Már megint...

már megint fáj, és már megint nem önmagamra gondolok - csonka élet, csonka lélek? mi lesz a gyerekeimmel?
és ismét egy Reményik vers...

Idõvel

Mosolygó bölcs, õsz doktorunk: Idõ,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, õsz doktorunk: Idõ,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptûz, áttetszõbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezõbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyujtják ki felénk apró árny-kezök:

Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velök.

Beiratkoztunk.

"Tündérfok"

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

Reményik Sándor 1918

Így kerestünk iskolát.....

Nem tudom, hogy mi a jobb szó rá: gondosság, féltés..vagy egyszerűen bénázás. A tegnap esti 21.29 perc szerinti állás azt mutatja, hogy olyan helyre megyünk, ahova biztosan nem akartunk, de ha közelebb lenne, esélyes lett volna.

Kezdődik az ember gondja azzal, hogy lakik egy bizonyos kerületben, és máshova jár oviba. Munka mellett eléggé megterhelő, de ha jó a gyereknek...(bár gyanús, hogy a kerületből az egyike lehetek a túlparázós szűlőanyáknak). Aztán még húzzuk egy évig, mert hálisten a gyermek évvesztes, de pislogsz kettőt és ennek is vége van, mint a leghosszabb takarónak.

Októberben már gondosan gyártom az excel táblát, összefoglalva, hogy mely sulik..stb. (halványan rémlik, hogy benne volt ez is, ahova megyünk végül...de nagyon hamar kihúztam). Szorgalmasan elmegyek a nyílt órákra, játszóházba - oda nem egyedül - és gyűjtögetem az élményeket. Körvonalazódik, hogy melyik illik hozzánk....na nem taglalom: az egészet cseszheted, ha nem tudsz körzetis címet szerezni.

Nem mondom, hogy nincs esély más kerületből menni sulikba: ez főleg ott működik, ahol kicsi, vagy nagyon "bótos-bankos" a környék, mert ugye ott este bezárnak, oszt nincs szaporulat. Akinek meg nincs idege, vagy tuti infoja arra vonatkozóan, hogy a lehet az biztos, és nem kell félpercenként pólót cserélni, mert stresszálló - na ja, annak megy ez címkeresgélés-bebiztosítás nélkül is....vagy azért, mert a körzetis kötelező opció sem lenne olyan rossz, csak mittomén miért menne másfelé....

Így most belenyugszom abba, hogy így jött össze, de legalább nem haramiakinézetű osztálytársai lesznek. Az iskolában sosem voltam, tanárnőket nem láttam - ha hívő lennék, most nagyon szaporán morzsolnám a rózsafűzért.

Aztán, hogy jövőre el kell-e ezt újra játszanom a kisebb csemetével? Mivel ordítóan különböznek egymástól, lehetséges, de még van egy évem.

Azt hiszem, nem fogok excel táblát gyártani.

ABC Memória meg az én Drága Kisfiam

Na, mivel úgy néz ki, hogy maradi módon abban bíztam, hogy a gyerek az iskolában fogja megtanulni majd az ABC-t, de megvilágosodván már tudom, hogy dehogyis, ezért beadom a derekam a köz nyomásának. Így gyártottam egy ABC-s memóriajátékot. Találtam neten tökjó "kártyákat", amiket összepasszíroztam csupán kisebb méretre, hogy ne pocsékoljuk a még talponálló fákat, és majd aztán ezzel úgy megdolgozom K agyát, hogy majd ő lesz a következő....izé, a következő Valaki.

Ettől függetlenül tök marhaságnak találom, hogy hajtjuk a kölköket, mint a versenyagarakat.. Mint ahogy még 37 évesen azt sem tudom felfogni, hogy miért nem lehet mondjuk általánosan 9 órakor kezdeni a munkanapot. Az emberek tök találékonyan mindent feltaláltak, csak azt nem, hogy hogyan élvezzük az életet. Ugyanis minden lehetséges energiánkat arra fordítjuk, hogy loholva érjünk be mindenhova, mert jujjelkésünk...Pl ugye a sok kocsitól, amit ügyesen feltaláltunk, nem lehet haladni. A villamos is ügyes jószág, csak rövid. Meg még sokminden rövid, ami hosszabnak jobb lenne. Szóval loholás egész nap, s mire élvezni kezdenéd, már úgy lihegsz, hogy örülsz, ha levegőt kapsz. Nemhogy még élvezzed is.

Ma reggel annyira meghatódtam! K reggel elmesélte, hogy tegnap hittan órán azt kérte a Jóistentől, hogy gyógyuljon meg az ő mamijának a keze gyorsabban! Majdnem elpityeredtem. Pedig mindig olyan sok mindent szeretne, és mégis...

Iskolaválasztok már egy éve

És sose hagynám abba valószínűleg, ha nem lenne beiratkozási határidő. Míly szerencse, hogy van. Így tudom, hogy már csak max. három hét gyötrődés, és egészen szeptemberig nyugalom - dehogyis! Akkor jön a "jósulibairattam?"-para.

Miért ilyen kínszenvedés ez a suliválasztás?? Persze tudom a választ. 

Egyrészt túlparázom, de ez egy olyan faktor, amit a legtöbb anyaszerű lény nem tud kiküszöbölni. 

Másrészt - hát nem tojt minket az Isten krémiskola közelébe, s a körzeti rémiskolát értelemszerűen csak a rémek rémje választja. Mivel azonban az ovibajárás már adott elég támogatást a Shell kútnak, s anyu is kezd kinőni a szupernagyi funkcióból, ami a reggeli és délutáni crossautózás jellegű ovibamenéseket illeti, így keresni köllött egy emészthető távolságban lévő iskolát.

Miután Pest - Budapest - összes iskoláját feltérképeztem, kizárva az olyanokat, hogy ilyen erővel akár Győrbe is járhatna a gyerek, már csak 526.312 db iskola maradt, amit meg kellett emészteni. Szerencsére ebből is jópár kizárható volt: nagyon sportos, nagyon zenés, nagyon felzárkóztatós, nagyon tehetséges, nincs udvar, van udvardebrrr, nem tanul nyelvet, tanuldemilyet, naidebiztosnem - és így már csak 328.514 db iskola maradt. Következetesen próbáltam számbavenni, hogy mik legyenek a szempontok, mert ez így túlzás alapon... erre is gyártottam egy Excel táblát. Ez már beteges. Egyébként semmi értelme nem volt, de azért pár embernek elküldtem, hadd örüljenek ők is, hogy milyen jól funkcionálunk anyaként - ilyen összeszedettek és alaposak vagyunk!

Na, akkor elmentünk 126 játszóházba, 59 iskolafelkészítő foglalkozásra (ha más nem, a matrica miatt megérte), a nyílt órákat pedig különös vehemenciával vettem be. K-t csak egy ilyenre vittem el magammal, ahova jött a tesó is - a tökéletes beégés. K 3 percig tudott figyelő arcot vágni, utána előszedte a transformer autóját, és azzal brummogott (amit különben sosem tesz). D pedig gondosan átvette bátyó szerepét, s arra a kérdésre, hogy mi a kedvenc időtöltése, mit is felelhetett volna mást: Mi mindig Tv-t nézünk!. (Nabassz, mondom, csoda jó kezdet a tanítónőnél....persze azt nem említi a gyerekem, hogy kirándulunk, vonatozunk, horgászunk, kézműveskedünk..ehh, egye fene, úgysem ide akarunk jönni)

Így az iskolák száma drasztikusan lecsökkent - hol, milyen, tancsi néni - s most már csak egy van, ami jó lenne, DE...de ott van a fránya "de".  

A környék kicsit rémes, de mondjuk én is azon a környéken jártam suliba, nem lett semmi bajom (ne cáfolja meg senki!). Az, hogy szemben az a kórház van, ahonnan az Alzheimer kórban szenvedő öreganyám időnként eltünedezett, mikor bent volt egy ideig - hát, nem mondanám, hogy pikáns ízt ad a dolognak, de végülis a nyomasztó emlékeket jobb feldolgozni. Az egyik legundokabb dolog: az odajutás. Nincs horrormessze, csak az illetékes BKV-s eszköz, amivel odajuthatunk, az gyomorforgató közönséggel van többnyire teli. És most akkor bájosan kedvesen fogalmaztam. A másik undok dolog pedig a suli porlepte, mindeneszürke udvara. Napok óta azt kutatom, hogy hogyan lehet pl. ilyenre támogatást szerezni - mert az az udvar lélekölő. Szürke udvar, szürke házfal, szürke pókháló, szürke nap, szürke gyerekek....jujj.

Na jó, a cél: április 14-15. Túlélem. Csak utána a fiam is élje túl. Jól. Jaj, istenem!