Most aztán már tényleg csak akkor nem túrsz, ha nem tűröd. Jesszus, de rossz szóvicc.
Mindig is szerettem így hozzájutni dolgokhoz. Talán ez is valamiféle ősi ösztön a nőkben, még a mazsolászós korszakunkból, mikor ugyan egy-egy helyes mammutot látva nem támadt fel az "Ezt akaroooom!" érzés, annál inkább rettegtek a környék bogyós és csonthéjas termései.
(Bár, ha így belegondolok, még sosem voltam se kökény, se dió, s lehet, hogy pl a dió arra vágyik, hogy jól feltörjék, megropogtassák, és hamm - máris a belek üdvözítő vidámparkjában rallizhat, és úgyis hisz a feltámadásban. Ó, mamma mia, mindig azt hiszem, hogy újat találok ki, de biztos, hogy valahol a világban, mondjuk Hawai aranyküllőkkel borított táján már létezik bélvidámpark is).
Most volt nálunk lomtalanítás. És igazságtalanságnak éreztem, hogy vérmes hordák védik a lomhalmokat, és nem tudom - mert nem tudom, mert annyit már nekem sem ér az egész, hogy egy mocskolódós beszélgetés árán jussak hozzá egy általam kincsnek vélt dologhoz - átélni amit általános iskolásként átélhettem: imbolyogva, némi izgalommal mászkáltunk a barátnőmmel a kupacok között hazafelé az iskolából, és mivel nem akartunk semmit, mindig találtunk valamit: egy szép kulcsot, egy kicsit penészes, de vágyott könyvet, egy apró, fémből készült, zöld színű öntözőkannát, egy jóféle öreg bőröndöt, egy nagymami féle mellényt stb.
Sajnos ez már tényleg a múlté, mióta a lomtalanítás elvesztette ezt a báját..bár lehet, hogy soha nem is volt. Már megint nosztalgiázom, nyomjon valaki kókon.
Hollandiában egyébként a gyerekkori emlékeimhez képest megdöbbentő élmény volt ez a fajta akció, mert ott nem akkor rakják ki a dolgukat az emberek, amikor már szétment, hanem, amikor megunták. És elég sokmindent unnak meg.
És akkor itt vannak a garázsvásárok! Persze én is feliratkoztam facebook oldalukra, hogy lássam ki-hol-merre-mit...és kitört belőlem az a fajta szorongás, ami akkor kapja el az embert, amikor már sok a jóból.
Hát normális vagyok én?? Mindig erre vágytam, mióta tudtam, hogy ilyen van és létezik, és végre már az utcán csak félénken meglesett, de általam már sosem érintett lomok után itt a kánaán...és nem!
A fennnne vinné el azt a cocializmusban nevelkedett fajtámat.Tudom, hogy ott a hiba. Nem tanítottak meg a választásra, mert nem volt miből választani. Minden egyértelmű volt. Amikor anyu azt mondta "Gyöngyfülűm, itt van 20 forint, vegyél légyszíves 3 liter tejet!", akkor nem kellett kifaggatni, hogy mégis milyen legyen az a tej, mert volt a zsírosabb, meg a kevésbé, és minden zacskóban volt - nagy ritkán üvegben - és 6 Ft/l volt mindegyik.
Na, és akkor most itt állok, nézem vágyakozva az ezernyi hirdetést, ami garázsvásárba tömörít, és boldoggá tesz, mert ősi ösztönök kiélésére ad lehetőséget, én meg lélekben ott toporgok a hálós szatyrommal, amit nosztalgiából - már megint, ahhh! -előszedtem, szintén lélekben, és nem megyek sehova.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése