Horror az akváriumban

Nem tudom, meddig tudom a halakat elviselni. A múltkori vízcserét követő halhalált már szinte vártam. Lehet, hogy az én vízcserémet elviselő halakat tovább kéne tenyészteni, masszív nemzedék.

Na de a mai látványra nem számítottam. Az egyik csiga szájában egy hal lógott, hiányzott a hátsó fele. Vajh a csiga csak véletlen vetődött a szegény pára tetemére, vagy direkt rávetette magát, és ő okolható a hiányért?? Elkezdtem félni a csigától. Legközelebb nem nyúlok hozzá, még leharapja az ujjam.

Nehezemre esett a maradékhalat kiszedni a vízből, s nemcsak azért, mert még így eljámborodva is menekült előlem, de ezt olyan sebesen tette, hogy közben lógtak a belei. Aszittem ott mentem ellebbenek vízszintesbe. Azóta más vízekkel barátkozik a megboldogult.

Tökjó mozgékony Mikulás

Megint alkalom, hogy összejöjjünk, festősködjünk, alkossunk, és hassunk.

Egy kedvenc izgő-mozgó Mikulásunk lesz megint terítéken idén. Elég nagy, elég mikulásos, elég könnyű, elég látványos, hogy érdemes legyen nekiállni, és viszonylag záros hatáidőn belül, még az ezévi ünnep alkalmával, elkészüljön.

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

Valami csuda volt. Végre egy önfeledt délelőtt. A gyerekekkel. Szájtátva, vagy kacargászva, vagy épp megigézve nézték, hogy domborít Bruckner Szigfrid nagy okosan, vagy hogy szomorvidámkodik Vacskamati. Ló Szerafin, a kék csodaló különösképp tetszett a nagyobbnak, a kisebb a kivénhedt oroszlánt favorizálta. Nekem legjobban Amoro, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl mozgatta meg a nevetőizmaim. Vagy mégsem. Szörnyeteg Lajos. Vagy inkább mind. Dömdödömtől kezdve Nagy Zoárdig, az erdő összes lakója nagyon tetszett. Mindenkinek. Azt hiszem a szülők élvezték legjobban az előadást. Úgy elröppent az a nyolcvan perc, hogy sajnálkozva álltunk fel a végén, hogy már menni kell.

Véletlen kerültünk pedig oda. Az RS9-be. A K egyik ovis barátjának az apukája (O.R.) volt Dömdödöm, és Bruckner Szigfrid, és voltak oly kedvesek (a Lujza tulképpen), hogy meghívtak az előadásra. Kicsit féltem, hogy az én kukac gyerekeimmel majd 10 perc után nagy zörgés-morgás közepette majd távoznunk kell, de az Erdő meséje teljesen lekötötte őket. A Kicsinek nagy szívfájdalma volt hazafelé, hogy nem mehetett bukfencezni, hogy ő is részt vegyen Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon elűzésében, aki nem szerette a jókedvet, és meg akarta tiltani, hogy bukfencezést műveljen, aki arra vágyódik. Mehetett volna, de csak velem akart, én meg úgy éreztem, hogy én kb a fél színpadot elfoglalnám, és nem biztos, hogy szeretném a légies bukfenceimmel elterelni a figyelmet a többiekről :-)

Azt hiszem emiatt majd még el kell mennünk még egyszer, hogy pótoljuk a bukfenc dolgot. Igen.

Egyik legjobb történés volt az utóbbi hetekben a Négyszögletű Kerek Erdő.

Wedding day!

Lagziban voltunk. M. Judit esküvőjén. Egy különleges katicás templomban adták össze őket, valami olyan kis községben, ahol a fűszálak el voltak egyengetve, és még azt is lehetett tudni, hogy melyik utca merre van. Bár a hely maga olyan kis kicsi, hogy az sem igazán nagy baj, ha eltévedünk, s közben lehet gyönyörködni a tüchtig kis utcákban.

Az lagzi meg igazi felüdülés volt pesti közönytől, és tuctuctól megfáradt lelkemnek. Azonkívül, hogy az étek ehető volt, sőt finom, hogy az egész egy lovastanyán zajlott, ahol még elkaptunk egy épp ott élvezkedő francia csoportnak előadott lovasbemutatót is, elvittek minket fenékrázós kocsikázni, nem mellesleg a zene olyan jóféle szintismulatós gyerehopp volt, az emberek kedvesek voltak!! Kedvesek. Már lassan nem is tudom, milyen egy kedves ember. Jobb napjaimon, ha tükörbe nézek, akkor...

A fiúkban azt hiszem vidéki vér csorog, hamar azonosultak a légkörrel, meg a földkörrel is. A tánckört kifelejtettem. Hajnali egyig mulattak. Én addig némi béliz igénybevételével próbáltam jófej felvigyázó lenni. Csak egyszer tűnt el majdnem a kisebbik. Hamar meglett. Ittam gyorsangyorsan még egy bélizt a nagy ijedelemre.

A legjobb mégis az volt az egészben, hogy a páros merte a boldogságot választani, vagy legalábbis belevágtak...

Perverz vagyok

Vettem még két halat, asszem zebradánió vagy mi. Fő a változatosság. Kiváncsi vagyok, hogy a halak tudnak e egymás nyelvén beszélni. VAgy minden halfajnak más nyelve van?

Ezek tényleg csíkosak, alkalomhoz illően feszítenek szegények egy 20 literes akváriumban.

Epresvonat is van....

tudtátok? én eddig tök nagy ködben éltem, mert azt hittem, hogy az expressz...dehát nem! Tényleg, az epresvonat! annak van értelme!

Ma egy otthonos hangulatú láb mellett ültem a metron, s mikor le kellett szállni, olyan vacogás fogott el, hogy vissza akartam szinte rohanni, s mint egy kisgyerek, rácsimpaszkodni a lábszárára...hogy kinek a lába szárára, azt nem tudom.

Nem szeretem a halakat. Büdösek. A gyerekeimet szeretem. Ezért kénytelen vagyok a halakat is elviselni. MA nagyon büdösek voltak. Egy dolog miatt szeretem őket. Kitartóak, pedig nem bánok velük szépen. Ezek tehát lökött halak. Ami lökött, az jó.

Ég a gyertya....

Annyira megmelegítettem a levest, hogy kiesett a tömésem, hurrá. Feltartóztathatatlanul érzek közeledni egy viszonylag fehér, csattogós, harapós lényt, a protkótündért...azt hiszem, nem szeretem ezt a mesét.

Nemrég tettem fel pár balatoni képet a Google Earth-re, és olyan szívmelengető érzés, hogy ott vagyok pár képpel a Virtuális Glóbuszon. A keret kifejezetten jól néz ki a képek körül.

El is felejtettem. A K vasárnap sitty-sutty megtanult két keréken biciklizni. Ez jó. Azt is megtanulta az oviban a héten, hogy "Köszönöm a lekvárt, nem fájt!". Ez nem jó. Nagyon szemtelen lett, nem mindig bírom idegekkel. Remélem csak életkori átfutó rossz álom...

Ja, tegnapelőtt elment az áram. Azaz direkt elvitték karbantartani. Nyah, emiatt olyan tanyafílingem lett, nem mintha valaha is éltem volna tanyán...szóval olyan tanyás hangulatom lett, elővettem egy gyertyát, mert ebben a szürke, nedvedző őszi időben olyan jólesett a lángja, fénye.
Az oviban ebéd előtt a gyerekek gyertyát gyújtanak, illetve meggyújtják nekik, szépen megfogják egymás kezét, és elénekelik, hogy:
"Ég a gyertya, ég, el ne aludjék,
szíveinkből a szeretet ki ne aludjék."
A gyertyát az a kisgyerek fújhatja el, aki a legszebben evett aznap az asztalnál. Ha jól tudom.
Merthogy a K ilyen-olyan véletlenek során egy katolikus gyakorló oviban kötött ki. De nem bánom, eddig nagyon elégedett vagyok. A sok ovis horrortörténet után azt hiszem, hogy jobb helyet nem igazán találhattam volna. Hála a Levi mamájának.
Így mikor itthon úgy alakult, hogy a K ott lelte a gyertyát az asztalon, nagyon megörült neki. A D is, így vidáman hármasban elénekeltük az égagyertyát, majd nekiláttunk...és majdnem minden elfogyott. Ez nálunk pedig szökőéves jelenség. Azt hiszem megtartom azt a gyertyát az asztal közepén.

Nincs enyhe szó...

Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi,
Hogy elborítsa egy ütés nyomát;
Hogy feledtessen egyetlen göröngyöt:
Nincs a világon annyi simaság.

Nincs erdőn, tengeren oly nyugalom,
Nem jő évek során oly csendes óra,
Hogy fölriadni ne tudnánk belőle
Egy emlék-harang-kondulóra.

Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon,
Letépi mindíg-újból a kötést.

Reményik Sándor

Rögzítem

hogy vannak vágyaim. És igenis lehetővé fogom tenni magamnak, hogy valahogy, hacsak részben is eleget tegyek nekik, mert nem akarok úgy elsorvadni, hogy majd azon sajnálkozom, hogy mennyi mindent szerettem volna, és mégsem lett belőle semmi.

1, szeretnék egy bringát

2, rajzolni, és festeni tanulni

3, énekelni, vagy hangszeren is jó lenne tanulni

4, most már jó lenne ha nem csak jogsim lenne, hanem vezetni is mernék

egyelőre ennyi, majd kihúzom a kalapból, hogy melyikbe vágjak bele

de lehet, hogy bicajt majd Amszterdamba megyek venni, ott elég jó olcsón adják veszik a lopott cangákat, elég, ha hosszasan álldogálok az egyik egyetem előtt, tuti felajánlanak egyet - s minthogy valszeg, ha ott élnék megint, engem is megszabadítanának tőle előbb utóbb...:-) még az is lehet, hogy az ember egy idő után újra hozzájut a saját bicajához

Szemétvonat és reszelő bácsi

Gárdony, vasútállomás, délután 4 óra körül...

"Tűűűűrürürűűű-türürűűűűűű, a négyes vágányra személyvonat érkezik Székesfehérvár felől, a vágány mellett kérjük vigyázzanak. A vonat Budapest, Déli pályaudvar felé halad tovább, minden állomáson és megállóhelyen megáll."

...és mi csak várunk, és várunk, folyik a fejünkről az izzadtság, de tök jól sikerült a nyár utolsó melegét elkapni. Sosem voltam még itt a fiúkkal, és sztem már én is ezer éve nem voltam a Velencei tó környékén sem.

"...a hármas vágányra sebesvonat érkezik Nagykanizsa felől, a vágány mellett kérjük vigyázzanak!"

"Mami, mikor jön már a szemétvonat?"

"Ez már a mi vonatunk lesz, Kicsi, de ez gyorsvonat.. a másik meg személy, egyébként..."

Beszállni majdnem lehetetlen, mert elfelejtettem, hogy megkezdődött az év, és vasárnap özönlenek vissza Budapestre a diákok. Tele a folyosó, hely akad egy, lehet, hogy az már a Bermuda zóna, hogy nem ült oda senki? Mindenesetre a fiúkat bepasszírozom egymás mellé. D. kb 3 percig bírja, utána furcsa cikkcakk formát ölt és alvásba hanyatlik. K. nem dől ki, csodálom, hogy az egész napos fürdőzés, és várépítés nem szívta ki az erejét.

Kelenföldön szállunk le. Onnan busszal sokkal egyszerűbben hazaérünk. A pályaudvart átépítik, ebből kifolyólag tele van "reszelő" bácsikkal, ami K-t ekszatikus örömmel tölti el. Ugyan az aggódását nem tudja elnyomni, hogy le fognak esni az állványról, és elég nehezen győzöm meg, hogy neki már nem szükséges fogni azt, amig le nem jönnek.

Anyu vár minket a buszmegállóban, a L. előtt. Egyből rohanna haza, és én már megint nem értem..mintha nem nevelt volna fel két gyereket ő is. A végén sajnos már megint sértődés, elcsesszük egymás hangulatát, ő hazamegy, nélkülünk, mi meg inkább maradunk. Véletlenül összakadunk M-val, és L-vel, meg a szüleikkel. Tök jó, hogy voltunk strandolni, mert így a két anyanő leül a strandos plédre pletykálni, az összes kukival rendelkező egyén meg elmegy labdázni.

Jó nap volt, de vasárnap többé sose sehova vonattal.

tejbegríz és csillagszedő márió

"Az óvodában minden jó,
csak a grízkása nem jó.
Veszek belőle egy kanállal,
a kezem nem reszket,
a kanál nem reszket,
de a grízkása reszket.

És ami reszket,
azt én nagyon nem szeretem."

s még több máriós remek itt

Ken Follett: World without end

Vége. Elolvastam. Máris hiányzik.

Tudom, hogy csak áltatom magam, és szeretném azt hinni, hogy még van vér a pucánkban, de...de miért nem érzem azt, hogy "világmegváltó időket" élünk? Már tényleg semmi új sincs a nap alatt? Nem lehet, hogy ettől depressziós sok ember, mert már nincs, ami arra motiválná, hogy valamit megváltoztasson, vagy létrehozzon? Nem mintha nem lehetne, de mégha pl tudom is, hogy mindenki, azaz minden egyes ember felelős a környezetéért, mégse úgy fog az megtörténni, hogy na jó bazmeg, elegem van, akkor én holnap fogom a cókmókom, azt bestoppolom az ózonlikat, leszámolok az esőerdőírtókkal, meg majd csinálok pár muffint az atombonybával, alakra úgyis olyan, mint ama felhők...

Az a baj, hogy ezek már közhelyek, és mellé azt gondoljuk, hogy mé, de most én mit tudok csinálni?? Na, jó, majd mind a két oldalára írok a papírnak, jó lesz? Vagy inkább nem, még az élére is. Oszt akkor már tényleg, jobb vagyok mint egy úttörő.

Ja, szóval a könyv..első gondolat: nem mondom, hogy szerettem volna azokban az időkben élni, amikor még szó szerint gondolták az "asszonyállat" fogalmát...bár megvolt talán az előnye is:-) aki kevésbé reformlelkű volt, annak végülis sok gondolkodnivalója nem akadt az életben (és ez valószínűleg a többségről elmondható lett volna) mert ha jól sejtem, tanultam, olvastam, a nőket arra hipnotizálták születésüktől fogva, hogy a te dolgod, hogy szülj erős fiúkat, adj kaját, tartsd oda a tested, mikor kell, amúgy meg dolgozz, dolgozz és dolgozz, és kuss - hát nem tök egyszerű??

Most meg mi van? nyüglődünk, mert már annyi mindent megtehetünk, még azt is, amit nem akarunk. Hogyne, hiszen mennyire tud gyötörni valami, amit elszalasztunk az életben. Na tessék. Nem vagyunk könnyű helyzetben. Veszek egy teljesen triviális példát, lévén utazómániás: fapados társaságok egymás hegyin hátán. repülj velem! azt már lassan nekem fizetnek, ha menni akarok. Azt itt ülök, nézegetem az árakat, majd megveszek, úgy forr a vérem, hogy fogjam magam, és tinilányos hévvel bejárjam Európát, révüljek egyet Ibizán, majd jól megérdemelt jutalomként, mert mégis marha fárasztó ennyit utazni, kipihenem magam Egyiptomban. De csak álmodozom, és arra gondolok, milyen jó lenne, ha az álmaim földhözragadtabbak lennének: mondjuk ma délután ne essen az eső. És hurrrrrááááá! Este már boldogan megyek aludni, ha nem esett. Addigra igaz rég elfelejtem, hogy mit kívántam délután....

Elkanyarodtam, de mégsem: milyen világban élünk? egyáltalán nem biztos, hogy rosszabb az, mikor küzdeni kell a kajáért - nem úgy gondolom, hogy Gizi néni mindig elém tolakszik, mikor épp venném le a kenyeret a polcról, neeeeeem

Lehet, hogy most csapna pofán engem egy földműves, hogy milyen baromságokat beszélek, de mennyivel érdemesebb azon törni a fejem, hogy lesz e elég eső a földemen, hogy aztán meglegyen a termés, mintsem azon, hogy istentudja ki ma sem lépett be az msn-re és akkor most utál vagy sem??

A magyar tanárom, aki volt anno gimiben, asszem megint elkeseredve nézne rám...hát sajnálom, csapongó gondolataim semmi kedvem összerakni, jön ami jön, írom, amit kívánok, oszt jéghegy.

Emlékszem, első magyar óra: elemezzük a mindenki által oly nagyon ismert, és már nem is tudjuk hogy szeretett vagy sem művet, mert olyan mint az anyánk, gyerekkorunktól velünk van, azaz Weöres Sándor. Tündér című remekét, ami mint tudjuk, Bóbitáról és egyéb eseményekről szóla. No, asszem az volt az első, és utolsó önkéntes hozzászólásom egy verselemzéshez, azontúl csak kényszer hatására gondoltam bármit is. Mondjuk nálunk könnyű volt verset elemezni, úgy rémlik két csoport volt, akármilyen versről is volt szó:

a, az l-lek lágysága, és a K-k keménysége adja meg a vers hangulatát típus illetve

b, az összes többi meg úgyis halálvágyat fejez ki

Ezen gondolatatmenetet követően meg lehet, hogy most ébredtem rá, ennyi rengeteg hiábavalónak gondolt év után, hogy lehet, hogy mégsem véletlen lettem kertész. Na, holnap el is ültetünk valami magokat a fiúkkal ennek örömére, azt le van tojózva a rohanó világ.

Martonvásári babazsúr

Augusztus utolsó szombatja.

Babazsúron voltunk MArtonvásáron, az egyik félvér kolleginánál. Gondolom pár évig most nem fog szervezni, egy ilyen babaössznépi találkozó totálisan és hetekre szólóan leszívja az ember erejét.

Pedig a gyerekek csak gyerekek, a gond az, hogy mi nőttünk ki ebből a korból. Lehet, ha elengednénk magunk, és mi is velük együtt ugrálnánk egymás fejére, nem is lenne olyan fárasztó. És ez így van. Amikor rám hülyén néz a többi szülő, a gyerekek meg kacargásznak, azt hiszem akkor érem el a infantilis viselkedés megfelelő szintjét.

Apropó, nemrég megtanítottam a fiúknak, hogy hogy kell legurulni a domboldalon. Mennyire jó érzés!! És nem felejtettem el, pedig biztos hogy vagy 20-25 éve nem űztem ezt a féle szórakozást. Azóta lelkesen keresgélünk minden kisebb lankát, ahol levághatjuk magunk, és gurulnuk.

(A gáz a kutyaszar. Bánom én, ha szúr. vagy bök, vagy zizeg, nem érdekel, de hogy kutyaszartarkán érkezzek meg a célba....)

Ja, hogy a babazsúr...jó volt na. Volt vagy 10 gyerek, pár szülő, egy kert, ahol lehetett jól a fűben mindenfélét.

Icipici London

Nagyon sok mindent nem emelnék ki most rettentő rövid londoni ottlégyünkről. Merthogy rettentő rövid volt.

Valami azonban nagyon megragadott, és kiderült, hogy ez egy Valaki a Trafalgar square izgő-mozgó tömegében. Egy fekete önjelölt énekes hangja vonzott annyira, mint kiderült.

A tér gyakorlatilag felismerhetetlen külsőt öltött a sok ember miatt. Aznap kezdődött a futball bajnokság és valami fesztivál is, ez érződött a levegőben. No meg ki is volt írva.

Amennyiben sikerül végre 5 MB alá vinnem a videót, fel is teszem azt a töredéket, amit sikerült felvennem. Beájulóóóóós..legalábbis én folyton ledőlök a gurulós székemről.

Londonban metrózni klausztrofóbiásoknak nem ajánlott. Szűk, levegőtlen, fullasztó hőség van bent.

Rebbelis hajlamú egyéneknek sem ajánlom. Az ülések fölött instrukcióhegyek vannak, már nem emlékszem pontosan, de hasonló, hogy ne tedd fel a lábad, add át a helyed, ne köpj az alattad ülő fejére, szülni a kórházba menj..és egyéb nyalánkságok.

Tőserdő

Megpróbálom összeszedni a gondolataim, s minthogy ez nem megy sem elsőre, sem másodikra, rá kell jönnöm, h jééé, tényleg volt nyár. Valószínűleg ismét hülyére napoztam magam. És ez több mint nem így van, de rám ragad a nap, nem tehetek róla. Így bármely, tőlem eltérő egyed bizton gondolhatja, hogy az előbbi állítás akár igaz is lehet.

Önsajnálat helyett, elővettem a fotóalbumot, és igen!! Már tudom is...:-)

Még júniusban voltunk majdnem két hetet a Bátyánál, anyu testvérénél, Tőserdőn. Előtte apjukkal voltunk pár napot Barcelonában. Tőserdő után megpróbáltuk kiélvezni a nyarat itthon, amennyire lehet, szerencsére elég rossz volt az idő júliusban, hogy ne sirassuk annyira, hogy 38 fokban otthon melegszünk. Valami ezmegaz összejött, és láttam Londonból is egy cseppet, nagyon icipici cseppet. Majd mikor már azt hittem, hogy kezdem elveszíteni a maradék hitemet is abban, h kibírom a nyarat Pesten, hujjé, hirtelen adódott egy lehetőség egy hét Balatonra.

TŐSERDŐ

Nem nagy kunszt jól érezni magát az embernek Tőserdőn, kedélyes hely, kedves emberek, van víz! K. és D. egyből minden gátlás nélkül elkezdte élvezni a vidéki élet adta lehetőségeket. (K. és D. az ősasszony és ősapa gyermekei. Két rendkívül élénk, és jajdehangos csemete.)

Hogy milyen lehetőségek vannak?

Ébredés után egyből a fűre lehet lépni, na jó, miután a teraszon átvágtunk. Ez olyan bizsergető érzés, hogy minél többször tesszük, annál többször kívánjuk. Van ez mással is így, most még a fűrelépésről beszélünk. (el kell kalandoznom - mennyire jó, hogy létezik olyan hely Budapesten, ahol az van kiírva a gyep mentén " Fűre lépni szabad!")

Tök jó, hogy szanaszét morzsázhatjuk az agyunk reggeli közben, miközben a darazsak mellett némi párizsi még nekünk is marad. Morzsa lazán le a földre, onnan a fűre, és ott úgyis hasznosul hamarost. Hát nem szuper??

A kertben aztán annyi minden élvezkednivaló akad, hogy visszasírom, hogy már nem vagyok száz centi magas. Mennyire más perspektíva! A csigahadak, a locsolócső, a vízakna, a kis halastó hátul a kertben, az esővíztároló mi-is, a málnabokordzsungel, a lukasdefunkcionáló felfújható medence, a szerszámoskamra, a lékett kapott ladik, a fűnyíró - meg még annyi minden felfedeznivaló!

A legnagyobb szenzációt azt jelentette, hogy mentünk és bemutatkoztunk a halaknak. Bátya összeszedte a harci felszerelést, a fiúk mentőmellényesedtek, leügettünk (jó, jó, képletesen, mert autóval mentünk) a Tiszára, azaz ez egy holtág, szóval leautóügettünk oda, bevágtuk magunkat a csónakba, beizzítottuk a motort, és hajrá.

Kiskorom óta járok a nagybátyámhoz nyaralni, de valahogy egyetem óta ezek az alkalmak megritkultak. Sűrűbbek a fiúk érkezésével lettek ismét, és határtalanul élvezem. Néha hagyják :-)

Ott tartottam, hogy elmentünk horgászni. Már kiscsajként is bírtam az ilyen természetközeli megmoccanásokat, de most egészen ráizgultam a horgászatra ismét. Közben elméláztam, hogy milyen is volt régen, mikor még 36-os volt a lábam, és nem köszöntek csókolommal, és azt hittem, hogy..nem is tudom mit hittem, de szeretem a víz illatát, a a bakcsók meredt tekintetét, a csónak siklását, s örültem, hogy ebben részünk van megint.

Gondoltam egyébként, hogy egy négyévessel és egy kétévessel horgászni válallkozókedvűnek kell lenni, de a végén úgy éreztem simán helyettesíthet egyhetes body-building edzést. Kar, comb, has és hátizomra nagyon tutttti!! Tudom ajánlani.

A levezető gyakorlatok idején néhány halat is sikerült kifogni. Darin meg úgy gondolta, hogy marha ciki, hogy röhögnek rajtunk a halak, és csak csórják a tápot, így medítatíve próbált hozzájárulni a sikerhez.

Számomra a legnagyszerűbb nap az volt, mikor a Bátyával elmentünk éjszakai horgászatra. Mondjuk nem tudom, hogy ki szólt a szúnyoghadnak, hogy jöjjenek ők is, de már késő volt ezen filózni, addigra már eluralkodott rajtunk a halászszenvedély.

Volt már valaki éjjel órákat a vizen? Nincs semmi fény, csak amit mi csiholtunk, és körülötted olyan sötét van, hogy azt hiszed beszippant. A szaglásom elég jól működik, de amit akkor éreztem, kint a vizen - szakaszonként más volt a víz, meg a part szaga: valahol nagyon erős halszag volt, máshol iszapszag, majd olyan igazi nyammogható zöldszag. Fantasztikus volt. Mondjuk a hátsóm úgy szétültem azon az izgimizgi kis deszkán, hogy legszívesebben odarögzítettem volna egy pakolást két napra, de tudjuk, valamit, valamiért.

Tudnék még sokat írni arról, milyen remek az élet Tőserdőn, de talán máskor :-)

Voltak még egyéb nyári kalandjaink is, s arra még sort kerítek - egy újabb bejegyzésben.