Translate

2013. november 4., hétfő

Nefelejcs utca 43.: a harmadik emeleti csodálatos kád és Ica néni, akinek a fia....


Münchenben élt.

Másodikos koromban költöztünk el onnan, azt nem tudom már, hogy 81-ben vagy 82-ben.

Furcsa zöldes emlékeim vannak: zöldes fénytől hullámzott a lépcsőház, zöld volt már a wc tartály a folyvást csepegő víztől, zöld volt az öcsém termése, amit nekem kellett kivinni a wc-re, zöld volt az utca, mert a ház előtt egy fa állt.

A másodikon laktunk, egy másfél szobás konyhás lakásban. Az a tipikus, még most is oly sok helyen meglévő lakásforma, hogy az ember benyitva a lakásba egyből a konyhában találja magát, ami előszoba is egyben, és idővel náluk egy kád beépítésével fürdőszobává is avanzsált. 
Amíg nem volt kád, addig a szobában fürödtünk egy lavórban, amit télen nagyon szerettem. Szerettem, mert volt egy cserépkályhánk, aminek a barna testéhez oda lehetett bújni vacogva, és egyből meleget kapva. Csak jól körül kellett magam tekerni a törülközővel, mert különben rettentő forrónak érzett a melegsége.
A fürdés ünnepnapjai azok voltak, amikor felmehettünk a harmadik emeletre. Ott olyan kád volt, de olyan! Ma már tudom felnőtt fejjel, hogy kicsi volt a lakás, kicsi a fürdőszoba, és ezért lehetett olyan kis kedves gyereknek való kád benne, de akkor mi azt hittük, hogy ez kitüntetés, a fürdőszobák fürdőszobája. A kád rövid volt, de ülőkád volt, és ettől  - és hogy nem lavórnap van - üdvözült arccal fürödtünk a harmadik emeleti szomszédnál. 
WC nem volt, ahhoz ki kellett menni a folyosó végére - ahol Ica néni lakott - és kiválasztani az egyik legkevésbé csöpögős wc-t. Hogy milyen undok tudott lenni a hideg, nedves deszka, s a még sokkal hidegebb víz, ami a derekemra csepegett a tartályból. Mindig. Mindig csepegett. 

Ica néni arcára még most is emlékszem. Meg az újságcikkre, amit büszkén mutatott a fiáról egy német lap oldalain, ahogy egy óriási borospoharat tart a kezében. Ica néni volt a házbéli gyerekek gyűjtőhelye, a második emeleten a folyosó végén lakott. Én legalábbis biztos, hogy ott gyűltem az öcsémmel együtt. Azok a kincsek! Mindig kaptunk tőle valamit, mindig valamit, amit a fia hozott Kintről. 
Évekig őrízgettem még felnőtt koromban is egy kis kínai lampiont, amit a fia hozott Münchenből, és nekem maga volt a Lonely planet. Pedig csak egy kis műanyag vázon feszülő, tarka mintás vászon, ócska piros bojtokkal. Ki-be lehetett csukni. Ha vigyázni akartam rá, akkor összehajtottam - szépen be lehetett rogyasztani a vászon részen -  és eltettem a kincsesdobozomba egy időre. Azt hiszem, Ica néni az a tipikus örök gyerek néni volt, ezért értett velünk szót olyan könnyen. 
Ica néni, ahogy már említettem, a folyosó végén lakott, ami után már csak a hátsó lépcső, és a közös wc volt. Szinte minden pisilésnél ellenőriztem, belesve a csipkefüggöny résein, hogy otthon van-e. Ha otthon volt, akkor a szobaajtó nyitva volt az előszobára, és ennek nagyon örültem.  

Azok még azok az évek voltak, amikor minden második szombaton még iskolába kellett menni, a tv fekete fehér volt, és kb 3 tekerős gomb volt rajta, és szinte mindenki elment a májuselsejei felvonulásra, és a zsebpénzemből a suliból jövet tejport vettem, amit másnap együtt nyaltunk el egy papírról az osztálytársaimmal, és nagyon néha a minidobozos mogyorókrémre szántam a pénzem, és Füttyös Gyuri lépett ki néha a kapualjból, egyáltalán nem ijesztően, és nem is füttyögve, ellenben bőszen csapkodva a kukát, ami az útjába került, és szinte minden héten volt egy babazsúr valakinél, és akkor volt az is, hogy a barátnőm apukája elvitt engem és a barátnőmet a Queen koncertre, és fúdenagynak képzeltük magunkat, és hogy néztük, mikor a végén elénekelte a tavasziszélt, és apukám akkor még betoppant az osztályba, mikor hazajött Kintről, és Donald rágóval borította be a termet, a tanítőnénik pedig gyöngyvirág illatú szappant kaptak, és....

Szerettem a Nefelejcs utca 43-as számú házának gyereke lenni. Szerettem élni, szerettem én lenni. Akkor. 

Mire fognak a fiúk emlékezni? És belőlem mire fognak mások emlékezni?
Jó lenne Ica néninek lenni. Jó lenne gyereknek lenni.




2013. október 28., hétfő

Kürtórára sietve

K rolleren el, mi iparkodunk utána kisebbel.
D: Mami, olyanok vagyunk, mint a hangok. Amíg te Tá-t lépsz, addig én Titi-t.

2013. október 24., csütörtök

40 lettem

és ezen D elgondolkodott


Mami, ha én 2006-ban születtem, akkor ezek szerint már éltél 2005-ben! (kicsit gondolkodik) Akkor 2000-ben is éltél!? (...még egy kicsit töpreng..) Mami, akkor te már ezerkilencizében is éltél! (végkifejlet jön) Nahát mami, olyan jól nézel ki, mintha 2001-ben születtél volna!

2013. október 1., kedd

Rövidlátó

vacsi közben...
K: Mami, én mindig azt hittem, hogy a rövidlátó azt jelenti, hogy csak az orráig lát.
én: ...hmm, hát majdnem
D (lelkesen): Mamiii!, Akkor tiszta szerencse, hogy neked ilyen hosszú az orrod!

.....

rá mindig számíthatok

2013. szeptember 10., kedd

Lassan megértem....

Derek Walcott
SZERELEM SZERELEM UTÁN

Eljön az idő,
amikor majd ujjongva
ünnepled érkező önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben,
s mindkettőtök egymásra mosolyog,

s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett

egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer.
Vedd le polcodról a szerelmes leveleket,

a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.
Ülj le. Gyönyörködj életedben.