Bárcsak ne olyan csörgős zörgős koppanással landolt volna az íróasztal egy viszonylag papírmentes szegletén, bárcsak a kávé ne mondott volna nemet! Olyan rövid ideig álmodhatott. Erre a nő is sziszegős sóhajtva felállt, felrezzenve a pálmafás délibábos kábulatból, s kiment a fürdőszobába, hogy átcserélje a nadrágot valami kevésbé kávésra.

A nap ezek után viszonylag eseménytelenül csordogált tovább. De a billentyű lágy szárnyalásának vissza-visszatérő képe olyan volt, mintha belebújt volna egy finom, puha papucsba, mely minden mozzanatnál emlékeztette őt arra, hogy bütyökkel élni is jó! El is határozta, hogy este kinéz valami jó kis utat, úgyis a lelke már menésben volt egy ideje, csak hozzá kellett igazítania a valóságot.

Fél hétkor aztán odavágott képzeletben az asztalra, és elrobogott a fitness terembe. Két karhajlítás közben is arra gondolt, hogy hamarosan pakolni fog, és a számlák egészen más, üdvözítőbb aspektusban - mint pl. vodkanarancs, főtt rák, csónakos kiruccanás - töltik ki a napjait.

Otthon csak ledobta a táskáját, és már csorgatta is a vizet magára. Azt az orchideás-krémes, diszkrét illatú tusfürdőt használta zuhanyozáshoz, amit mindig csak nyaralások alkalmával szokott magával vinni, de aminek az illata egyből meghívta a tengerparti élményeket: egy kis betóduló sós víz a szájba, pár homokszem a fürdőbugyiban, apró rákokkal megspékelve, egy kagylóvágta lábujj és egy tengeri sün által mintázott térgyekalács…na de ott volt a víz horizontja is, meg a szemérmetlen giccses naplemente a fehérre festett házfalak felett.

Végre-végre odaülhetett a gép elé, és rákeresett a kedvenc utazási irodájának az oldalára. Miközben gépelt, kedvtelve nézegette a körmeit. „Ügyes ez az új kiscsaj” – gondolta magában. „Igaz, egész kicsinkót lehetett volna gyorsabb is, de a munkája tökéletes. Hmm, talán egy kicsit hosszú, de majd legközelebb …..”

Miközben már egy dél-afrikai utazás infoinak részleteit emésztgette és a pontosabb válaszokért cserébe be kellett vinni a saját privát életének minden nyűgös kis részletét (mikor menne – hát amikor!, mégis hány éves – micsoda kérdés ez egy nőtől?, dohányzik-e – de most már komolyan!? - le is ellenőrizte, hogy nem véletlen valami randioldalra tévedt siettében), szóval miközben töltögetett, nem vette észre, hogy a kisköröm művi – és kissé hosszúra sikeredett - része vadul lájkolgat valami oldalt, minden egyes megnyomásakor a space billentyűnek.

Harmadnapra arra ébredt, hogy vagy harminc, izzadságtól párás, de nagyon barátságos eszkimó, kicsi és nagy toporgott a háza előtt, kezükben egy kék lapot szorongatva. A lap hátoldalán vidám betűkkel ez kanyargott: „Láss vendégül egy eszkimót! Csak egy lájkodba kerül, a többit mi álljuk!”

Az aznap délután a háziorvosi rendelőben találta, egy csokor aggódó és értetlen eszkimó körében. Kezében zsebkendőt szorongatott, amit időnként a lehorzsolódott orrához emelt.