Milyen jó, ha maradnak körülötted olyan barátok, akik még olykor látni is szeretnének, és csodálatos módon ezt ki is fejezik. Szóval pár sms, egyeztetés a tanárokkal, hogy nem gond-e, ha pénteken nem megy suliba a gyerek - és irány Bécs.
Bécs: nem tudom, hogy valami fals genetikai nosztalgia, vagy, hogy majdnem mi is lehetnénk ők, vagy mi az, amitől a magyar szeret Bécsbe járni, azontúl, hogy külföld, és nincs messze, mindenesetre én is olyan jólesően szoktam nekikészülni egy-egy ilyen alkalomnak. K rögtön a vonatról leszállva, a gyrostól bűzlő aluljáróban megjegyezte, hogy "Mami, itt még a levegő is jobb!" Hát, a gyros nem volt gusztusosabb, az emberek sem illatosabbak -sőt - szóval lehet, hogy benne is ez a fura megfoghatatlan nosztalgia vert tanyát, a régi szép idők után.
Pénteken mentünk az egy órási vonattal, és nem akartam lecsúszni a csúcs helyről, így helyjegyet is vettem, asztalhoz! Így sokkal jobb ülni, mert egymással szemben hatékonyabban tudják egymás lábát rugdalni a fiúk, mint, ha egymás mellett ülnének.
Reménykedtem benne, hogy majd szépen hármasban elkucorgunk, de láttam az ülés feletti kijelzőn, hogy Kelenföldtől már édesnégyesben leszünk.
A fiatalember hihetetlen önbizalommal zuttyant le az ülésre, és láttam, hogy a fiúk kiváncsian figyelik, de volt is rá okuk. Minden mozdulata, gesztusa sikoltott a figyelemért - Itt vagyok, lááátod! - akarta, hogy csak ő, és mindenki rá...nagy mozdulatokkal levetett kabát, kipakolt laptop, mobil idetesz, odatesz, zsepit kér, feláll, leül, felhív, megint feláll-leül.
D készséges volt, rögtön elővarázsolt egy még bontatlan csomag zsepit, és igazán illemtudóan, anélkül hogy előtte gyorsan kifújta volna bele ő is az orrát, megkínálta FE-t. Udvarias köszönöm, majd már friss oxigénkészlettel dúsabb tüdővel elő a mobil...
"sziaaranynyuszikám! na, most mán itt ülök a vonaton, aranygaluskám, de ezt is majdnem lekéstem ba...meg...na nem mondom, mert kisgyerekek is vannak a társaságba. ...Milyen kisgyerekek? Hát vonaton ülök bazmeg! Látod bazmeg, most csak kimondom, hogy oda nevágjak a fejedre egy akkorát, hogy leszakad a mejjed! ...Na jó van kiscica, tudom, én is imádlak!...ÁÁÁ, ne is kérdezd, hajnalig fenn voltunk, hallod a Lajával, aztán meg nem találtam a vonatjegyet, mert az a két kurva, aki jött takarítani, betették a szatyromba, de nekem nem szóltak, hogy horpadna be a mejjük!...Ki beszél ott melletted, te, te...! Jaa, hogy a Nicole! Csókoltatom azt a rózsás száját!...Jaaaaj, szívem, tudod, hogy úgy megd....álak, mit nem mondasz!...Persze jól megb..talak, hát kinek a hasikája gömbölyödik, e??:-)) Na látod, jóvan, cicavirág!...Aztán kigyere az állomásra hallod!....Mi az hogy nincs időd?? ....Egy óra Linz, fél órát öltözöl, 10 perc az állomás...és van 2,5 órád! ... MI AZ HOGY NEM ENNYI???....hát hol vagy cseszed?? ..A Veronikná??? Mi csináltál már megint azzal a k--val?? ....Hallod, tőlem, azt csinál amit akar, legfeljébb megint eladják, oszt akkor majd óbégathat!...NA jöjjé szépen az állomásra, mert ....na, gyerekek miatt, nem mondom, de tudod mi lesz!..."
És ezt hallgattuk kb 3 órán keresztül.
Persze néha elment pisilni, néha nem volt térerő, ivott egyszer kávét, majd 5 percig röhögött azon, ahogy Dé kibetűzte a közeledő állomás nevét "Mos a magyar rovar" (Mosonmagyaróvár - de ékezet nem volt), de változatlan lendülettel intézte "mobilis" életét. Kiderült az kedvem ellenére, hogy 3 hónapoig halat sütött, de most már feltört, és egy lokálban pultos, és "bazzeg annyi pénzem van hallod, hogy most 4 nap elment 2000 euro, de f-om se tudja mire".
Vidáman, lendületesen telt el a 3 órás út, és csak abban bíztam lelkem mélyén összekulcsolt kézzel, hogy a szelektív hallás genetikailag öröklődik, mert abban jó az egész család.
Végre! Bécs, Meidling! Leszállás. Tiszta szívemből tudtam elbúcsúzni útitársunktól, mert azt éreztem, hogy jobbá tett, én tiszta, és ártatlan vagyok, és ... csak egy másodperc csöndet!
