Ez jutott eszembe, mikor az egyik nap a villamoson mentem. A lazán konzervatív telefonhaszálatommal - kéznél van, ha mégis csörögne - kilógtam a lehajtott fejek-pötyögő kezek, és/vagy álmatag arccal zenét hallgató emberek között.
Ha most lennék tinédzser, akkor mennyivel könnyebb lenne önbizalomhiányosnak lenni, és úgy közlekedni. Nem kéne mindig 100 kilós könyveket cipelni, hogy abba temetkezhessek, és ne kelljen a csúfolódó szájakat lesni. De ha most lennék tinédzser, mennyivel nehezebb lenne beleszeretnem a mindig ugyanabba az irányba utazó, kék szemű fiúba, hiszen azt sem tudnám, hogy kék a szeme. Hacsak fel nem néz egy szelfi erejéig.
Szóval a viccek át fognak alakulni. Lassan már semmi értelme nem lesz annak, hogy "két férfi utazott a villamoson, és azt mondja az egyik a másiknak...".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése