elment.

Peti ma elment. 

Peti a barátnőm negyedik kisfia. Volt.

Peti 6 hónapos volt. 

Peti csak 3 hónapos lett volna, ha nem koraszülött.

És én nem attól érzem magam rosszul, hogy elment, hanem attól, hogy azt gondolom, milyen rendes gyerek volt, hogy megmentette a családját az örök rabszolgaságtól. 

Láttam őket fél év alatt 10 évet öregedni. 

Beszélgettem az apával, aki orvos létére csak nemrég fogta fel, hogy ez akár örök életre szól.

Értettem az értetlenségét, hogy ezt miért kapták az ő istenüktől.

És ha kapták is, mi benne a tanítás? 

A kitartás, a remény, a küzdelem, a gépek, de még isten hatalma is, mit sem ér a természettel szemben.

Az orvostudomány jelen esetben egy már egyébként is majdnem életképtelen újszülötett arra ítéltetett, hogy még fél évig szenvedjen, hogy többször átélje, milyen meghalni, míg végre tényleg elmehetett.

Haragszom. Vagy meg vagyok zavarodva. 

És M., téged nagyon féltelek! Nem merem megkérdezni, hogy végül a karodban halt-e meg. Nem merek semmit sem kérdezni. De el fogom mondani, hogy én az vagyok, akinek mindent elmondhatsz, ahogy eddig is tetted.

Örülök, hogy nem találkoztam Petivel. Most sokkal könnyebb csak kristálytisztán haragudni, mintsem arra emlékezni, hogy milyen volt a mosolya, vagy a keze.

ez az elengedés éve.