vízzelteltszarvasnyom szomorúság

tudtam. 

tegnap hejehuja kedvem volt.

és az sem tört le, hogy apjuk helytelenítően néz, hogy nem éppen következetes nevelési elveket követve nyihogok-vihogok vagy éppen élenjárok a hülyeségben a fiúkkal.

de lehet azon nem röhögni, hogy K egyszercsak eltűnik a sötét padkán séta közben, s bár hallom a ploccsot-zuttyot, meg ahogy elterül a földön, de három mp-cel később komikusan felpattanva a földről lezserül továbbhalad, miközben cérnahangon süvölti, hogy "Jól vagyok!"...tiszta montipájton....(szomorú kicsit később lettem, mikor rötyingélés közben odasúgja nekem, hogy daddy különben mérges lenne...jahjj)

és azon is lehet röhögni, hogy Dé este jelentőségteljesen nekikezd, hogy "Mami! és azt még nem is mondtam, hogy ma a suliban..." és akkor az ember lánya, - aki pedig ismeri a fiát - azt hiszi, majd valami csillag a matekra, vagy hasonló napi csodaközlés várja....de a mondat így fejeződik be: "..ma a suliban rakétát kakiltam!"

Őrületes! Főleg a délutáni úszásra sietés közben megejtett, szállóige-gyanús esemény után, mikor Dé tűrhetetlen ingerét nem bírta tovább, és egy fánál engedett a múzsának. Az kellett, hogy legyen, mert visszajőve megtudtam, hogy "Mami, egy macit pisiltem a fára! Csak az egyik füle kisebb lett...hmm..Mami, egy Füles Macit pisiltem a fára!". 

Ezek után elég valószínű, hogy családunkban az elmész macit rajzolni?, vagy csinálok egy rakétát egyedi jelentéstartalommal fog bírni.

na de a tegnapi röhincs eredménye a mai fonnyatag kedvem. ilyenkor hova a fenébe tűnnek a boldogsághormonjaim? kinevettem őket magamból tegnap és most újratermelem? miért kell mindig ez a fel-le? akkor máskor csukott szájjal fogok nevetni.

és tényleg, ahogy kedvencünk egyik alakja, Berzsián érzett...közelít a vízzelteltszarvasnyom szomorúság...

"Berzsián költő utálta a rosszkedvet. A mások rosszkedvét is, de a magáét kiváltképp.

Most éppen kiváltképp utálkozott. Mert olyan szomorú volt, mint egy lyukas serpenyő.

- Ha a gazdád szomorú, szomorkodj te is - mondta mérgesen a bajszának, és kackiásról konyára állította.

- Te se különbül - oktatta szép, tömör szakállát, és egy fránya mozdulattal összeborzolta.

Vészjósló tekintettel nézett a bútoraira, de azoknak egy szót sem kellett szólnia - olyan szomorúak voltak, amilyenre csak ódon, barna bútorok képesek.

Kókadtan ült hát szomorú szobája közepén a konya bajszú, borzas szakállú Berzsián.

- Semmi kétség - vigasztalta magát -, ha egyszer szomorúság-világbajnokságot rendeznének, úgy nyernék, mint a pinty. Két testhosszal. Azazhogy két lélekhosszal. Lévén ez inkább a lélek dolga.

De valahogy nem vigasztalódott meg a kilátásba helyezett világbajnoki címtől.

- A lyukasserpenyő szomorúságból lassan belesüllyedek a hervadtdália állapotba - mondta keserűen, s ahogy kimondta, máris olyan szomorú lett, mint egy hervadt dália.

De itt aztán megmakacsolta magát.

- Ne tovább! - kiáltott, mert jól tudta, a hervadtdália állapot után már csak az elázottzászló, majd a vízzelteltszarvasnyom szomorúság következhet. Azokból pedig napokig nem lehet kikászálódni.

..."

Mirena - az új vesszőparipám

Nem tudom, hogy a google keresés változott-e tavaly óta, vagy én lettem ügyesebb, de elképesztő mennyiségű negatív infot találni a Mirenaról.

Baromira nem érdeklenek az orvos majd megmagyarázza oldalak, mert azok között elvétve akad vélemény, ami nem úgy szól, hogy "elképzelhető..lehetséges"... Olyanok, mint a jó kertész, hogy "Mondja, mitől barna a tujám levele? - Kiszáradt a télen. - De hiszen direkt nedvesen tartottam! - Na látja, akkor azért!" 

No de ott vannak a személyes beszámolók, és tapasztalatok! Az első ilyet olvasva csak hüledezel, aztán azt gondolod, hogy basszuskulcs, nem beképzeltem, de az ötödik-tizedik olvasmány után már azt érzed, hogy egy Hitchcock film szereplője vagy, s nem kell túlbonyolítani, a cím adja magát: "A spirál". Ezt aztán lehet szó szerint, meg odavissza, szerteszana átvitt értelemben is magunkévá tenni, és velős és igaz, és képzeteket kelt. Jó cím, na. Majd máskor megírom a forgatókönyvet, most hasogat a fejem.

Na ja, mirena-megszabadulós hadművelet okán persze ismét keresgéltem, és bukkantam is erre-arra.

Pl arra, amiről a dokinőm nem regélt, de talán nem is tud ilyenről (sem), a Mirena kivételét követő időszak sokak számára rémisztő álommá válik, aminek nevet is adtak: Mirena Crash. Pl az Everythingmom.com oldalon is olvashatunk róla, majd 200 kommentelővel megspékelve. 

Persze nem mondom, ebben az esetben is volt olvasgatnivaló a dobozban, de én még életemben nem találkoztam olyan cuccossal, aminél a lehetségesen fellépő negatív mellékhatások nagyobb! százalékban jelentkeztek volna, mint amiket nem tapasztalunk.

Lehet, hogy valami olyan vallási csoport tagjaként kellett volna születni, ahol aztán nincs kecmec, a dugás egyenes következménye a gyerek, ha fogékony/termékeny vagy, akkor rengeteg gyerek, mert ha tilos védekezni, akkor tilos. Nah. 

És akkor nincs nyafogás hormonokkal játszó, velünk kísérletező orvostudományról. Punktum.

(ahogy magamat ismerem, lenne már vagy 24 gyerekem, juj)

Day 1 - Got rid of Mirena, azaz Mirena mentesítő hadművelet teljesítve

....szóval megszabadultam a Mirénától.

Nagyjából azok a tünetek tehetőek fel a listára, amik a múltkor leírtam. És most kiváncsian figyelem, de leginkább reménykedve, hogy mi lesz az elkövetkezendő hónapokban.

A dokinő elkerekedő, s kissé hitetlenkedő fejjel hallgatta, hogy mi a bajom, de ugyanerre jutott, hogy akkor nézzük meg, mit szólok/tapasztalok egy év múlva. Azt is hozzátette, hogyha "csak" lelki okai lennének a tüneteknek, amit erre fogok, akkor is érdemes kivenni. Még meg is lengette ott nekem a spirált, hogy elhiggyem, hogy kijött a csiga a házból...

Rajongani csak azért nem rajongott az ötletért, mert ő nem csinál abortuszt, én meg olyan könnyen esek teherbe, ahogy más mittomén elmosogat egy tányért...hmm, na jó, van akinek az nehezésre esik. Akkor pl ahogy felhúzza a bugyit...na, azt azért gondolom nagyobb gyakorisággal és rendszeresebben tesszük. Szóval úgy. 

Még épp nyitva volt a DM, így gyorsan beugrottam felszerelkezni olyan évek óta nem használt női cuccossal, mint betét, meg gumi! Szemeztem még egy nagy bálányi vattacsomaggal is, de talán arra nem lesz szükség. Bizarr módon egy szintén este kilenc körül betétet vásárolni szándékozó nő óhatatlan vágyat érzett arra, hogy kitárgyaljuk a betétek milyenségét, illatát, és viselkedésüket a viselés során. Azonban sokkal nem tudtam most hozzátenni a beszélgetéshez, - mivel a Mirena egyetlen előnye, amellett, hogy nem estem teherbe, az volt, hogy menzeszem sem volt gar nicht - szóval maximum a feneketlen mélységű empátiámmal váltam vele eggyé a téma síkján. Végül a négycseppes aloe verás volt nála a befutó. Én meg arra tekintettel, hogy akár a Niagara is elönthet, a gazdaságos nagykiszerelésre utaztam.

Sajnos a kotongumi vásárlást egyedül kellett megoldanom, mert a beszélgetőpartneremnek a betét volt az egyetlen vágyott tárgya, és lelépett. Pedig szerintem tudott volna tanácsokat adni...

Ha belegondolok gumit utoljára 1826-ban használtunk. Jesszus, ismét ifjúnak érzem magam! Lehet majd jól rettegni, meg napokat számlálni, és a gumiba beleunva egy időre kikapkodósban nyomni, majd utána megint gumi, majd ...atyám, már nem is tudom, hogy volt?!

Nem is tudom, hogy most akkor éjjel-nappal kitömve kell járni?

Szlovénia - beleszerettem!

Az október 23-ai hosszú hétvégét majdnem hirtelen felindulásból elkövetett szlovéniai hétvégére cseréltük be. Bled környékét szúrtam ki. Szállást kinéztem, többet megkérdeztem, emaileztem, s bíztam benne, hogy ott is lesz hely, ahova menni szeretnék - az utca utolsó háza, ahol a szem már csak a hegyekbe ütközik bele. És igen!

A másik varázslatos dolog, hogy apjukot rá lehetett venni. Neki valami az élettől való elrugaszkodott érthetetlen jelenség, hogy az ember csak azért megy el valahova, hogy csak úgy ott legyen. 

Kapcsolatunk egyik hajnalán elhívtam a mit sem sejtő, havat még talán nem is látott férfit egy barátokkal megejtett kirándulásra. Hát, rögtön kiderült, hogy nem voltam elég empatikus, mert miközben mi meleg kabát, túracipő, teás termosz kombóban készültünk az útra, ő megjelent egy vékony felsőben, és sehonnai városi cipőben, ami szintén nem hólátásra termett. ehhez képest majdnem zokszó nélkül cisnálta velünk végig a térdig érő hóban való kaptatás, csak mi a természet szépségétől hallattunk húmeghát, ő meg azért, mert kicsit közelebbi viszonyba került a hótömegekkel, mint szerette volna. Pl. a cipőben. Na meg a nadrág alatt. Az alsónadrág alatt. 

Valahogy és valamikor csak eljutottunk a szállásra, ahol így összegezte a napot:

"Az európaiak miért szeretnek szenvedni? Eljöttem A-ból B-be, ahol nincs semmi dolgom, hogy onnan elmehessek C-be, térdig hóban gázolva, és fázva, ahol szintén nincs semmi dolgom. És holnap még D-be is el akartok menni. És ott sincs dolgotok. Mi nem szoktunk olyat csinálni szabadidőnkben, ami rosszul esik! Na jó, megyek főzni, mert fázik a fenekem, ott legalább meleg van."

Többet nem igazán erőltettem az ilyen kalandokat, bár egy nyárral később az is kiderült, hogy annyira úszni sem tud, és egy reszketeg matrac nem mindig kielégítő társ.

Szóval, egy ilyen attítűddel megáldott pasival, azt hiszem igazán csodálatos, hogy végül csak elmentünk, nem mellesleg hála a gyerekeimbe oltott géneknek, melyek apjukét elnyomva győzedelmesen tették magukévá a természetközeli élményt. Meglepő módon, apjuknak sem esett semmi bántódása a friss levegőtől, robogó zúgótól, libegőtől, szemfájdító messzeségtől. 

Nem is zakatolok itt tovább a billentyűn, hanem a vizuálisan közelítem meg a témát, pl ez itt a bledi vár.

Bledi tavon ilyen hajókkal lehet átjutni a tó közepén lévő szigeten lévő templom előtt lévő 99 lépcső aljáig...hmm, nincs folyt köv. Van ladik, szigetecske, templom, és 12 euro/fő. Minket már nem akart elvinni, mert egy, kevesellette a társaságot, kettő, nyilvánvalóan ő már akkor tudta, hogy tíz perc múlva no nap, ellenben félhomály és zúzmara, és akkor inkább haza.

 Épp lemenőben volt a nap, s szinte minden átmenet nélkül vacogós lett az este.

Jaj, hát ilyen reggelek nyomorítják szegény vidéken élő emberek életét. Ez annyira depresszióssá tesz...

Ez a Vintgár szurdok eleje, közepe és vége. Azt hiszem direkt szerencsés ez az őszi látogatás, el sem tudom képzelni, milyen tömegek lehetnek nyáron. És a látogatók 85 százaléka magyar.

Mentünk a sífelvonóval is pár csúccsal arrébb, és fentről ez a látvány fogadott. A bohinji tó: még sikerült elcsípni, hogy a naptól vízben tükröződő hegyet megcsodálhassuk. Ezelőtt a Savica vízesésnél jártunk, amire mindenki azt mondja, hogy mennyivel szebb, mint a Vintgar szurdok, de nekem ez utóbbi nagyobb élmény volt. A Savica vízeséshez egy kb 20 perces felfele kaptatós (de építik a lépcsőt) hegyoldalon jutsz el, és ott egy viszonylag kis részen tömörödő túristák egymás feje búbját kerülgetve fotóznak, mások eltökélten csókolóznak, mások már visszafelé törtetnek...

A sípihenő teraszán volt egy ilyen kis gyerekboldogító mászófal, ahol a gyerek boldogan mászott.

 Nos, itt tényleg csak hegyikecskék jutnak tovább. Arrébb volt egy emlékkő is, amit gondolom nem véletlen vettek körül gyertyák, ha a  feliratot nem is értettem.

elmentünk a skacokkal sétálni a szállást körülvevő földekre...

 hát nem meseszerűen gyönyörületes?!

 átmentek ilyen mezőségi jedikbe...

egy utcakép Ljubljanából...hazafelé...hüpp-hüpp.

Szlovénia, még jövünk!

Garázsvásár, lomtalanítás, turi-muri - mindenféle földi jó

Most aztán már tényleg csak akkor nem túrsz, ha nem tűröd. Jesszus, de rossz szóvicc. 

Mindig is szerettem így hozzájutni dolgokhoz. Talán ez is valamiféle ősi ösztön a nőkben, még a mazsolászós korszakunkból, mikor ugyan egy-egy helyes mammutot látva nem támadt fel az "Ezt akaroooom!" érzés, annál inkább rettegtek a környék bogyós és csonthéjas termései. 

(Bár, ha így belegondolok, még sosem voltam se kökény, se dió, s lehet, hogy pl a dió arra vágyik, hogy jól feltörjék, megropogtassák, és hamm - máris a belek üdvözítő vidámparkjában rallizhat, és úgyis hisz a feltámadásban. Ó, mamma mia, mindig azt hiszem, hogy újat találok ki, de biztos, hogy valahol a világban, mondjuk Hawai aranyküllőkkel borított táján már létezik bélvidámpark is).

Most volt nálunk lomtalanítás. És igazságtalanságnak éreztem, hogy vérmes hordák védik a lomhalmokat, és nem tudom - mert nem tudom, mert annyit már nekem sem ér az egész, hogy egy mocskolódós beszélgetés árán jussak hozzá egy általam kincsnek vélt dologhoz - átélni amit általános iskolásként átélhettem: imbolyogva, némi izgalommal mászkáltunk a barátnőmmel a kupacok között hazafelé az iskolából, és mivel nem akartunk semmit, mindig találtunk valamit: egy szép kulcsot, egy kicsit penészes, de vágyott könyvet, egy apró, fémből készült, zöld színű öntözőkannát, egy jóféle öreg bőröndöt, egy nagymami féle mellényt stb.

Sajnos ez már tényleg a múlté, mióta a lomtalanítás elvesztette ezt a báját..bár lehet, hogy soha nem is volt. Már megint nosztalgiázom, nyomjon valaki kókon.

Hollandiában egyébként a gyerekkori emlékeimhez képest megdöbbentő élmény volt ez a fajta akció, mert ott nem akkor rakják ki a dolgukat az emberek, amikor már szétment, hanem, amikor megunták. És elég sokmindent unnak meg.

És akkor itt vannak a garázsvásárok! Persze én is feliratkoztam facebook oldalukra, hogy lássam ki-hol-merre-mit...és kitört belőlem az a fajta szorongás, ami akkor kapja el az embert, amikor már sok a jóból. 

Hát normális vagyok én?? Mindig erre vágytam, mióta tudtam, hogy ilyen van és létezik, és végre már az utcán csak félénken meglesett, de általam már sosem érintett lomok után itt a kánaán...és nem! 

A fennnne vinné el azt a cocializmusban nevelkedett fajtámat.Tudom, hogy ott a hiba. Nem tanítottak meg a választásra, mert nem volt miből választani. Minden egyértelmű volt. Amikor anyu azt mondta "Gyöngyfülűm, itt van 20 forint, vegyél légyszíves 3 liter tejet!", akkor nem kellett kifaggatni, hogy mégis milyen legyen az a tej, mert volt a zsírosabb, meg a kevésbé, és minden zacskóban volt - nagy ritkán üvegben - és 6 Ft/l volt mindegyik.

Na, és akkor most itt állok, nézem vágyakozva az ezernyi hirdetést, ami garázsvásárba tömörít, és boldoggá tesz, mert ősi ösztönök kiélésére ad lehetőséget, én meg lélekben ott toporgok a hálós szatyrommal, amit nosztalgiából - már megint, ahhh! -előszedtem, szintén lélekben, és nem megyek sehova.