- Mami, nézz csak fel az égre - szólt kisebbik fiam, miközben hármasban hazafelé ballagtunk a dokitól.
- Tessék, szivem?
- Mami, nézz csak fel a csillagokra!
Felnéztem, s valójában semmit nem láttam, csak ahogy az enyhe szélben mozgott az út felett kifeszülő lámpa kopott fénye - a fény kapott olykor erőre, s nézett rám vissza. Csak a fekete eget láttam.
- Mami, nézd csak milyen különös: ha megállok, megállnak a csillagok, s ha elindulok, ők is elindulnak velem.
Ő látta a csillagokat. S majd megszakadt a szívem, én is annyira szerettem volna látni, mikor folytattuk az utunk, hogy a csillagok velünk tartanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése