Halottak napja gyerekszemmel, de ki a gyerek?

Kimentünk apuhoz a temetőbe. A fiúk szeretnek kijárni, mert tesznek-vesznek, virágmegfigyelés, bogárgyűjtés, alacsonyan szálló repülők...nekik ez mind mind a temető. 

Ma nagyon sok teamécsest gyújtottunk. Nem számtalant, de sajnáltam, hogy nem volt még estefelé, szívesen megnéztem volna a fénypettyes sírt. 

K-t mindig elbűvöli a gyertyaláng, még jó hogy nem éjjeli lepkének született. Felolvasztott pár csészényi viaszt rögvest, majd levelekre csorgatta, levélujjlenyomatot gyártott. És a Nagyi!..Csodát művelt a nagyival. Eleinte morcosan nézte a gyertyás kreatívkodást, ahogy kis száraz fűszálakkal aprócska máglyákat csináltak az alumímiumtartók felett..majd K bűvkörébe került, és egyszercsak arra eszméltünk, hogy gyűjtöget. Gyűjtögette a kisebb nagyobb száraz fűszálakat, gallyakat. Hmm, mondom mifene...Na de nem aprózta el, nem ám csak úgy odakucorít a teamécses kanóca mellé, és lesi, hogy majd lángra kap, ó, nem! 

Kérem szépen, ezt egy építőmérnök a következőképpen csinálja: szépen összeszedett egy jó adag száraz miazt, keresett egy rugalmasabb szálat, és szépen kis "nádkunyhót" formázott belőle. Talán még Matula bácsi is örvendezett volna egy ilyennek, ha megfelelő méretű. Fogta szépen, és egy kis mécses felé kerekítette, amit már csak meg kellett gyújtani. No igen...No igen, csak kisebb csemete nem jól célzott, és a gunyhó fogott tüzet, mécses csendesen várta a sorát. Szépen lángolt, nem mondom a fűcsomó, de nem kevésbé szépen a fiam kezében lévő száraz tujaág is. Nagyi dinamikusan kikapta a D kezéből a gallyat, és született tanyasi leányként jó erősen megtaposta. Ezzel megvolnánk nézéssel, izgatottan akarta menteni a kis fűcsómó elképzelt fellángolási folyamatát...ekkor már én is elrebegtem egy: "Nagyi, azt hiszem rád kell szóljak!" féle hihetetlen mondatot, mikor a sírok közötti úton, épp mikor Nagyi újabb lángforrással közeledett a kis dédelgetett máglyarakása felé, megjelent egy rendőrautó. Nagyi, rendőrök!- szóltunk, erre Nagyi rajtakapottan fújta el gyorsan a kis lángocskát a kezében, enyhén pironkodó arckifejezéssel. 

Fiúk közben megbeszélték, hogy a Papának ez biztosan tetszett. Mert ők tudják, ha meghalunk, a lelkünk nem vész el, hanem örökkön él. D szerint ugyan a levetett bőrünket is visszük magunkkal, amit felakasztunk a Nagy Égi Fogasra, de K kijavította, hogy higgye el, ez nem így van, mert csak a lélek örök, a test múlandó. Hmm, hittan.

hazafelé még egy kérdés gyötörte K-t:

- Mami, a Nagyi fog még élni, ha lesznek gyerekeim?

- Kicsi, ha vigyáz magára, és mi is Rá, akkor lehetséges, de...

- Nem kéne dohányoznia, ugye?

- Hát, nem, igazad van. Félek, hogy ez nem tesz neki jót.

- Ne félj, majd akkor a temetőben találkozik velük.

- öööö..khmm, végülis...

Néha szeretnék én is hívő lenni.

Érdekes, ma nem utáltam elmenni a temetőbe.

Sehonnai szavak...

Szavak, szavak, szavak...mindenütt csak szavak. Megfúlok a szavakban. A gondolatok bezzeg láthatatlanok.... és hallhatatlanok?

kora reggel, még éppen hogy csak szürkéllik az ég alja, s szürke arcú emberek töltik szürkére a reggelt.

a kórház alagsorából kicsorgó neonvilágítás próbál jó reggelt kívánni, és egy takarítónőnek álcázott tűzokádó sárkány akarja visszaverni a gyereket szülni vágyó, vizsgálatra váró nőstények hadát. képes rá egyedül, hiszen fel van szerelve éles nyelvvel, és 50 év fájdalmával, amit csak még jobban feltüzel a hasukkal ellene tüntető, s jobb jövőt remélő pirospozsgás arcú fiatalasszonyok rémséges fala.

és csak beszél, és csak mondja, és csak bugyognak egyre a záptojásszagú szavak, és nincs ami lecsillapítsa.

bemehetünk végre. 

ott vár  belül, az üvegajtón túl a paradicsom, a hipószagba mártott biztonság! hiszen foglalkoznak velünk: meghallgatnak, vért vesznek, kivájnak, és szétszednek, néha összeraknak, s még többször megváltanak. 

és a görnyedt, csípőficamos takarítónő - épp úgy, mint aki hálivúdban tanulta a hatásvadász jeleneteket - hirtelen ismét megjelenik, előreszegezve takarítókocsiját utat vág a terhes nők között. odavág. rátol. de megy és nyomja.

micsoda élet, vagy annak hiánya lehet mögötte? mi tette ilyen gyülölködővé, ami már az arcát is szétmarta?

és megint csak mondja, mondja...de minek??

be akarom fogni a fülem, nem akarok hallani semmit! nem mond semmit, nem tudok meg semmit, csak azt érzem, hogy a gyülölete éget, és már nem tudom sajnálni, már nem akarok azon gondolkodni, hogy miért....

csak maradjon csöndben.

néha többször csöndben kéne maradni.

Hajvágás félvér módra

Lustanyu blogját olvasgattam  - nemrég fedeztem fel - , aki arról írt, hogy micsoda kínszenvedés levágni a kiscsajának a lábáról a körmöket. 

Egyből tudtam asszociálni a skacokkal folytatott hajvágós csörtéinkre. elkezdtem ott írni egy kommentet, de rájöttem, hogy ezt meg kell magamnak is örökíteni, mert ha megnőnek, sosem fogják elhinni, hogy anyájuk micsoda hős volt nekivágni a hajvágásnak minden alkalommal.

Két, némileg cappucino gyerek anyjaként a hajvágásokat igazán katartikus élményként szoktam megélni, a nagy nagyon göndör, és a kisebb eléggé göndör hajával.

- Skacok, ki jön előbb a fürdőbe?
- Mami, én! (jön a nagy, és tudom, hogy túl akar lenni rajta, és mindig elhiszem neki, hogy nem fog átmenni "te-meg-akarsz-engem-ölni" jelenetbe. De igen, mindig átmegy)
- Na, kifésülöm előbb jó?
-Jó, de ugye nem vágsz bele megint a fülembe?
-Dehogy, csak akkor ne ficeregj!

Ez mindig így indul. 

A folytatás pedig:Hozzáér a kezem a fésűhöz, s már látom, hogy készíti a rémült arcát, de én zord vagyok. Most már a fésű is hozzáér a fejéhez, és kezdődik a gyilkolós jelent: már patakzik a könny a szeméből, és a feje teteje szinte egyvonalban a vállaival, én könyörgök, még nyugodtan, hogy próbáljon egyenesen, nyugisan stb. Erőt vesz magán, hiszen férfi, és előveszem a Nagy Zörrögőt (á lá kisebbik fiam). Itt elszabadulnak az indulatok.
Jahaj, tudtam, sóhajtanék fel, ha nem ordítanom kéne, mert tényleg majdnem megint a füle bánja...hajvágó gép, anya, anyafia, reppennő hajtincsek kavalkádja, s hogy ki lesz az erősebb. (Többnyire azért én győzök.)
És hopp, megint egy kis rész kicsit kopaszabb lett....vajon miért? Kezdek mindent előlről...mint a farönk és a fogpiszkáló esete...
A végére megint keletkezik egy kidobható bugyi és póló(a fiúkat már rutinosan ádám kosztümben vágom), hajtörmelékkel teleszórva. Egy db sápadt fiúgyermek, a zuhany alatt szipogva, s kissé kopaszabban a tervezettnél..és akkor még ott a kisebbik.

A hajas bugyi már kegyetlen szúrja a fenekem, de megpróbálok újult optimizmussal nekivágni a kisebbik gyerekem fejének. Elvileg könnyebb a dolog, mert neki nem annyira göndör a haja, cserébe sokkal jobban meglátszik, ha kissé jobban megszalad a hajvágó. Így tudnak különös kreációk keletkezni. A legutóbbi hajkölteményre ráfogtam, hogy olyan mint Kirikou-é, a kis afrikai mesehősé, aki folyton megmenti a törzsét. Lsd kép...egészen hasonló volt, csak középen kissé vastagabb volt a hajcsíkmaradvány.

Azt már nem is könyvelem el veszteségként, hogy az egész művelethez hozzátartozik, hogy egész idő alatt serényen kell sepregetnem a testükre ráhulló hajazatot, az ÉN szépséges aranyszínű szépségecsetemmel, vagy mi a szösszel. A rosszabbik verzió, mikor maguknak csinálják, mert az okozhat némi véres jelenetbe forduló schnittet (hehe, milyen vicces vagyok..schnitt, vágás, tudod..hehe..jaaaj, anya), elszabadult Nagy Zörrögőt, és ijedt kapkodást, hogy nehogy az én hajam is áldozatul essen. (Majd egyszer elmesélem nekik, milyen ügyes voltam, mikor a tojásfehérjéből habot képzendő, egyszer óvatlan kieresztett hajjal kezdtem el a gépet használni, és frankón rátekeredtem a cuccra. A fehérje is egyből rákötött, én sikkantva húztam ki a falból a dugót, és egy keverőgéppel a hajamban, némi habbal terhelten mentem a mosogatóhoz...mikor csöngettek lent. Hihetetlen önuralommal téptem ki a maradék hajakat - aminek a másik vége még a fejemen volt - a kavarógépből, és már csak pár habpettyel megtűzdelve mentem ajtót nyitni. Nem is nevettek ki)

Szóval azt hiszem nagyon hősies vagyok, hogy minden egyes alkalommal, tudván mivel fogok szembenézni, újra és újra kísérletet teszek arra, hogy a fiaim fején ne nőjön szénabála. Persze, aki a sorok mögé lát, tudja, hogy ők még hősiesebbek, mert annak ellenére, hogy gyerekgyilkosként tekintetek rám, hajvágóval a kezemben, újra és újra odajárulnak a vágóhídra.

Skacok, anyátok örvend, ha vísítva is, de elviseltek.

Diákigazolványa van K-nak

Nem is tudom, hogy fogom ezt feldolgozni. 

Igaz, hogy az övé már tipp-topp new generation, mert szkennelt kép és aláírás, kis plasztik kártya, nettül betéve egy kis plasztik tartóba....s ez erősen különbözik az én megboldogult, jó öreg elavult papírra nyomott diákigazolványomtól, amibe még jópáran tudták egyetem után is vígan gyártani gyűjteni az érvényességi pecsétet.

Nem tudom, hogy a helyek, meghatározzák-e annyira az ember sorsát, hogy visszaszivárogjunk oda, és most a gyerekem is majdnem ugyanazoknak az utcáknak a porát, zaját, fényét szívja, mint amit anno én, kislánykoromban. 

Furcsa dolog reggel végigzötyögni a trolival azon az utcán, ami engem szárba szökkentett. 

Egy hetedik kerületi, öreganyám hegedűművész pasija szerint csak proli lakókkal teli ház második emeletén laktunk, és az ablak előtt makacsul zöldellő platánfán tavasszal ott ült galambanya, galambfiókáival...majdnem elértük őket. Elérhettük volna. És újra emlékszem, hogy itt még nem volt a lakásban fürdőszoba, már a szüleim tették be a konyha sarkába a kádat, illúzióként, hogy nekünk van külön fürdőszobánk. A WC a folyosó végén volt, 5 db az egész folyosóra, és még most is érzem a hideg cseppeket a derekamon, ahogy görnyedezés közben aláhullottak a tartályból. Sötét, málladozó falak....de a sarokban lévő lakásban lakott Ili néni, minden gyerek kedvence, akinek a fia már akkor, a 80-as évek elején NSZK-ban dolgozott, és mindenféle csudálatos dolgott hozott onnan. Sokáig őrizgettem egy kis kínai lampiont: fekete keretes volt, fehér selyempapírral, elmaradhatatlan sárkányokkal és finom, selymes, piros zsinór lógott az alján. Nem gondoltam volna akkor, hogy majd ha felnőtt leszek, akkor ennyi kínai meki fogja tarkítani a várost, telis-tele sárkányos lampionokkal.

A Városligetbe jártunk játszani, ismerem az összes utcát arrafelé, majdnem mindenhol lakott egy osztálytársam. A fiam is így fog kötődni ehhez a részhez, akármilyen is, ahol most lakunk? Azt hiszem igen. Az óriási különbség, hogy én a szomszédos oviba jártam, ahonnan sokan együtt mentünk tovább a szomszédos iskolába. Jaj, az az iskola! Szerettünk oda járni, szerettem az osztálytársaimat, a papírgyűjtést is szerettem....

Annyi mindent tudnék most még leírni, bugyognak az emlékek, de....akkor még élt az édesapám. Ott még együtt jártuk az utcákat, ha itthon volt. Mert keveset volt itthon. Ő is dolgozott NSZK-ban, és Donald kacsa rágót hozott haza, meg kólás izű gumicukrot, és gyöngyvirág illatú szappant....és aztán elköltöztünk innen, és egyszercsak nem jött már haza. Haza kellett hozni. A babát is hazahozták, azt az orosz, csodálatosan szép babát, amit ő már nem tudott nekem odaadni. Poros lett a haja, már nem fénylik úgy mint régen....hiszen már lassan 28 éves. Lassan 28 éve, hogy meghalt az édesapám. 

És a fiamnak is már diákigazolványa van. És az ő apja is sokat van távol. Nem jó ez így.

Mottó nyárra: "Bérbeadó a gyerekem, azaz Kids For Rent"

Mi a fene lesz nyáron a gyerekekkel? - hördültem fel megint, mikor az oviban a nyári ovis táborról való megbeszélést követően a többi nővel, aki anya, ötleteltem.

Egyébként gyerekvállalás előtt komolyan egy ilyen stresszfaktoros tesztet kellene kitölteni az ábrándos, "virágszirmokat fog majd a gyermekem az úton szórni" (az egyébként a muskátli, és szaggatja, és ledobja a harmadikról, és te takarítod) és "Hófehérke madarai repdesnek majd a feje felett" (ha ragad a méztől, méhekre van esély..ha mástól ragad, akkor jó a döglégy is) utódokat elképzelő, rózsaszín felhőn ügető, de legalább brendonos habosbabosban gondolkodó szülőjelölteknek.

Mert amíg még otthon vagy vele nyáron, akkor max az akaszt ki, hogy miért csak te vagy ilyen béna, hogy a játszón vagy és a többi gyerekes hogy tudott elmenni a strandig, míg mikor már dolgozol, akkor meg azon morcogsz, hogy miért csak neked van ilyen hülye munkahelyed, ahol még nem kötetlen a munkaidő.

Naszal, itt a nyár (hahó, ez az összefoglaló, ne légy már hülye, a nyárnak vége, és csak 39 fok van már csak)

Szóval valamit ki kell találni, mert mind a két gyerek lassan psp függő lesz, és ezt nem szabad hagyni. Azt mondják, káros az egészségre. K kapott öcsémtől tavaly, majd apjuktól egy újat idén, így D megkapta azt, amit K kapott tavaly. (Már csak nekem kéne egy, mert engem sose hagynak játszani. Max éjjel, sutyiban.)

Megint eltértem a lényegtől, ááááá.

Naszal, ha van két gyereked, és nincs egy rakat nagyszülő, és nincsenek egymás sarkán tapodó rokonok, akik rokongyereket akarnak nyára, akkor az tiszta szívás. Főleg, ha kettő is a csemete, mely törődésileg minimum 6,3 gyereket jelent. De csak ha ketten vannak egyébként. Ha csapódik hozzájuk barát, akkor mondjuk 1,3. Fene érti, de majd felcsapom az Obádovics féle piros műbőr kötésű matematikai kiokost, hátha van benne erre egy jó képlet. És akkor ki lehetne keresni azt, ahol ez a szám a nullához közelít. Nullát mondjuk nem jó ha eléri a törődésmutató, mert akkor tudathasadás jön létre, és exotikus tünetek keletkeznének a nulla odafigyelést igénylő gyerekkupac miatt. Mondjuk arra ösztökélném őket, hogy hangosabban játszanak, hogy végre lepisszeghessem őket, hogy nadeaszomszéd!

Szóval az a zseniális gondolat jutott eszembe, hogy volt az én kisszoknyás, vagy épp fakómelegítős lánykoromban, a Városliget elején,  a kerek kőházban a lábbal hajtható kisautó-kölcsönző, éppúgy lehetne nyitni egy GYEREKKÖLCSÖNZŐT - Kids For Rent!

Az üzemmódról pedig a kölcsönadó család rendelkezhet, mint pl: nagyihajtású, vagy természetbúvárakkus, vagy lufierőműs, und zo weiter (Felvágok csak, mert a hétvégén voltunk Bécsben, és "sikerült" németül vitáznom egy török asszonysággal, akitől sulitáskát szerettem volna venni. Jó, néha angolul, magyarul, hollandul gazdagítottam a szöveget, de megértette az a lényeg. A táskát nem vettem meg. Heel schmutzig was de táska.)

Egyébként meg mivel fő a lényeg,  ezen a terven még gondolkodnom kell. Közösségi oldal, bérbaadók és bérbevevők számára.

Bérbeadó: minden 1 vagy annál több gyerekkel rendelkező, magát szülőnek érző lény.

Bérbevevő:pl

- nagymama, tengernyi idővel, és őszebb már úgysem lesz

- nagypapa temérdek pecabottal, és egy svájci bicskával

- bohókás életművészek, akik örökre nem, de 1 hétig tökéletes szülők tudnak lenni

és folytatható a lista. de maradjunk inkább a nagyikorúaknál. sajnos minden családban amjdnem kevés van belőlük...

Na..egyébként meg, ha kiszámolom, ezen a nyáron kb 200 ficcs volt a tábor erre arra. És még hülye vicceket is tanultak.