Wedding day!

Lagziban voltunk. M. Judit esküvőjén. Egy különleges katicás templomban adták össze őket, valami olyan kis községben, ahol a fűszálak el voltak egyengetve, és még azt is lehetett tudni, hogy melyik utca merre van. Bár a hely maga olyan kis kicsi, hogy az sem igazán nagy baj, ha eltévedünk, s közben lehet gyönyörködni a tüchtig kis utcákban.

Az lagzi meg igazi felüdülés volt pesti közönytől, és tuctuctól megfáradt lelkemnek. Azonkívül, hogy az étek ehető volt, sőt finom, hogy az egész egy lovastanyán zajlott, ahol még elkaptunk egy épp ott élvezkedő francia csoportnak előadott lovasbemutatót is, elvittek minket fenékrázós kocsikázni, nem mellesleg a zene olyan jóféle szintismulatós gyerehopp volt, az emberek kedvesek voltak!! Kedvesek. Már lassan nem is tudom, milyen egy kedves ember. Jobb napjaimon, ha tükörbe nézek, akkor...

A fiúkban azt hiszem vidéki vér csorog, hamar azonosultak a légkörrel, meg a földkörrel is. A tánckört kifelejtettem. Hajnali egyig mulattak. Én addig némi béliz igénybevételével próbáltam jófej felvigyázó lenni. Csak egyszer tűnt el majdnem a kisebbik. Hamar meglett. Ittam gyorsangyorsan még egy bélizt a nagy ijedelemre.

A legjobb mégis az volt az egészben, hogy a páros merte a boldogságot választani, vagy legalábbis belevágtak...

Perverz vagyok

Vettem még két halat, asszem zebradánió vagy mi. Fő a változatosság. Kiváncsi vagyok, hogy a halak tudnak e egymás nyelvén beszélni. VAgy minden halfajnak más nyelve van?

Ezek tényleg csíkosak, alkalomhoz illően feszítenek szegények egy 20 literes akváriumban.

Epresvonat is van....

tudtátok? én eddig tök nagy ködben éltem, mert azt hittem, hogy az expressz...dehát nem! Tényleg, az epresvonat! annak van értelme!

Ma egy otthonos hangulatú láb mellett ültem a metron, s mikor le kellett szállni, olyan vacogás fogott el, hogy vissza akartam szinte rohanni, s mint egy kisgyerek, rácsimpaszkodni a lábszárára...hogy kinek a lába szárára, azt nem tudom.

Nem szeretem a halakat. Büdösek. A gyerekeimet szeretem. Ezért kénytelen vagyok a halakat is elviselni. MA nagyon büdösek voltak. Egy dolog miatt szeretem őket. Kitartóak, pedig nem bánok velük szépen. Ezek tehát lökött halak. Ami lökött, az jó.

Ég a gyertya....

Annyira megmelegítettem a levest, hogy kiesett a tömésem, hurrá. Feltartóztathatatlanul érzek közeledni egy viszonylag fehér, csattogós, harapós lényt, a protkótündért...azt hiszem, nem szeretem ezt a mesét.

Nemrég tettem fel pár balatoni képet a Google Earth-re, és olyan szívmelengető érzés, hogy ott vagyok pár képpel a Virtuális Glóbuszon. A keret kifejezetten jól néz ki a képek körül.

El is felejtettem. A K vasárnap sitty-sutty megtanult két keréken biciklizni. Ez jó. Azt is megtanulta az oviban a héten, hogy "Köszönöm a lekvárt, nem fájt!". Ez nem jó. Nagyon szemtelen lett, nem mindig bírom idegekkel. Remélem csak életkori átfutó rossz álom...

Ja, tegnapelőtt elment az áram. Azaz direkt elvitték karbantartani. Nyah, emiatt olyan tanyafílingem lett, nem mintha valaha is éltem volna tanyán...szóval olyan tanyás hangulatom lett, elővettem egy gyertyát, mert ebben a szürke, nedvedző őszi időben olyan jólesett a lángja, fénye.
Az oviban ebéd előtt a gyerekek gyertyát gyújtanak, illetve meggyújtják nekik, szépen megfogják egymás kezét, és elénekelik, hogy:
"Ég a gyertya, ég, el ne aludjék,
szíveinkből a szeretet ki ne aludjék."
A gyertyát az a kisgyerek fújhatja el, aki a legszebben evett aznap az asztalnál. Ha jól tudom.
Merthogy a K ilyen-olyan véletlenek során egy katolikus gyakorló oviban kötött ki. De nem bánom, eddig nagyon elégedett vagyok. A sok ovis horrortörténet után azt hiszem, hogy jobb helyet nem igazán találhattam volna. Hála a Levi mamájának.
Így mikor itthon úgy alakult, hogy a K ott lelte a gyertyát az asztalon, nagyon megörült neki. A D is, így vidáman hármasban elénekeltük az égagyertyát, majd nekiláttunk...és majdnem minden elfogyott. Ez nálunk pedig szökőéves jelenség. Azt hiszem megtartom azt a gyertyát az asztal közepén.

Nincs enyhe szó...

Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi,
Hogy elborítsa egy ütés nyomát;
Hogy feledtessen egyetlen göröngyöt:
Nincs a világon annyi simaság.

Nincs erdőn, tengeren oly nyugalom,
Nem jő évek során oly csendes óra,
Hogy fölriadni ne tudnánk belőle
Egy emlék-harang-kondulóra.

Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon,
Letépi mindíg-újból a kötést.

Reményik Sándor